Novák Zsüliet: Nők a seregben

A katonai felsőoktatási intézménybe egyre több hölgy jelentkezik (csakúgy, mint általánosságban a magyar felsőoktatásba). A katonanők már szinte minden olyan területen bizonyítottak, ahol eddig csak a férfiak jeleskedtek. Magyarországon katona lehet bárki, aki elmúlt 18, de még nem töltötte be a 47. életévét, valamint képes helytállni az átlagosnál jóval magasabb fizikai és pszichés követelményeknek. Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredest a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát kérdeztük tapasztalatairól.

A hivatásos és a szerződéses katonák esetében is átlagon felüli fizikai és pszichikai állóképességre van szükség, ennek meglétét pedig minden évben fizikai állapotfelmérésen kell bizonyítaniuk. A női katonák aránya hozzávetőlegesen 20%, hazánkban körülbelül 3500 nő szolgál a Magyar Honvédségnél. A katonanők részt vesznek a háttérintézménybeli feladatok ellátásától az igazgatáson keresztül a külföldi missziókig, a harcoló alakulatok szakaszparancsnokságáig minden területen. A katonai felsőoktatásban először az akkor még önálló Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola nyitotta meg kapuit a lányok előtt, majd 1997-től szinte minden szakra jelentkezhettek nők a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre, a katonai vezetői szak pedig 2000-től vált nyitottá mindkét nem számára. Még mindig vannak ellenzői a koedukált katonaságnak, pedig a bevonult hölgyek bizonyítottan jobb egészségügyi állapotban vannak mind mentálisan, mind fizikálisan kortársaiknál.

Ön történelem–földrajz szakos tanárként végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Mi vezérelte a katonai pályára?

1979-ben Sumenben voltam egy egyetemi delegáció tagjaként. Amikor megérkeztünk a városba, a kísérőnk megkínált minket török kávéval, ezután a kávézaccból jósolt nekünk. Én abszolút két lábbal állok a földön, nem hiszek a jóslatokban, de a szavai nagyon mély nyomot hagytak bennem. Azt mondta, hogy bent fogok maradni az egyetemen. Én akkor harmadéves voltam, ez még szóba sem került, de aztán valóban így történt. A második mondata az volt, hogy katona vagy rendőr lesz a férjem, amire én úgy reagáltam, hogy az teljesen kizárt, hiszen nekem még az ismeretségi körömben sincs ilyen ember. De természetesen a harmadik megállapítása volt a legmegdöbbentőbb, miszerint én magam is katona leszek. Amiről meg voltam győződve, hogy az én romantikus lelkületemmel ez teljesen kizárt. De az élet úgy hozta, hogy 1990. február 1-jétől valóban hivatásos tiszt lettem.

Mi vezetett odáig, hogy valóban fölesküdött?

Miután ledoktoráltam, az akkori tanszékvezetőm szólt, hogy kiírtak egy külföldi ösztöndíjas gyakornoki pályázatot. Így kerültem a ma már nem létező Csehszlovákiába. 1984-től 1988-ig a Szlovák Tudományos Akadémia Földrajzi Intézetében töltöttem 4 évet, kint is védtem meg a kandidátusi disszertációmat. Amikor 1988. május 1-jén hazajöttem, úgy gondoltam, hogy itt vagyok, a földrajztudomány kandidátusa, a kutatóintézetek és egyetemek tárt karokkal fognak várni. Hát nem így történt. Viszont a Magyar Néphadsereg Tóth Ágoston Térképészeti Intézetébe kerestek egy olyan kutatót, aki beszéli a szlovák nyelvet, és földrajz szakos végzettséggel rendelkezik. Így akkor polgári alkalmazottként kezdtem el dolgozni a Térképészeti Intézetben, majd 1990-ben már a Magyar Honvédség hivatásos tisztje lettem. Három út áll a nők előtt: jelentkezhetnek tisztképzésre/ altisztképzésre, vagy bemehetnek bármely toborzóirodába és szerződéses katonának jelentkezhetnek. A harmadik út az, ha valaki közalkalmazottként már a Magyar Honvédségnél dolgozik, és az állományilletékes parancsnok útján kezdeményezi a szerződéses állományba vételét.

Különbözött a polgári alkalmazottként végzett munkája attól, amit tisztként kellett végeznie?

Én katonaföldrajzzal foglalkoztam a Térképészeti Intézetben, és voltak olyan anyagok, amelyekhez nehezebben férhettem hozzá. De egyszerűbbnek tűnt a benti viszonyokat is kezelni. Hivatásos tisztként magasabb lett a fizetésem, a karrierem is sokkal kiszámíthatóbb és biztosabb lett. A szüleim persze megijedtek, amikor ezt a döntést meghoztam, de sosem bántam meg.

Mitől féltették?

A hadsereg mindig egyfajta rejtély. Valamiféle misztikum övezi. Nem nagyon ismerik. Az egyenruha uniformizál, nehezebben különböztetik meg az egyéneket. Ez elsőre ijesztő egy lány szüleinek.

Mit érez, amikor egyenruhát hord?

Amikor a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára kerültem 1993-ban, a Hadászati Tanszéken kezdtem el dolgozni. Akkor a kollégáktól nagyon sok mindent tanultam. Hogy mit jelent hivatásos tisztnek lenni, hogy milyen fontos az, hogy az embernek tartása legyen. Amikor hibázok, azt be tudjam ismerni. Mindig azt mondták, arra kell törekednie az embernek, hogy még a cselekedetei előtt minden lehetőséget megfontoljon, átgondoljon, hogy ne is kerülhessen olyan helyzetbe, hogy elnézést kelljen kérnie valamiért. Minderre figyelmeztet engem az egyenruha. Ezeket egy katonának mindig szem előtt kell tartania.

Hogyan viszonyulnak Önhöz az emberek, amikor egyenruhában van?

A városban nem igazán járok egyenruhában. Ha igen, akkor kocsival közlekedem. Bár volt az életemnek olyan szakasza, amikor 2003 és 2006 között Rómában dolgoztam a NATO Védelmi Akadémián mint nemzeti rangidős tiszt és fakultás tanácsadó. Ott nagyon sokan megállítottak a városban és kérdezgettek, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mi a rendfokozatom. Volt egy eset, amikor bementem egy helyi üzletbe mobiltelefont venni. Egy idős úr szolgált ki, aki szintén feltette ezeket a kérdéseket, de egyszerűen nem hitte el a válaszaimat. Akkor elővettem a NATO belépőkártyámat és megmutattam. Mire ő is belenyúlt a zsebébe és elővette a sajátját. Mint kiderült, ő nyugállományú vezérőrnagy volt, aki a fia boltjában segített ki. Tisztelet övezi mindenütt a világon az egyenruhát.

A katonaság mennyit változtatott Önön?

Sok régi ismerősöm nem gondolta volna, hogy abból a régi, romantikus lelkületű lányból, aki voltam, katona válik. Határozott és céltudatos lettem, aki tudja az értékeit, a helyét, a feladatát és a kötelességét.