Aczél Petra: BOLONDSÁG?

„Bolondságnak gondolom, hogy mindenki 200 évig akarjon élni, és közben mindvégig 18 évesnek látszani!” – nyilatkozott 50 éves születésnapja kapcsán a neves színésznő egy női magazinnak. Nehezen tudnánk ellentmondani neki, és talán nem is ez a cél. Éppen ellenkezőleg. De ne szaladjunk még ennyire előre.

Pár esztendővel ezelőtt egy fiatal egyetemistákból, lányokból álló kis csoport elhatározta, hogy előadást fog tartani az évfolyam előtt egy kevéssé feltárt témában. Arról, hogy a női kamaszkor valóságos ábrázolása hiányzik a médiából, vagyis az ifjúsági filmek kamasz lányszereplői sminkelt, frizírozott fiatal nők, és nem pubertáskorú lánykák. A hallgatóság számára meglepő volt, ahogy áttekintették a legnagyobb nézettségű ifjúsági sorozatokat és játékfilmeket, és kimutatták: a fiúkat idétlen, pattanásos, sok lehetőséget ígérő srácokként, míg a lányokat makulátlan, kész nőként jelenítették meg a történetek – azonos korúként bemutatva őket. Egy amerikai kutatás pedig arra világított rá, hogy a legnevesebb divatmagazinok, a csillogó lapokra nyomtatott ’glossy’-k nem ábrázolnak 40 évesnél idősebb nőket, miközben az olvasótáboruk nagy része már javában betöltötte ezt az életkort. A helyzet tehát bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Nemcsak arról van szó, hogy hosszan éltetjük az ifjúság kultuszát, hanem arról, is, hogy a nőknek ebben is sajátos a helyzetük: se fiatalként, se öregként nem látják magukat viszont a kor elvárásait (is) megjelenítő nyilvános kommunikációban. Miért?

AZ IFJÚSÁG

„Kérdezz könnyebbet” – nevetett rám egyik szociológus kollégám, amikor arról faggattam, hogy határozná meg az ifjúságot. – „Az ifjúság? Bolondság” – viccelte el végül a választ. Az ifjúság mozgó fogalom, nem fejezhető ki csupán életkori határok számszerűségével, biológiai-egészségügyi faktorokkal, az egyén társas viselkedésének mutatóival, jogi-gazdasági körülményeivel. Minden kultúrának, kornak, minden embernek, minden felfogásnak: műnek, törvénynek, gyakorlatnak megvan a maga ifjúság értelmezése. Emlékszem, amikor drága, hetvenen felül járó nagymamám fiúnak nevezte 50 év körüli szomszédját, és vénasszonynak 80 éves volt kolléganőjét. Ezt a nyelvi forma is jól fejezi ki; a -ság, -ség az egyik legszaporább, leggyakoribb főnévképzőnk, amely elvont fogalmat vagy gyűjtőnevet formál. Az ifjúság: tavasz. „Itt hágy szép tavaszom”, írja Berzsenyi, és értjük mit mond. Az ifjúság vulkán, áradó forróság, illúzió és ideál, szív és szerelem vagy éppen az Üllői úti fák, ahogy Áprily, Nemes-Nagy vagy Kosztolányi megverseli. Az ifjúság szép, üde, kívánatos, forradalmi és vad. Maga a szabadság, a kötetlenség. A készülődő élet: nyers ígéret a változásra. Az ifjúság tehát az, ami voltaképpen nincs. Sohasem a miénk. Nem azonos a gyerek-, pubertás- vagy a fiatal-, felnőtt-, öreg- vagy aggkor egyikével sem. Nem sajátja semmilyen csoportnak vagy generációnak. Mégis, ha látjuk, felismerjük, hiszen illata, fénye van, mint a derűnek, a mosolynak, a szép jövőnek. Az ifjúság kultusza rossz esetben az idő csapdába ejtésének gazdaságilag nagyon is megtérülő gyakorlata. Jó esetben az emlékezésre való képesség ajándéka: az életre való visszagondolás történetformáló ereje. A tökéletesség elmúlt lehetősége, valamennyiünk életében.

A TÖKÉLETES TEST

Mintha a korunkat az előbbi jellemezné. Kutatók arra találnak bizonyítékot, hogy a legfejlettebb társadalmak technológiái, legyenek ezek médiában vagy orvoslásban érvényesülők, erősítik az infantilizmust, a regressziót, és eladják az ifjúságot. De nem a sajátunkat, az egyedit. Hanem az általánosítottat. A divatszépet. A regisztereit elvesztő nyelvhasználat, a kislányosságot diktáló női divat, a szőrtelen testek kívánalma, az élethosszig tartó tanulás (és játékprogramok), a mellek után a genitáliákra is összpontosító szilikon-sebészeti trendek egyfajta közös ifjúság ajándékát ígérik: a hibátlan, romlatlan testét. Ez az ifjúság nem őszt ígérő tavasz, nem vadság, kócos haj, meggondolatlanság vagy forradalmiság. Ez a tökéletes test ideálja. Azé, amely nyilvánvalóan nem létezik. És amelyről mindenki tudja, hogy lehetetlen. Márpedig a tökéletes test nem eszmény vagy álom, hanem mérnöki építmény. Olyan kreáció, amely előírja a kalóriákat, az izommozgás-számot, az alkattól és génektől független testtömeg-indexet, amely lediktálja, mennyit kell aludni, szerelmeskedni, lépni, stresszelni. Ennek a szabályrendszernek alapelve a változatlanul megőrzendő, haláltalan test. Amelyben ha észreveszik egy betegség hajlamosító génjét, haladéktalanul elejét lehet venni a bajnak. Amelynek maga az élet a formalinnal teletöltött tartósító edénye.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.