Kemenes Tamás: „Együtt leszünk és együtt lesz erőnk”

Egy cigány származású művész nemrég egy interjúban közölte: sikeressége titka nem más, mint hogy „egyáltalán nincs cigány identitása”.

aAz identitás mára kiemelten „gyanús” fogalmaink egyike lett; bármilyen formát öltsön is éppen, egyre inkább hajlamosak vagyunk a szabadság, a kiteljesedés nagy kerékkötőjét látni benne. A nemzeti, vallási, nemi és etnikai hovatartozás nem integráns részünk többé – mondják nekünk –, ezek elhagyhatók, manipulálhatók, „csúszkálhatnak” (természetesen a hozzájuk kapcsolódó sajátos kultúrával, értékekkel, hivatásokkal együtt). E jelenségnek olykor különös kiegészítőjévé szegődik az a kortárs „jogvédelem” is, amely a különféle identitásokat szüntelenül egy virtuális csatatérben szállásolja el – s amelynek célja mintha épp ezen identitások (az összes identitás) mind radikálisabb „problematizálása”, lejáratása, végül elveszejtése volna, és egyáltalán nem az, amit nevében egyébként oly szépen, egyszerűen ígér.

Fábiánné Andrónyi Katalin tud ezekről az adottságokról, nehézségekről, és Romológia című, 142 oldalas könyvében jó arányérzékkel érvényesíti a belőlük fakadó sajátos szempontokat is; tömör, minden fontos részletre kiterjedő és komoly szeretettel átszőtt művet írt. Leginkább talán az utóbbi vonásból fakad, hogy írását „az identitás dicséreteként” is olvashatjuk – úgy általában. Sőt jelen sorok írója komolyan hisz benne, hogy ez a kis kötet ma, Magyarországon egyáltalán nem olvasható másként, mint így, s hogy közvetlenül adódó témája is csak e dicséret távlatából érthető meg igazán. Egyszerűen szólva, az identitás újból valami komollyá, fontossá, valóságossá és széppé válik előttünk ebben a szövegben – ha akarjuk.

„Jelen könyv megírásával – kezdi a szerző – célunk, hogy az olvasó kezébe olyan könnyen érthető, áttekinthető tudásanyagot adjunk, amelynek birtokában a cigány kisebbség kultúráját, hagyományait, viselkedésük egyes elemeit megismeri és megérti, ezzel a romákkal való együttműködést lehetővé teszi.” A könyv célja tehát gyakorlati; aki pusztán antropológiai, néprajzi stb. érdeklődését kívánná vele kielégíteni, vagy akihez netán merő véletlenségből került, tegye le, vagy – mint a szerző maga is javasolja – rohanjon rögtön az utolsó lapokon található bibliográfiához.

Az alapvető fogalmak (sztereotípia, rasszizmus, diszkrimináció, kisebbség, nemzetiség, etnikum) tisztázása és „átmozgatása” után a cigány identitásról, majd a cigányság eredetéről olvashatunk. Az előbbi témakör tárgyalásakor megtudjuk, hogy „kollektív cigány tudatra ébredésről csak a 20. századtól beszélhetünk”, ugyanis „ekkor kezdett el kitermelődni a romák [azon] első generációs értelmisége, akik felismerték népük elveszőben lévő kultúráját, hagyományait”, és akik komoly erőfeszítéseket tettek a megőrzésük érdekében. Az 1971-ben megrendezett Első Roma Világkongresszus különösen is fontos esemény volt ezen az úton: itt fogalmazódott meg az egységes cigány nyelv szükségessége (jóllehet hiába), és itt alkották meg a cigány zászlót is, „melynek alsó zöld sávja a természetet, erdőket és mezőket, felső kék sávja pedig az eget, a szabadságot, Isten gondviselését szimbolizálja”, míg a közepén elhelyezkedő piros kerék „a vándorlás, a cigányszekér szimbóluma, ugyanakkor ősi indiai szimbólumként utal a lenyugvó Napra is”.

A Gelem, gelem kezdetű cigány himnusz sorai úgyszintén ezen a nagy jelentőségű Kongresszuson születtek: „Mentem, mentem, végtelen utakra / találkoztam boldog cigányokkal / Hej, cigányok, honnan-merről jöttök / mely országból, milyen szerencsével.”

Ezután a cigányok különböző csoportjaival ismerkedhetünk meg, Erdős Kamill 1958-ra kidolgozott tipológiája alapján. Sejtettük, tudtuk, de most teljesen világossá válik: a cigányság sem tág értelemben vett kultúrája, sem mindennapi viselkedése vonatkozásában nem tekinthető annyira egységesnek, mint azt sokszor a tévében vagy az interneten „maguktól” elénk penderülő anyagok alapján egyébként zavartalanul gondolhatnánk. Hogy egy kézzelfogható példát említsünk, „az oláh cigányoknál főleg a vagyon felhalmozása, nagy vagyon gyűjtése jelenti a gazdagságot, a zenészeknél a vagyon felélése, és egyfajta szimbolikus gazdagság játszik nagy szerepet, mely a bőkezűségben nyilvánul meg. […] Egy kevésbé tehetős, de a hagyományokat tisztelő család számára egy-egy nagy esemény (esküvő, temetés, keresztelő) valóságos anyagi csődöt jelent”.

Külön érdekesség, hogy a cigányság származásáról szólva (Történeti áttekintés a romák eredetéről, vándorlásáról c. fejezet) a szerző mitikus eredettörténeteket is bemutat, illetve más népek romákról kitalált mondáit, mesés elbeszéléseit is ismerteti. (Utóbbiak nem éppen hízelgőek: a cigányok többnyire alacsonyabb rendű, állatias népségként szerepelnek bennük.) A könyv legfontosabb része A cigányság kultúrája, illetve az utána következő, Cigányok a mai Magyarországon című fejezet; tulajdonképpen ezekben derül ki, hogy a szerző valóban komolyan gondolta mindazt, amit írása gyakorlati használhatósága kapcsán még az előszóban ígért. Ugyanis innentől fogva nagy tudásanyagát gyakran egészen a leghétköznapibb előítéletek talajszintjéig lehajolva adja elő; higgadtan sorra veszi az ezek tárgyát képező valóságdarabokat, majd – mint mondja – „mögéjük néz”. Mindezeket már nem csak a fejünk táján, hanem a kezünkben, lábunkban, törzsünkben is érezzük… hogy úgy mondjuk. Íme, néhány a mi kérdéseink közül: „Miért verik el rögtön a pénzüket a cigányok?” „Miért nem képesek a holnapra is gondolni?” „Miért nem szeretnek, akarnak dolgozni?” „Miért utálnak minket, magyarokat?”„Miért várják ölbe tett kézzel a szerencsét?” „Miért kezelik le a nőket?” „Miért olyan könnyűvérűek a cigánylányok?” „Miért kószálhat a cigány gyerek szülői felügyelet nélkül az utcán?” stb.

Ezek a lépések (!) természetesen nagyon is a helyükön vannak, mégpedig nem pusztán azért, mert a szerző itt is igen nagy gonddal – sallangmentes, pontosságra törő szeretettel – válaszol majd’ minden kérdésünkre, és így ténylegesen elősegíti a korábban említett együttműködést; hanem mert e pontig eljutva annyit azért már biztosan megtanultunk, hogy a nép, a nemzet, a kultúra és az etnikum olyan eleven realitások, amelyeket a jó és a rossz sosemvolt magashegyi ellentétpárjai szorításában tipizálni – egyszerűen erkölcstelenség. Mindezek – vannak, és persze, hogy nem „tökéletesek”!

(…Nekem csak akarnom kell, hogy a másik, aki éppen szembejön velem az utcán, legyen… Persze ezer dolog akadályoz ebben – sértettségeim és gyengeségeim, őszintétlenségem, szemléletem külső részeinek spontán „határsértései” –, ráadásul többnyire kiderül, hogy a dolog egyáltalán nem is olyan kellemes…)

Ennek megfelelően a Romológia, bár rengeteg jelenséget megmutat és elmagyaráz, adatokat közöl és szép számmal idéz a terület szaktekintélyeitől is – eredetileg tankönyvként jelent meg –, a legkevésbé sem igyekszik mindig-mindent „megfejteni”. Egyes vonásokat inkább csak megmutat, és alaposabb megértésüket már ránk, személyes találkozásainkra, jó öreg normalitásunkra – de elsősorban és mindenekelőtt az életre bízza. Ami így, hálásan, meg is jelenik a sorok között.

FÁBIÁNNÉ ANDRÓNYI KATALIN: Romologia, Budapest, 2015, L'Harmattan.