Radóczy Jusztina: A siker fejben dől el?

Létszükséglet, hogy minden embernek, minden gyermeknek legyen önbizalma, tisztában legyen az értékeivel és értékesnek érezze magát. Csak így tudja aztán értékelni sikereit, így érezheti magát jól a bőrében, lehet elégedett munkájával, külsejével, családjával és környezetével. Mi az, amitől értékesnek érzem magam? Egyáltalán tisztában vagyunk-e azzal, mi az érték? Vajon az önbizalom tanulható? A kérdésekre Bóna Adrien klinikai szakpszichológus válaszol.

Milyen alapvető feltételek szükségesek ahhoz, hogy az embernek épüljön az önbizalma?

Az önbizalom kialakítása és kialakulása nagyon korai folyamat az ember életében. Már csecsemőkorban létszükséglet, hogy létrejöjjön az a kölcsönös bizalom az anyával, amiből majd a későbbi önbizalom táplálkozhat. Egyrészről fontos, hogy az anyuka bízzon önmagában, hogy képes legyen felismerni csecsemője jelzéseit, és képes legyen őt megfelelően táplálni, ellátni, gondoskodni róla; másrészt a gyermeknek is bíznia kell abban, hogy ha jelzést ad, ha sír, akkor felismerik a szükségleteit.

Ezek szerint azt is gondolhatnánk, hogy a jól táplált csecsemők felnőve is megfelelő önbizalommal rendelkeznek majd, de gondolom ez azért nem ilyen egyszerű.

Ezt így nem jelenthetjük ki, hiszen az önbizalom fejlődése tovább folytatódik a kisgyermekkorban. Mondhatjuk, hogy a totyogó, mászó korszakban is óriási szükség van a kölcsönös anya-gyermek bizalomra. Ebben az életkorban fontos, hogy ne korlátozzuk a kicsit abban, amire már képes vagy képesnek érzi magát, ugyanakkor mindig legyünk ott a háttérben, ha szükség van ránk, hogy pl. megelőzzük a baleseteket. Biztosan mindenki látott már játszótéren különböző típusú anyukákat. Vannak olyanok, akik egy beszélgetésbe elmerülve nem igazán figyelnek a gyerekeikre, sokszor csak szerencse kérdése, hogy nem történik nagy baj. De az is lehet, hogy ezek a mamák ösztönösen tudják, hogy gyermekeik elég ügyesek és önállóak, és erre az önállóságra szükségük is van. Aztán van az a típusú anyuka, aki minden pillanatban fogja a gyermeke kezét, nem engedi felmászni sehová, mindig figyelmezteti, hogy le fogsz esni, megütöd magad stb. Egyik eset sem optimális, hiszen a megoldás a kettő között van. Azok az anyukák fejlesztik igazán a gyermekeik önbizalmát, akik engedik az új dolgok kipróbálását, de közben ott vannak a háttérben, hogy el tudják kapni őket az utolsó pillanatban konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Szülőként sokszor nehéz nézni, ahogy főleg nagyobbacska, esetleg már kamaszkorú gyermekünk fejjel rohan a falnak. De ne felejtsük el, hogy nem biztos, hogy mindig azzal segítünk, ha a fal elé állunk, vagy odébb toljuk a falat. Néha nekik is meg kell tapasztalni a fájdalmat, amit utána szülőnek és gyereknek együtt kell elviselni. A szülő dolga ilyenkor, hogy készenlétben álljon egy zsebkendővel és letörölje a gyerek fejét. Természetesen minden esetben fel kell mérni a gyermek képességeit, és ehhez mérten kell mindig egy picit nehezebb feladatba beleengedni.

Ha van önbizalmam, akkor az egyenesen arányos azzal, hogy értékesnek tartom magam, illetve, hogy reális az értékítéletem?

Az önbizalomnak is különböző területei vannak. Amikor iskolás korról beszélünk, már nagyon fontos tényezővé válik a reális visszajelzés a szülő részéről. Fel kell mérnünk, hogy a gyermekünk miben tehetséges, miben tud értékeset alkotni, miben tud teljesen kibontakozni. Ugyanígy azt is tudnunk kell, hogy mi az, amibe nem érdemes időt és energiát fektetni, mert nem fog sikereket elérni. Ha nincs jó hangja az énekléshez, vagy alkata a baletthez, de a gyermek ragaszkodik hozzá, akkor ne tiltsuk, de keressünk neki valami olyan elfoglaltságot is, amiben igazán sikeres lehet.

Van-e kulturális vagy társadalmi különbség abban, mit és kiket tartunk értékesnek?

Igen, ebben is nagy különbségek lehetnek. Ez már ott megmutatkozik, hogy egy gyermek osztálytársai értékesnek tartják-e azt, amiben ő teljesít kiválóan. Például hiába érdeklődik valaki a dinoszauruszok iránt, és esetleg tud róluk nagyon sok mindent, ha az osztálytársak, a többség ezt nem tartja értéknek. Ilyenkor van nagy szerepe a pedagógusnak, hogy mindig adjon lehetőséget a bemutatásra. Ez ugyanígy vonatkozik azokra, akik esetleg a főzésben, sütésben vagy varrásban tűnnek ki a többiek közül, és nem a matematikában vagy történelemben. Meg kell adni a lehetőséget, hogy az osztály is értékesnek tartsa ezeket a tulajdonságokat, mégpedig úgy, hogy mondjuk minden hónapban egyszer a jól főző-sütő kislány hoz kóstolót. Egy idő után minden bizonnyal várni fogják a többiek ezt a napot, és értékelni fogják a tudását. Először tehát meg kell találnunk azt a területet, amiben a gyermekünk a legjobb lehet, és aztán meg kell mutatnunk ennek az értékét. Az identitás, az én-azonosság csak akkor lesz igazán sikeres, ha azt a kultúra is elismeri.