Hekler Melinda: Itthon és otthon

Szőts Art úr rendező, színész (36)

Hol érzed magad otthon?

17 éves voltam, amikor a szüleimmel és a húgommal áttelepültünk Erdélyből. Akkoriban még éltek a nagyszüleim, ezért nyaranta mindig meglátogattuk őket, de sajnos már elég régóta nincsenek köztünk, és így a látogatások száma is teljesen lecsökkent. Mostanában Marosvásárhelyre szoktam járni színházat nézni, és nemrég Kolozsváron rendeztem operát. Éppen annyi idős vagyok, hogy több időt töltöttem Magyarországon, mint Erdélyben, és nem is gondolkoztam még ezen, hogy hol érzem igazán otthon magam… De azt hiszem, a második kerületben.

Mit hoztál magaddal a határon túlról?

Életem egyik legfontosabb állomása volt a középiskola, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium. Csodás éveket töltöttem ott, és az intézményben megélt kalandok, tanulmányok hosszú időre meghatározták az életem. Nagyon örülök, hogy tudok románul is, még ha nem is tökéletesen. A határátkelések csúnya emlékek, melyek az évek során megnemesedtek, és ma nagyon megbocsátóan gondolok vissza arra az időszakra. Talán azért is, mert manapság az akkor történteknél sokkal súlyosabb dolgok zajlanak a világban. Szerencsés voltam talán, de soha nem éreztették velem akkoriban, hogy én más lennék, szeretettel fogadtak Magyarországon. Tíz évig jártam egyetemre Budapesten, nagyon szép kaland volt, csak jót tudok mondani arról az időszakról. Kicsit furcsa is, hogy így két évtized távlatából Erdély mintha nem is lett volna az életem része… Biztos azért is van ez így, mert én elsősorban európai embernek érzem magam. Nem szoktam elválasztani gondolatban Erdélyt Magyarországtól, mint ahogy Ausztriáról sem az jut elsőre eszembe, hogy egy idegen ország.

A gyerekednek majd szeretnéd valamilyen formában továbbadni az erdélyi gyökereket?

Ha egyszer lesz gyerekem, biztos vagyok benne, hogy elmesélem majd neki a családunk történetét. A gyerekkori, erdélyi barátságok mind megmaradtak az életemben, mai napig tartjuk a kapcsolatot. A gyermekemet is szívesen küldöm majd oda nyaralni, hogy ő is megérezhessen egy keveset az erdélyi ízekből, illatokból.

Molnár Levente operaénekes (33)

Hol érzed magad otthon? Vagy ez amolyan „itthon” és „otthon” állapot?

Az a szerencsém, hogy az összes operaházban, ahol dolgozom, jó kollégáim vannak, így egy kicsit mindenütt otthon érezhetem magam. Ha az „itthonra” gondolok, a szívemet a magyar népzene körüli otthonlét dobogtatja meg, főleg Erdély és Székelyföld vidéke. Most lesz éppen a Székelyfonó premierje az Operaházban, amiben én is énekelek, és a népzene, amit színpadra lépés előtt hallok ebben a produkcióban, nagyon sokat ad nekem. De a zene mindig egyfajta otthonérzetet teremt, bármerre is járjak a világban. Nagy lokálpatrióta vagyok, de a nagyvilági szellemiséget is tisztelem. Könnyen otthon tudom érezni magam más országok magyar közösségeiben is, és általában jól el tudok beszélgetni az ottani emberekkel.

Mit hozol Erdélyből magaddal, és mi az, amit már itt kaptál Magyarországon?

Én magam vagyok Erdély, mert én mindig is nagyon büszke voltam arra, hogy székely vagyok. Mindenütt egy külön história kerekedik, amikor elkezdem mesélni, hogy milyen nép fia vagyok, és milyen ősöktől származom. Igyekszem is sokat beszélni erről. Magyarországon emberismeretet tanultam, munkatapasztalatot, új, értékes barátságokat szereztem, és azt gondolom, hogy mindenképp gyümölcsöző számomra Magyarországon is megtapasztalni egy picit az életből.

A művészetedben hogyan jelenik meg az erdélyiség?

Igyekszem belecsempészni egy kis Erdélyt, magyar táncot, erdélyi lépéseket szinte minden darabba, amiben játszom. Általában úgy alakul, hogy sokat szerepelek olyan darabokban, ahol meg tudom csapni a csizmám szárát. Én otthonról hozott dolognak, erdélyi vonásnak tartom a kissé talán különlegesnek számító, egyenes, gerinces kiállásom. Úgy érzem, hogy mi erdélyiek máshogy szemléljük a nagyvilágot, másképp adjuk elő különböző kultúrák zenéjét, talán színesebbé is tudjuk tenni, ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy minél több művész kerüljön ki közülünk a nagyvilágba.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.