Előző cikk Következő cikk
Küldetés

András Attila SJ: Kínai nyelvoktatás Miskolcon

Az idei tanévtől a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium diákjainak lehetősége van elsajátítani a kínai nyelvet, valamint megismerkedhetnek a kínai kultúra sokszínű arcával is a nyelvi programnak köszönhetően.

 

 

 

 

 

 

 

 

xXavéri Szent Ferenc 1550-ben csak álmában láthatta a Tiltott Várost, Matteo Ricci (1552–1610) nagy áldozatok árán, hosszas nyelvtanulási idő és sokszoros próbálkozás után bejutott ugyan a császár palotájába, de soha nem láthatta az uralkodó arcát. Valójában csak annyi időt tölthetett ott, amennyi szükséges volt az általa ajándékozott falióra beállítására. Azóta rengeteg jezsuita vágya, hogy valahogy eljuttassa az evangélium üzenetét ebbe a gazdag kultúrával rendelkező országba. A magyar jezsuiták a huszadik század elején missziót működtettek Kínában. Oktatással és szociális téren történő munkával kapcsolták össze az evangélium hirdetését.

Hivatásom keresésének útján, 1996-ban én is eljutottam a Távol- Keletre. Ugyanis az első jezsuita, akit megismertem, Nemes Ödön, Japánban élt és dolgozott 44 évig. Ő ugyan Kínába szeretett volna menni néhány társával, de ez akkor nem volt lehetséges. Meghatározó volt számomra a vele való találkozás. Lelkiségében határozott, szellemiségében nyitott jezsuitát ismertem meg. Talán ennek a meghatározó találkozásnak is köszönhetően 2003– 2005 között Tajvanra kerültem, ahol a FU JEN Katolikus Egyetem nyelvi központjában két évig a kínai nyelvvel és kultúrával ismerkedhettem.

 
Fontos volt számomra ez a két év. Egy ilyen nagy történelmi múltra
visszatekintő népet csak úgy lehet megérteni, ha az embernek sikerül
– legalább egy időre – kilépni a saját világából, elképzeléseiből.
Nem mondanám, hogy 2 év elegendő Kína megismeréséhez és megértéséhez,
ám egyet biztosan állíthatok: az ott töltött idő megerősítette identitásomat. Tudatosabban kezdtem feltenni a kérdéseket a kereszténységgel kapcsolatban, és egyre határozottabban kezdtem keresni saját gyökereimet. Meggyőződésem, hogy egy karakteres néppel való találkozás önreflexióra sarkallhat, és mélységeket nyithat
meg bennünk. Ennek a lehetőségét látom most kibontakozni a miskolci jezsuita gimnáziumban is.
 
2011-ben merült fel bennem először a gondolat, hogy jó lenne elindítani
a kínai nyelv oktatását a jezsuban (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium). Kezdeti lépésként egy „Kínai napot” szerveztünk az iskolában az ELTE Konfuciusz Intézet közreműködésével. Itt a gyerekek betekintést nyerhettek a kalligráfiába,
a kínai papírvágás fortélyaiba, a cserkész csomót összehasonlíthatták a kínaival,
ismeretterjesztő kisfilmeket nézhettek, kínai tea-ceremónián vehettek részt.
A nagyon jól sikerült napra a kínai énekek és zenék tették fel a koronát.
Diákjaink olyan érdeklődőek és nyitottak voltak, hogy ezután megpályáztunk
egy nyári pekingi utazást, melyet meg is nyertünk. Így kilenc diáknak lehetősége nyílt egészen közel kerülnie a kínai emberekhez, a kultúrájukhoz. Belekóstolhattak
a nyelvtanulásba, a karakterek írásába, kínai énekeket énekelhettek és nem utolsósorban a kínai konyha változatos, különleges ízvilágát is megismerhették.
 
Ezen tapasztalatok birtokában elhatároztuk, hogy azon diákjaink számára, akik szeretnének komolyabban is foglalkozni a kínai nyelv és kultúra ismeretével, megteremtjük erre a lehetőséget. A Konfuciusz Intézet támogatásával anyanyelvű tanár érkezett hozzánk Pekingből, aki nálunk lakik és a gimnáziumunkon kívül még
a Zrínyi Ilona Gimnáziumban is tanít. Tavaly szeptemberben tehát
elkezdhettük az oktatást. Jelenleg 35 diákunk tanul kínaiul, kis csoportokban.
A 7. és 8. évfolyamos tanulók számára heti négy óra, a 9-12-esek számára pedig
heti 2 óra áll rendelkezésre. Célunk az, hogy aki nálunk 5-6 évet tanul kínaiul, az képes legyen egy középfokú nyelvvizsga megszerzésére vagy akár érettségizhessen
is, hiszen erre már van lehetőség Magyarországon.


Liu Yang Yang 23 éves, a Pekingi Idegennyelvi Egyetemen tanult, 2012-től Miskolcon kínai nyelvtanár.

 

Milyen várakozással jött éppen Magyarországra? 

Egyrészt édesapám mondta nekem, hogy Magyarországot válasszam, mert a hírekben Magyarországról nagyon jókat hallott és biztatott, hogy jó tapasztalataim lesznek itt. Másrészt Kínában Budapestet a Duna gyöngyszemének hívják, és mondják, mindenképpen látni kell.
Édesapámnak igaza volt: nagyon jók a tapasztalataim Magyarországról, az emberek nagyon kedvesek és nagyon jól érzem magam itt.

Nehezebb-e a magyar gyerekeket tanítani, mint gondolta?

Van olyan területe a kínai nyelvnek, amit nagyon könnyen értenek meg a magyar gyerekek, és van amit nehezebben. Igyekszem elérni, hogy élvezzék a kínai nyelv tanulását egy jó légkörben, barátságos hangulattal. Kihívás számomra, hogy rendezettség legyen az osztályban; keresem a lehetőségeket, melyek segítenek, hogy a gyerekek könnyebben megértsenek engem, és jobban figyeljenek. Kínában sokkal nagyobb a rendezettség, a figyelem. Magyarországon a diákok sokkal energikusabbak, játékosabbak, legalábbis a kisebbek. Vannak, akik csak beszélnek és beszélnek, de őket magam mellé veszem, külön feladatokat adok nekik. Nem csak azért, hogy lefoglaljam őket, hanem hogy valamiféleképpen vezetői feladatot kaphassanak, így legyen felelősségük a csoportban. Azon dolgozom, hogy kulcsot kapjanak a tanulók a kezükbe, amivel kinyithatják a kaput a kínai nyelv felé. Remélem, ha egyszer majd visszamegyek Kínába, a diákokban megmarad mindaz, amit tőlem hallottak, s amit a kínai kultúráról tanultak.

Mi volt a legnagyobb élménye az első pár hónapban Magyarországon?

Maga az idejövetel a legnagyobb élmény, hogy eljuthattam egy, a sajátomtól teljesen különböző világba. Már pár hónap alatt is változott a felfogásom sok mindenről. Csak párat emelnék ki: A diákok itt rengeteg minden után érdeklődnek:
kézilabdáznak, kosaraznak, különféle hangszereken tanulnak.
Kínában a nagyvárosokban létezik hasonló, de a kisebb helyeken nincs ennyi aktivitás, a diákok nem érdeklődnek ennyi minden iránt, csupán keményen tanulnak egész nap. Itt több a béke, a csönd, így van időm gondolkodni magamról
és könyveket olvasni. A legfontosabb, hogy tudok örülni az egyedüllétnek is, élvezem az ittlétet, az életet és az utazásokat.
Fontos, hogy a kemény munka után élvezd az életet és bátran pihenj meg.
 

A miskolci diákok és a kínai nyelv
 

Velkey Klári:

Eleinte nem tudtam Kínát hova tenni, és a keleti kultúra sem érdekelt igazán, de nagyon-nagy benyomást tett rám az út. Nem is annyira a kínai emberek, mint a művészet, a fejlődés, a történelmi vonulat. Annyira más, tényleg annyira különbözik Európától. Ez a másság késztetett arra, hogy mélyebben beleássak, mi rejtőzik még a kínai kultúrában, ezért is kezdtem el kínaiul tanulni. A kínai nyelvben a legküzdelmesebb és egyben a legszebb is az, amikor néha tényleg sikerül úgy kiejteni azt a lehetetlen szót, ahogy azt mondani kell. Kis apróságokon múlik, de ha sikerül, az nagy öröm.

Pusker Máté:

Amikor Kínában jártunk, találkoztunk egy amerikai fickóval, aki azt mondta, hogy kamatos kamattal megéri a kínai nyelvet tanulni, gyakorolni és beszélni, így az angollal vagy más nyelvvel egybefűzve. Végül is minden negyedik-ötödik ember kínai, tehát minden negyedik-ötödik ember beszél kínaiul, úgyhogy az mégiscsak jobb százalék, mint mondjuk a mi nyelvünk vagy az angol.

A legnagyszerűbb a kínai nyelvben az egyszerűsége: ez egy nagyon egyszerű és logikus rendszer. A mondatfelépítés például nagyon szisztematikus és következetes, mindennek megvan a helye. Semmilyen rag, semmilyen plusz toldalék hozzáépítése nincs, hanem egyszerűen megvan, hogy hova milyen plusz szó kerül be. Így, mint a legó, felépülnek a mondatok. Ám a kiejtés, na az nagyon nehéz. Egyelőre az a legnehezebb. De mi lesz, ha elkezdünk majd írni is?!

A diákok élményei pekingben

 

Deme Barnabás:

Tanultunk nyelvet, tintafestészetet, papírvágást (ezt egyesek lehengerlően művészi szinten űzik az országban), harcművészetet (nem kungfu, hanem gongfu!), sőt, még éneket is… Egy meghatóan szerelmes, régi dalt kellett énekelni a kiválasztott lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy pontosan miről zengtünk, azt máig homály fedi, de mindannyian kimagaslóan teljesítettünk.
Chongquing látképe este is gyönyörű – a panoráma annyira intenzív, hogy kissé szédítő, de a város ezernyi apró fénye olyan, mintha csillagokat látnánk… legalábbis egy kicsit.

Demjén Dorottya:

Vasárnap volt az a nap, amikor mindenki együtt töltött egy napot egy kínai diákkal. […] Aztán amikor a búcsúzásra került a sor, egyszer csak megkérdezték tőlünk, hogy keresztények vagyunk-e? Mi rögtön mondtuk, hogy igen, azután kérték, hogy imádkozzunk együtt egyikük unokatestvéréért. Körbe álltunk, megfogtuk egymás kezét, s elmondtuk a Miatyánkot. Ők kínaiul, mi magyarul. Nagyon megható jelenet volt. Mindegy, hogy milyen messze vagy, és mennyire más a kultúrátok, vagy a gondolatmenetetek, vannak olyan dolgok amik összekötnek minket, mint pl. Isten.

Seszták Vera:

Kína számomra valami egészen különleges élményt adott, rengeteg új tapasztalatot a világról. Rájöttem, hogy milyen fontos nyelveket tanulni, utazni, új kultúrákat megismerni, új emberekkel találkozni, új barátságokat kötni. Úgy érzem az utazás, a világ felfedezése közben kezdem megtalálni önmagam.