Salát Gergely: A puha erőművész

Kína megítélése a világban meglehetősen ellentmondásos. Míg gazdasági fejlődésének köszönhetően az üzleti és politikai vezetők igyekeznek jóban lenni a távol-keleti nagyhatalommal, és a sok évezredes kultúra, a műemlékek, természeti látnivalók sokakat vonzanak, az ország imázsa nem egyértelműen pozitív. Az országnak csekély a puha ereje, ám ezen változtatni akarnak.

aA „puha erő” (soft power) fogalma az 1990-es évek elején jelent meg a nemzetközi politikai gondolkodásban. Megalkotója Joseph Nye amerikai professzor volt, aki azóta számtalan írásban járta körül a nehezen definiálható fogalmat. A koncepció lényege, hogy az egyes országok a kemény katonai és a gazdasági erő mellett rendelkeznek egy másfajta befolyásolási képességgel is: más országok vezetőinek és lakosainak a döntéseit úgy tudják befolyásolni, hogy azok nem is föltétlenül tudják, hogy befolyásolják őket. Ez a képesség a puha erő/hatalom, amelynek lényege egy ország vonzereje, imázsa, jó megítélése. Amennyiben A országról pozitív kép alakul ki B országban, akkor B nagyobb valószínűséggel hoz majd olyan döntéseket, amelyek megfelelnek A érdekeinek. Ezért olyan képet kell kialakítanunk magunkról, amelynek alapján B is kívánatosnak, vonzónak, saját érdekében állónak látja a mi céljainkat, és magától követ minket. Természetesen az ilyen jellegű „puha” befolyásolás régi jelenség, már az ókori birodalmak is éltek vele; a soft power-elméletben csupán annyi az új, hogy nyíltan hatalmi kérdésként beszél egy-egy ország pozitív kisugárzásáról, s igyekszik rendszerbe szedni ennek elemeit.

Jelenleg a puha erő legnagyobb hatalmának az USA számít – amellett természetesen, hogy kemény erejével sem tud senki versenyezni. A nyitott politikai rendszer, Hollywood, Lady Gaga, az Apple, a Harvard, a Guggenheim, az NBA, az angol nyelv a világ sok részén nagy hatást gyakorol az emberek gondolkodására, a fogyasztói, üzleti és politikai döntésekre. Amerika szabja meg, hogy mi a trendi a csúcstechnológiában, a művészetekben vagy a politikai gondolkodásban. Szintén viszonylag jól áll puha erővel Európa és Japán. Mi a helyzet azonban a 21. század nagyhatalmával, Kínával?

A múlt puha hatalma

A történelem nagy részében saját környezetében a Középső Birodalom igazi puha erő-nagyhatalom volt. Japán, Korea, Vietnam és sok belső-ázsiai nép hosszú időn keresztül igyekezett igazodni a kínai kultúrához: átvették a kínai írást, naptárat, művészeti nyelvezetet, filozófiai tanokat stb., hiszen számukra a kínai volt a civilizáció. Ezzel a kínaiak is tisztában voltak, és igyekeztek is saját kulturális mintáikat terjeszteni, nem utolsósorban azért, hogy így szelídítsék meg a határaikat fenyegető „barbárokat”. Marco Polo óta egészen a 19. század elejéig a Nyugat is rajongással tekintett – az általa alig ismert – Kínára. A birodalom hanyatlása – pontosabban: a Nyugat gyors felemelkedése – aztán alapvetően megváltoztatta a Kína-képet: az addig csodált ország hirtelen elmaradott, fejletlen, provinciális területté vált, ahová csak a gyarmatosítók vitték el a civilizáció néhány vívmányát. A 20. század első felében széteső, majd a kommunista párt vezetésével meglehetősen sajátos útra lépő Kína külső megítélése sokáig katasztrofális maradt, amin a maoista propaganda sem javított.

Az 1970-es évek végén, amikor megindultak a reformok, a külvilág még mindig ellenségesen és némi lenézéssel tekintett Kínára. Az ország imázsa a gazdasági fejlődéssel és a külvilág felé való nyitással párhuzamosan javulni kezdett, s ma már fényévekre van a maói korszak mélypontjától. Ám a kínaiak ma is újra és újra beleütköznek abba, hogy a hazájukról kialakult kedvezőtlen kép megnehezíti érdekeik érvényesítését: külföldre látogató vezetőiket ellentüntetők várják; a nyugati média olyan kérdéseket tart napirenden, amelyek az országnak kellemetlenek (emberi jogok, Tibet stb.); a kínai termékek csak alacsony áruk, és nem a presztízsük miatt kelendők; a kínai cégek külföldi terjeszkedése politikai akadályokba ütközik. Bármit lép Kína, azt sokan gyanakodva fogadják. Más szóval hiányzik a puha erő, amely gördülékenyebbé tenné az érdekérvényesítést a külvilágban.

Erőltetett erősítés

A kínai politikai tanácsadók és vezetők az 1990-es évek óta tudatosan foglalkoznak a puha erő (kínaiul: ruan shili, ruan liliang) kérdésével, s Kína soft powerének növelését nyíltan állami programmá tették. Azóta a legkülönbözőbb területeken láthatunk kísérleteket a kínai országimázs javítására.

Az országnak van is mit felmutatnia. A gazdasági csoda önmagában is vonzóvá teszi Kínát, sok külföldi számára afféle ígéret földjének tűnik. Ugyanakkor a kínai a legrégebb óta folyamatosan létező kultúra, a világ egyik legsokszínűbb, leggazdagabb civilizációja, s ezt is fel lehet használni a mai vonzerő növelésére. A kínai nyelv a kelet- és délkelet-ázsiai régióban évszázadokon keresztül szolgált lingua francaként, s e hagyományhoz vissza lehet nyúlni. Növelhetik Kína presztízsét a kortárs popkultúra alkotásai, a sportsikerek, a tudományos eredmények. Sok fejlődő ország számára a kínai fejlődési modell is kívánatos lehet, amelyben az erős pártállam nagyszabású modernizációt hajt végre, miközben fenntartja a rendet. Kínának tehát vannak olyan értékei, amelyeket ügyes kommunikációval felhasználhat puha erejének növelésére.

Peking mindent meg is tesz ennek érdekében. Tipikus eszköze ennek a Konfuciusz Intézetek hálózatának létrehozása: a Goethe Intézet, a British Council és a hasonló nemzeti intézetek mintájára létrejött hálózat első tagja 2004-ben alakult, s ma már 700 Konfuciusz Intézet vagy Konfuciusz Tanterem működik világszerte, amelyeknek fő célja a kínai nyelv és kultúra népszerűsítése. Így most már a világ legtöbb országában és régiójában van olyan hely, ahol az érdeklődők számára elérhető a kínai nyelv. Ezáltal évtizedek alatt mindenhol kialakulhat egy olyan réteg, amely beszél kínaiul, fogékony és befogadó a kínai kultúrával és emberekkel szemben.

A nemzeti intézetek felállítása mellett a hagyományos kultúr-diplomáciai eszközök teljes arzenálját bevetik: világszerte rendeznek kínai évadokat, vendégszerepeltetnek kínai operatársulatokat, képzőművészeket, filmeket. Szintén Kínára – illetve a szándékok szerint Kína vonzó arcára – irányítják a külvilág figyelmét a nagy és rendkívül költséges nemzetközi események. Ilyen volt a pekingi olimpia (2008), a sanghaji világkiállítás (2010), az ázsiai játékok (2010), a buddhista világfórum (2006, 2009) és egy sor kisebb esemény a kertészeti expótól a különböző – elképesztő luxuskörülmények között megrendezett – konferenciákig.

A sikeres Kína imázsát igyekeznek erősíteni többek között a sportfejlesztési programokkal, az olimpiai bajnokok tudatos kinevelésével. Hasonló célt szolgálnak a látványos tudományos-technikai fejlesztések, például a kínai űrprogram. Kiemelt terület az oktatás: a vezetés feltett szándéka, hogy egy-két évtizeden belül 10-12 világszínvonalú egyetem működjék Kínában, olyanok, amelyek Oxforddal, Cambridge-dzsel vagy a MIT-val is felveszik a versenyt. Az új korosztályok megnyerése érdekében a kínai állam több százezer külföldi diáknak biztosít ösztöndíjat. A puha erő szempontjából rendkívül fontos a márkaépítés. Bár a kínai a világ második legnagyobb gazdasága, ismert nemzetközi márkái alig vannak, a kínai termékeket legfeljebb alacsony áruk teszi vonzóvá – ami viszont minimálissá teszi a rajtuk szerezhető profitot. Ezért nemcsak maguk a cégek igyekeznek saját brandeket építeni, hanem az állam is támogatja őket ebben, többek között rendkívül kedvezményes hitelekkel, amelyeket nemzetközi terjeszkedésre fordíthatnak.

A kínai puha erő építését szolgálja a mosolydiplomácia, a „harmonikus világ” eszméjének hirdetése, Kína békés szándékainak folyamatos hangsúlyozása, illetve a jelentős kínai segélyprogramok a fejlődő országokban. Peking arra is törekszik, hogy a saját szájíze szerint tematizálja a Kínáról szóló nemzetközi közbeszédet: ezért idegen nyelvű tévécsatornákat és híroldalakat működtet, s olyan médiatartalmakat (híreket, filmeket, sorozatokat stb.) bocsát a külföldi médiumok rendelkezésére, amelyek Kínát jó színben tüntetik fel.

Korlátok

A kínai puha erő-offenzívának vannak eredményei. Sok fejlődő országban eleve nem nehezítik a szimpátia elnyerését olyan tényezők, mint Kína tekintélyelvű politikai rendszere – egy fekete-afrikai diktatúrában a kínai modell még vonzó is lehet. Sok közel-keleti, dél-amerikai, afrikai, délkelet-ázsiai piacra a kínai márkáknak sikerült betörniük, és felmérések szerint az ország megítélése sok helyen már kifejezetten pozitív. A fejlett országokban azonban kisebb az előrelépés: egyrészt Kína belső problémái (diktatórikus rendszer, emberi jogsértések, környezetszennyezés, gyerekmunka stb.), másrészt ezek folyamatos napirenden tartása a nem túl baráti nyugati sajtó által jelentősen nehezítik, hogy az emberekben pozitív kép alakuljon ki. Másrészt a kínaiak még nem tanulták meg, hogy miként tudják jól eladni magukat a nyugati fogyasztóknak, s gyakran ugyanolyan típusú kommunikációt alkalmaznak kifelé, mint befelé, ami egyszerűen nem működik. Mindenesetre a kínaiak gyorsan tanulnak, és ha a nyugati világ elveszti bizalmát saját értékeiben, az akkor is Kína puha befolyásának növekedéséhez vezethet, ha belső körülményei nem változnak.

A szerző a PPKE Sinológiai Tanszékének docense.