Előző cikk Következő cikk

Bata Viktória: Selyem

Alessandro Baricco minden alkalommal képes meglepni olvasóit hihetetlen, mégis emberi történeteivel. A rendkívül sokrétű olasz művész filozófiai és zenei konzervatóriumban szerzett diplomát, amely képzettség át-áttűnik írott műveinek lapjain is. A legjobb példa erre a Selyem című kisregénye, amit sokan egy zenei műhöz hasonlatosnak tartanak – még ha hangjegyek helyett betűk is alkotják.

A szerző már az előszóban is a következőképp ír: „Ez nem regény. Nem is elbeszélés. Ez egy történet.”
És valóban, ez a rövidke könyv – amely száz oldalt sem tesz ki – egy Hervé Joncour nevű férfi egyszerű története, amely egy Lavilledieu nevű francia városban kezdődik. A város eperfáktól illatozik, melyeknek levele az itt termesztett selyemhernyók tápláléka. Bár Kína évezredekig óvta a selyem elkészítésének módszerét, a 19. századra már több évszázados múltra tekinthetett vissza a francia selyemgyártás, melynek egyik színhelye akkor a már említett Lavilledieu.

Itt él a selyemhernyó-kereskedő Hervé és felesége, Hélène, egy olyan században, amiben a távoli Ázsia országai még egyet jelentettek a világ végével. Egy selyemhernyó-járvány következtében mégis kénytelen elhagyni Európát, és Kínát átszelve eljutni a kikötőit frissen megnyitott Japánba, hogy egészséges selyemhernyó petéket vásároljon. A mindaddig elzárt sziget Ázsia minden csodáját magába zárta és megőrizte: az égen színpompás madarak repülnek, a házak ajtaja rizspapírból készül, az emberek mozdulataiban pedig nyugodt szertartásosság bujkál. Hervé azonban hamar rájön, hogy az elzárt világban nem látják szívesen az idegeneket, és a kereskedők furfangossága sem különbözik az Európában megszokottól.

A lassú nyitányt követően a regényben egyetlen felrebbenő szemhéj nyomán elkezd kibontakozni a téma. A varázslatot egy gazdag japán kereskedő oldalán ülő fiatalasszony személyében találja meg Hervé, akinek elég egyetlen pillantás, hogy elkezdődjön az egész művön átívelő vágyódása. Egy korty a csészéből, ugyanazon a helyen, ahol korábban a lány ajka volt. Egy elejtett kesztyű. Szertartásos, lopott érintések. Hosszan tartó pillantások. Néhány japán betű egy papíron. Csupán ezekben a titkos, ártatlan mozzanatokban nyilvánulhat meg a férfi és a nő kimondhatatlan vonzalma, miközben Hervé csupán heteket tölt Japánban és hónapokat otthon, Franciaországban. Az Ázsiába történő kereskedelmi utaknak részben a Japánban kitört háború vet véget, részben pedig a japán kereskedő fenyegetése, aki tudomást szerzett a két fél megfoghatatlan kapcsolatáról. Hervé ezután soha többé nem láthatja azt a lányt, aki – bár még a hangját sem hallhatta – mindennél erősebb vágyódásának tárgyává vált. A francia kereskedő drámája mellett az ember könnyen megfeledkezik az otthon maradt feleség kálváriájáról, az író azonban nem hagyja elsüllyedni Hélène karakterét sem: a mű végén férj és feleség szenvedései mintegy egymásba karolnak, úgy, hogy az olvasó kénytelen szívének egyik felét Hervé-nek, másikat Hélène-nek adni, kárpótlásul gyötrelmeikért.

Az egyedi felépítés, az egyszerű, letisztult mondatok és a néhány szavas közlések adják a páratlan lüktetést ennek a zenei-sodrású történetnek. Egyetlen felesleges szót sem találunk a sorokban, minden épp olyan tiszta, mint Hervé és a névtelen lány kapcsolata, a Japánban tett ismétlődő látogatások pedig ritmizálják az eseményeket.
Baricco fájdalmas szépségű könyvéből 2007-ben készült film Michael Pitt és Keira Knightley főszereplésével, s bár a könyv sajátos ívű természetét egyetlen mozgókép sem képes visszaadni, a vágyakozás fehér zenéje mégis ugyanúgy zümmög minden filmkockán, mint a könyv lapjain.