Nemeshegyi Péter SJ: Férfi a Bibliában

Az ember Isten teremtő akarata szerint „férfinak és nőnek teremtetett.” Tehát a nemek különbsége nem valami mellékes, utólagos dolog, hanem Isten eredeti szándéka szerinti valóság.  

Isten nagyszerű teremtménye

aA Biblia első oldalán olvassuk a legfontosabb és örökérvényű igazságokat a férfiről kijelentő mondatot: „Megteremtette az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27)

Három dolgot hallunk itt: 1) Az ember, minden ember, akár férfi, akár nő, Isten teremtménye. A mindenható, örök Isten hozta létre teremtő akaratával. Azért létezik az ember, mert Isten akarja, hogy legyen. 2) Az ember az által múlja felül a többi evilági teremtményt, hogy Isten „saját képére és hasonlatosságára” (Ter 1,26) teremtette őt. Az egész Bibliából és a hittudósok könyveiből lehet és kell kiolvasni, hogy miben áll az ember „istenképmásisága”. A Teremtés könyvének 1. fejezete azt emeli ki, hogy az ember, Istenhez hasonlóan, „uralkodik” minden más élőlényen. Ugyanennek a könyvnek 9. fejezete azt állítja, hogy az embergyilkosság vétke azért érdemel halálbüntetést, „mert az ember Isten képére alkottatott.” (9,6) Az ókori egyházatyák főképpen abban látták az ember istenképmásiságát, hogy értelemmel rendelkezik, és ezért képes kérdéseket feltenni, létének értelmét keresni, Isten szavát meghallani és megérteni, és Isten beszélgető társává lenni. A II. vatikáni zsinat azt emeli ki, hogy az ember az egyetlen földi teremtmény, amelynek létezését az Isten magáért az emberért akarta (GS 24): az ember tehát „cél” és sohasem szabad puszta „eszköznek” tekinteni. Ebben is hasonlít az Istenhez. 3) Az ember Isten teremtő akarata szerint „férfinak és nőnek teremtetett.” Tehát a nemek különbsége nem valami mellékes, utólagos dolog, hanem Isten eredeti szándéka szerinti valóság. A szexualitás nem bűn következménye, hanem a jó Isten által teremtett szép és jó valóság. Ezt emeli ki a fejezet folytatása: „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet«.” (Ter 1,20)

A Teremtés könyvének 2. fejezetében olvasható másik teremtés-leírás több száz évvel az 1. fejezetben foglalt leírás előtt keletkezett, és népies formában ugyan, de ugyanazokat az alapvető igazságokat tanítja, mint az 1. fejezet. E fejezet azzal fejezi ki az ember teremtésénél megmutatkozó közvetlen isteni tevékenységet, hogy bár Isten az embert, az állatokhoz hasonlóan, a föld agyagából alkotta meg, de „maga lehelte orrába az élet leheletét”, és így lett az ember élőlénnyé. A folytatás elmondja, hogy az Isten megalkotta a földből valamennyi madarat és vadállatot, de ezek között „nem akadt az embernek magához illő segítője”. (Ter 2,20) Erre az Isten az emberből kivette egyik bordáját, azt formálta asszonnyá, az asszonyt odavezette az emberhez, aki boldogan felkiáltott: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból.” (Ter 2,23) A következő mondat a férfi és a nő szerelméről és szexuális egyesüléséről beszél: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.” (Ter 2,24) A férfi és a nő tehát egyaránt Istentől ugyanazt az emberi természetet kapták, és ezért illenek egymáshoz.

A férfi és a nő viszonya

A férfi és a nő viszonyára vonatkozó többi bibliai szöveg értelmezésénél figyelembe kell venni, hogy az egész Biblia patriarchális társadalomban született. A Biblia Istennek szava, emberi szavakkal kifejezve, és ez a kettősség nyomon követhető mind az Ó-, mind az Újszövetségi Bibliában. A Biblia nem az égből pottyant írás, hanem nagyon is emberi alkotás. A Szentlélek sugalmazása gondoskodik ugyan arról, hogy azt, amit az „Isten a mi üdvösségünkre le akart írni a szentírásban, azt a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják” (II. vatikáni zsinat, DV 11), de az egyes szövegeket befolyásolta az akkori kor közfelfogása. A patriarchális társadalmi szerkezet egyike a lehetséges társadalmi formáknak, de nem minden korra és minden népre kötelező. A 21. század közfelfogása a demokráciát, az egyéni szabadság kiterjesztését, a nemek egyenjogúságát, a partneri házasság életformáját részesíti előnyben. Ennek megvannak a maga hátrányai és előnyei, akárcsak a patriarchális társadalmi formának is megvannak a maga hátrányai és előnyei. Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai az egyes korokban segítenek a férfi és a nő helyes viszonyának megtalálásánál, de minden férfinak és nőnek magának kell, egymással párbeszédet folytatva, Isten színe előtt a szeretet által ihletett életútját felfedeznie és követnie.

Így például, feltétlenül érvényes ma is, amit a Biblia a férjeknek mond: „Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat. Önmagát adta érte!” (Ef 5,25) A feleségekre pedig manapság is érvényes a Bibliának az a buzdítása, hogy „férjüket szeressék, gyerekeiket kedveljék, legyenek megfontoltak, tiszták, háziasak és jóságosak”. (Tít 2,5) Viszont ma már nem feltétlenül érvényes a Kolosszei levél buzdítása: „Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban!” (Kol 3,18 ; 1Pét 3,1) A mai társadalmi szokás szerint a család döntéseit általában a férj és feleség egymással megbeszélve, közösen hozzák meg. Ha mindketten figyelnek Isten akaratára, Jézus és Szűz Mária példájára, a Szentlélek ösztönzéseire, és ha a kölcsönös szerelem és szeretet vezeti őket, ez sikerülni is fog. Már Szent Pálnak egyik utasítása is ilyen irányba mutat: „A férj adja meg feleségének amivel tartozik, hasonlóképpen a feleség is férjének. Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak szenteljétek magatokat; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen.” (1Kor 7,3.5) A férj és a feleség, egészen egyformán, ma is kötelesek az egymás iránti hitvesi hűséget megőrizni. Pál ezt így mondja: „Azoknak, akik házasságban élnek, nem én parancsolom, hanem az Úr (Krisztus), hogy a feleség a férjétől el ne váljon, ha pedig elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével, és a férfi se bocsássa el a feleségét.” (1Kor 7,10) A gyermekek nevelését a Biblia az apa és az anya közös feladatának tekinti. Az apákra vonatkozólag, a múltban gyakran idézték Sirák fia könyvének következő szavait: „Aki szereti fiát, nem sajnálja tőle a vesszőt.” (30,1 ; vö. Péld 13,24 ; 23,13) Azt hiszem, hogy e tanács csak az akkori társadalom szokásainak felelt meg, és nem örök érvényű. A vesszőnél sokkal hatásosabb nevelő eszköz az édesapa életének példája.

Példaként felidézem egyik gyermekkori emlékemet:
Édesapám a Pénzügyminisztériumban volt a vámosztály főnöke. Egyszer egy parlamenti felszólalásban azzal vádolta meg apámat az egyik képviselő, hogy vesztegető pénzt fogadott el, hamisan megmásította egy vállalat vámtételeit, és ezzel nagy kárt okozott a kincstárnak. Mikor apám aznap este hivatalából hazatért, odasettenkedtem hozzá, és megkérdeztem: „Apa, tényleg elfogadtad azt a vesztegető pénzt?” Erre apám arca hirtelen vérvörös lett a haragtól, és rám kiáltott: „Te! Mit képzelsz az apádról? Vesztegetést elfogadni? Ember ilyet nem tesz! Hogy ilyet tételeztél apádról, a legnagyobb sértés!” Anyámnak alig sikerült apám haragját lecsillapítani. De nekem egész életre szóló tanítás lett apámnak e reakciója. Soha nem fogom elfelejteni, és azóta is ez az életelvem: Ember „ilyet”, vagyis hamis, becstelen dolgokat egyszerűen „nem tesz.” Az apám elleni vád aztán a vizsgálatnál teljesen alaptalannak bizonyult. Én pedig egy életre hálás vagyok apámnak ezért a „tanításért”.

A boldog férfi

Érdemes utánanézni, hogy a Zsoltárok milyen „férfit” mondanak „boldognak”. A modern fordításokból ez nem derül ki, mert a „férfit” jelentő héber ish-szót az „ember” szóval szokták fordítani. Ez értelmileg helyes is, mert e szövegekben az ish-szó nem állítja szembe a férfit a nővel. Mégis megmarad igaznak, hogy a héber eredetiben a „férfit” jelentő ishszó szerepel. Fordítsuk tehát így ezeket a szövegeket:

„Boldog az a férfi, aki nem követi a gonoszok tanácsát, hanem az Úr törvényében leli kedvét.” (1,1)

„Boldog az a férfi, aki Istenben bízik.” (34,9)

„Boldog az a férfi, aki az Úrba vetette reményét, s nem tart a gőgösöktől.” (40,5) „

Boldog az a férfi, akit Te segítesz, akinek szíve zarándokútra készül.” (84,6) „Boldog az a férfi, aki az Urat féli.” (112,1) Az ilyen „boldog” férfiről mondja az Efezusi levél, hogy Krisztus teljességét megvalósító „tökéletes férfivé” lett: „Krisztus tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává, másokat evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, és azzá a tökéletes férfivé (görög: andra) leszünk, aki megvalósította Krisztus teljességét; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása.” (Ef 4,11–14)

Krisztus testének, vagyis az Egyháznak felépítése a világ ellenszeleivel szemben, igazán „férfimunka”. Ezt végzik az apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók, de nemcsak ők, hanem a keresztségben „szentté” fölkent minden keresztény, akik „felhagytak azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók” (1Kor 13,11), és elszántan belemélyítik életük ekéjét Isten szántóföldjébe, hogy az jó termést hozzon.

Ilyen férfiakhoz intézhetjük Petőfi Sándor lelkes felszólítását, amelyet 1847-ben intézett az akkori magyar férfiakhoz:

„Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele…
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.”

Kemény felszólítás, de csak az a férfi tud boldogan élni, akinek van olyan hite és szeretete, amelyért kész meghalni is.