Henter Anna: Ha férfi vagy…

„Ha férfi vagy, légy férfi…” – szólít fel Petőfi azonos című versében. Vajon kinek mit jelent ez ma? Milyen vélekedések, asszociációk kapcsolhatók hozzá? Milyen attribútumokon keresztül rajzolódnak ki korunk férfiképei, és hol helyezhetők el a palettán? Néhány különböző korosztályú és életállapotú férfi vall arról, hogy szerinte mit jelent férfinak lenni, mit talál örömtelinek illetve küzdelmesnek a férfi-létben, mi segített identitása kiteljesedésében és hogyan éli ezt meg a mindennapokban, kapcsolataiban, hitében.

Kunszenti-Kovács Dávid

(27 éves, Norvégiában született magyar, egyedülálló)

A férfiakról elsőként a racionalitás jut eszembe – ami persze feltételes és részben felejthető, amint hölgyekről van szó. Inkább a tettek emberei, mint a szavaké, beleértve a szeretet- kifejezést is. Az érzelmek kimutatása terén elég visszafogottak, talán túlságosan is. A férfiak általában szeretnek zárkózottak lenni, a bajaikról nem nyilatkoznak másoknak. A tekintélyt is hozzájuk kötöm, eszembe jut férfi tanáraim tiszteletet parancsoló kiállása. Szerintem alapvetően előítéletekben nevelkedünk, és később, felnőttként utánagondolva válik sokszínűbbé a kép.

A Norvégiában és Magyarországon ma elterjedt férfiminta eléggé különbözik. Itthon jelenleg is a hagyományos férfiszerepet érzem jellemzőbbnek. A norvég példa sok szempontból túl progresszív, azonban vannak pozitív vívmányai is. Az egyenjogúság előrehaladottsága révén pl. minimális a különbség a fizetések között. Viszont törekvés az is, hogy ne legyenek nemekre jellemző foglalkozások, igyekeznek pl. óvóbácsikat, meg vízvezetékszerelő-nőket kinevelni – nem valami nagy sikerrel.

Belegondolva én inkább a klasszikus mintát érzem magamhoz közelállónak: a férfi biztonságot teremt, egy szilárd alap, amire építeni lehet. A nő pedig az otthon melegét adja. A gyermeknevelést közös feladatnak tartom, amiben lényeges a szülők egysége. A férfi családon belüli szerepvállalását is fontosnak vélem. Egyrészt szükséges, hogy jelen tudjon lenni a családja számára, illetve életképes legyen, saját munkáján kívül egyéb területeken is megállja a helyét valamennyire, pl. értsen valamit a háztartáshoz. A munkamegosztás konkrét formája már megegyezés kérdése, különböző alternatívák léteznek.

A férfiidentitás jellemzője a határozottság és megbízhatóság, ezért van az, hogy nem szoktuk felfedni a gyengeségeinket, tanácstalanságunkat. Valószínűleg úgy gondoljuk, hogy ez nem egyeztethető össze a „rendíthetetlen szikla” képével. Kell valaki, akiről mindenki azt hiszi, hogy bármi adódik, ő nem esik kétségbe. Ha van valaki, aki határozottnak tűnik, akkor a körülötte levők is higgadtabban tudnak cselekedni. Az más kérdés, hogy a magunkba zárás belülről előbb-utóbb romboló hatású, mert az ember minden problémát a szőnyeg alá próbál söpörni, aztán egyszer csak robban. Már kiskortól elkezdjük tanulni, hogy a nehézségekről nem szokás beszélni: „katonadolog”. Fiúból vagyunk, tehát ki kell bírni, oldjuk meg valahogy – és egyre inkább eszerint kezdünk élni. Ez nehézség is, főleg családosként kérdés, hogy az apa mennyire képes megnyílni és beszélni a gondjairól. Egyedülállóként sokkal könnyebb elvonulni és kiborulni.

A konfliktusok kezelése szerintem általában nem erősségünk. A racionalitás egyik folyománya, hogy meg vagyunk győződve véleményünk helyességéről, s minél inkább győzködnek, annál kitartóbban ragaszkodunk hozzá. Ebből lesznek a veszekedések. Vita közben többnyire nem vagyunk hajlandók elismerni, ha tévedtünk, mert ez is egyfajta gyengeség megmutatkozása. Ez a mértékű makacsság persze nem jó. Nekem gyermekkoromban két férfimintaképem volt: édesapám, mivel a tágabb család Magyarországon élt és ritkán találkoztunk velük. Illetve Teres atya, a norvégiai magyar papunk, egy racionális, mélyen hívő jezsuita csillagász, aki mellett kiskoromtól ministráltam és növekedtem a hitben. A férfi-identitásom kialakításában rajtuk kívül a másik nemmel való kapcsolat szintén szerepet játszott. Meghatározó volt a hasonlóságok és különbségek érzékelése, illetve a sikerek és kudarcok, amik megerősítettek, vagy annak átgondolására késztettek, hogy mi szorul esetleg csiszolásra személyiségemben.

A környezetünkben sziklaszilárdnak próbálunk tűnni, de attól még, hogy a problémáinkat hajlamosak vagyunk besöpörni a szőnyeg alá, nem azt jelenti, hogy nem vagyunk tudatában a létezésüknek. Kifele úgy tűnhet, hogy nem kezdünk vele semmit. Pedig tisztában vagyunk azzal, ha valami megoldásra vár, vagy ha véget ér a tudományunk. Hogy ezt le tudjuk-e tenni Isten elé, az már hit kérdése. Az Istenre hagyatkozás akkor hiteles egy férfi életében, ha nem csak végszükségben nyilvánul meg, hanem a mindennapok szintjén is. És ha hálás lelkülettel köszönetet tud mondani a működő dolgokért, sikerekért.

Példaképként Szent Józsefet említeném. Követendő az a naivitással össze nem keverendő feltétlen bizalom, ami megvolt benne Isten iránt. Valamint a hajlandóság, hogy a családjáért szó nélkül bármit megtegyen. Az ő alakja olyankor jelenik meg, amikor valami problémát kell megoldani. Kérdezés nélkül elfogadja az adott helyzetet, és igyekszik a tőle telhető legjobbat kihozni belőle.

Pius Amoako

(37 éves, ghánai, kispap)

Férfinak lenni azt jelenti számomra, hogy Krisztust tükrözöm. Egy hiteles férfi olyan személy, aki becsületes, bölcs és szeretetteli. Lehet számítani rá, együttérző és könyörületes, kiáll az igazság mellett az élete kockáztatása árán is. Az igaz férfi tiszteli az ellenkező nem tagjait, támogatja őket, és védelmezi a méltóságukat. Összhangban van az érzelmeivel, de nem azok irányítják, hanem az értelmével igyekszik vezérelni őket a döntéshozásban. Olyan személy, aki valóban él. Képes szembenézni a félelmeivel, aggodalmaival és a kísértésekkel anélkül, hogy feladná becsületességét, és az istenképmásiságból származó méltóságát. Nem keres mentséget a bűneire és kudarcaira, hanem elismeri őket és igyekszik őket jóvátenni.

Gyermekkoromra visszagondolva nagy kiváltságnak tekintem, hogy apám és nagybátyáim, illetve a plébániánk papjai jó példaképül szolgáltak. Ezek a férfiak nem voltak hibátlanok, de becsületességre törekedtek, és életvitelükkel arra késztettek, hogy az életben a magasabb rendű dolgokat keressem. A családom, szüleim és nagyszüleim sokat segítettek a férfi-identitásom megtalálásában és egy becsületes személyiség kialakításában. Abban a tudatban nőttem fel, hogy szeretett, egyedülálló és különleges vagyok, és hogy nincs még egy belőlem. Megtanítottak arra, hogy igazi azonosságomat egyedül Krisztusban találhatom meg, és én idővel egyre inkább kezdtem felfogni és értékelni életemnek ezt az igazságát. Amit férfi szemszögből leginkább inspirálónak találok és nagy örömmel tölt el, az a képesség, hogy egy férfi képes önzetlenül felajánlani másoknak a szolgálatát, legyen szó akár családtagról, barátról vagy idegenről. A férfiak sok kihívással kell szembenézzenek – ezek közt számomra keresztény férfiként a legnagyobb a minden időben tanúsított alázat.

Az igazi férfiasságot azáltal tapasztalom meg a mindennapokban, a kapcsolatokban és a hitben, hogy önmagam vagyok. Hogy nem próbálok más lenni – a hiteles férfiasság csak annak a felismerésén keresztül képes megmutatkozni, aki valójában vagy, a gyengeségeiddel és erősségeiddel együtt.

Peter Moran

(58 éves, brit, házas)

Ha azokra a férfiakra gondolok, akik jelentős/kiemelkedő szerepet töltöttek be az életemben, többen is eszembe jutnak. Az első a nagyapám, aki egyéves koromban hozzánk költözött. Sok gyakorlati dolgot tanultam tőle, pl. kő- és famegmunkálást, növénytermesztést, földművelést, tyúktartást. Szűkszavú ember volt, de mindig érdekeltem, odafigyelt rám. A hit embere volt, és gyengéden bánt másokkal. Megtanultam tőle a célok kitűzésének értelmét a benne rejlő erővel, és azt is, hogyan legyek szelíd és alázatos szívű. Arra is megtanított, hogy figyelemmel hallgassam a másik embert, és megadjam a neki járó tiszteletet. Voltak hibái, de arra is mindig kész volt, hogy ezeken másokkal együtt nevessen. Igazi férfinak lenni azt jelenti, hogy felismerem, hogyan és mikor szükséges erősnek vagy gyengének lenni. A húszas éveim elején, egy fiataloknak szervezett lelkigyakorlaton találkoztam Simonnal, akivel jó barátok lettünk, sokat beszélgettünk az életről, szeretetről, hitről. Ő tanított meg arra, hogy mennyire fontos a más férfiakkal való nyitott és őszinte kapcsolat. Hogy legyen egy barát, akire a lelkedet is rábízhatod. Simon segítségével fedeztem fel a baráti szeretetet. Istenről folytatott párbeszédeinken keresztül az Atya szeretett gyermekeinek ismertük meg magunkat. Férfinak lenni azt is jelenti, hogy tudom, hogy szükségem van őszinte és nyitott férfibarátságokra, és hogy ápolom is ezeket a kapcsolatokat.

A saját férfi-voltom felfedezésére való legnagyobb meghívást a házasság ajándékában kaptam. Emberként a feleségem iránti elköteleződött szereteten keresztül növekedtem legtöbbet. Annak megtapasztalása által, hogy a gyengeségeim ellenére is szeretve vagyok. Nagy kihívást jelentett számomra, hogy válaszoljak a kihívásra. Férjként megtanultam támogatni és tisztelni a feleségemet – és ezáltal más nőket is. Biztonságos környezetet biztosítani számára, egyenrangú felekként növekedni, fejlődni, és nem kibújni a felelősség alól. Megértettem, hogy a férfiak és nők különbözőképpen működnek, de az emberség ajándékának teljessége mégis a férfi és nő szövetségében és az egymás iránti elköteleződésében rejlik. A feleségem a legdrágább barátom, a munkatársam és együttműködő partnerem az életben. Megtanultam, hogy ne birtokoljam őt, hanem szabadon hagyjam, hogy betölthesse a saját helyét a világban, és a képességeit mások javára használhassa. A házasságban megtanultam, hogy mikor hallgassak, és mikor beszéljek; hogy mikor szeressek és mikor engedjem magam szeretni. Férfinak lenni tehát azt jelenti számomra, hogy tisztelem a szüleimet, értékelem a barátomat, teljesen átadom magamat egy nőnek. Hogy a gyermekemmel elmegyek az ajtóig, és ott búcsút intek neki. Hogy képes vagyok sírni, szenvedélyesen szeretni, és a magam szerény keretei között egy kicsivel gazdagabbá tenni a világot.