Dormán Júlia: Férfiavatás

A férfiasság, a férfi lét lehetőségeit, kihívásait kutatja, próbálja megélni és átadni a Férfisátor nevű közösség, amit 1998-ban alapított fiaik „beavatására” néhány családapa. A sátor szellemi atyja és alapító tagja, Zöldy Pál beszél tapasztalatairól.

Milyen ötlet nyomán alakult meg a Férfisátor?

aA Férfisátor egy „öngyógyító” folyamatnak az eredménye. A barátaimmal beszélgettünk arról, hogy mit adnánk a gyermekeinknek tovább, örökbe tizennyolc éves korukban, és lesújtó volt számunkra, hogy nem tudtunk választ adni erre a kérdésre. Rájöttünk, hogy nekünk sem mondtak semmit, amikor tizennyolc évesek voltunk. Érettségiztünk, de az semmit nem jelentett. Egyre világosabb lett, hogy ezt nem a feleségünkkel, hanem egymással kell megbeszélnünk, megoldanunk, mert a férfiak egész más módon gondolkoznak, mint a nők. Igyekeztünk megismerni a természeti népek beavató rítusait, a honfoglaló magyarok ilyen jellegű szokásait és ezek lényegét próbáltuk átültetni a mai társadalomba. Így született meg a Férfisátor, melynek cölöpei azok az érett férfiak, akikben tudatosodik a családfenntartói, apai és társadalmi férfiszerep. A Férfisátor nem vallásos jellegű mozgalom, de mindenképpen keresztény értékrenden alapul.

Melyek azok a lényegi vonások, amelyek megkülönböztetik a férfit a nőtől?

A nő életet ad, a férfi pedig méltóságot. A nő a közvetlen környezetét éli meg, ezért azt szereti, ha a gyermek jelen van körülötte, akkor nyugodt és boldog, ha látja őt. Kis kerekítéssel, az apa pedig akkor boldog, ha „nem látja” a gyermekét, mert tudja, hogy életképes és életrevaló, bárhol is legyen. Az anya akkor is szeret, ha hibás vagy, esendő vagy, az apával való kommunikáció egészen más. A gyermek teljesíteni akar, elismerést vár – fontos, hogy ezt az apától meg is kapja.

Milyen nehézségek lehetnek a férfivá érés útján?

 Sokszor a fiúk nehezen tudnak felnőni, hiszen az édesanyjuk erősen őrzi őket. Amikor aztán édesanyjukról leválnak, egy másik nőhöz kezdenek kapcsolódni, akitől sokszor szintén anyai működést várnak. Mivel nem látnak megfelelő férfi-mintát maguk körül (az apák ugyanis sokszor nem veszik ki részüket megfelelően a nevelésből) amikor elkezdenek serdülni, elbizonytalanodnak, hogy milyenek legyenek valójában, hogyan lépjenek ki a világba. Alapvető feltétel, hogy megfelelő férfi-példaképek legyenek a fiatalok előtt. Korábban a pap is egy speciális férfiminta volt, de ma ők is egyre kevesebben vannak. Manapság leginkább sportolókra néznek fel a fiatalok, de gyakran megtörténik, hogy egy többszörös világbajnokról is kiderül, hogy doppingol, drogozik, s ez zavart okoz a fiatalokban. A látványos teljesítmények mögött ugyanis sokszor hallatlan emberi problémák lapulnak.

A példaképek mellett meghatározó szerepe van a férfivá érés folyamatában a férfi közösségnek is. A közösségépítés nem az önmegvalósítás helye, inkább egy műhely. Benne ugyanolyan fontos helyet kapnak a fiatalok, mint az öregek.

Hogyan működik a Férfisátor közösség?

Az ország különböző pontjain működnek ilyen közösségek, általában hetente találkoznak. Az első sátrat néhány barátommal alapítottuk meg a Rómaifürdőnél; ez volt a legendás Édes utcai sátor, amelyiknek Lisztes Gábor barátunk adott helyet. A törzsi kultúrákban is létezett egy hely, ahova a nők nem léphettek be, mert ott a férfiak beszélték meg a dolgaikat. Ilyen hely nekünk a Férfisátor, és tizennyolc éves kor fölött bárki csatlakozhat hozzánk.

Íjászkodunk, lovagolunk, versenyezünk, csiszoljuk a személyiségünket. Amikor virtuskodunk, nem ismerünk tréfát, mindenki nyerni akar. Az öreg azért, hogy megmutassa, hogy még mindig ő a legjobb, a fiatal pedig, hogy figyeljünk rá.

A megosztásnak meghatározó szerepe van ezeken az alkalmakon, mindenki kap szót, aki kér, és elmondhatja, mi történt vele az elmúlt héten. Végighallgatjuk egymást, kérdezés és sürgetés nélkül. Várunk rád, ha hallgatsz, mert éppen gondolkodsz. Van rád időnk! Mire elmondod, meg tudod fogalmazni, hogy mi van benned, meg is érted, közelebb kerülsz a megoldáshoz. A férfiaknak is van lelke, habár erről nem illik beszélni. Egymás között könnyebben megnyílnak. A közösségi alkalmakkor mi nem szégyelljük gyengeségünket, sebeinket. Tudjuk, hogy a kudarcokból tanulunk. Egymástól, de keressük nagyapáinkat, őseinket, gyökereinket, emlékeinket.

A találkozó végén együtt vacsorázunk abból, amit hoztunk magunkkal. Majd tovább beszélgetünk, népdalokat éneklünk, esetleg még táncolunk is, moldvai táncot vagy verbunkost.

Nagy szerepet kap sátraitokban a „beavatás”. Mit jelent ez pontosan?

A férfinak szüksége van egyfajta „beavatásra”, hogy tudja, megérezze, hogy ő valóban férfiból van. A népi kultúrában is komoly hagyományai vannak ennek. Amíg például nem volt valaki legény, nem volt „felavatva”, nem mehetett a kocsmába, nem állhatott be a táncba. Ehhez szükség volt éneket tudni, táncolni, vagy akár katonaságot kiszolgálni. Azt, hogy mikortól számított valaki beavatottnak, a többi férfi döntötte el – azok, akik között férfiként akart élni –, mint ahogy azt is, hogy milyen próbákat kell a fiataloknak kiállniuk. A próbatétel után a fiatal férfiak a közösség teljes értékű tagjaivá váltak, és attól kezdve számítottak rájuk.

Ma beavatás a jogosítvány, vagy szakma megszerzése, egyetemi vizsga, de ez spiritualitás nélküli beavatás. A mi közösségeinkben a beavatás mindig egy titkos dolog, és minden sátornak saját rituáléja van. A természeti népek szokásaihoz hasonlóan erő- és önfegyelmi próbát kell kiállnia a fiataloknak, ennek során közelebbről ismerjük meg őket és így ők is a sátor cölöpeivé válnak. Ettől kezdve olyan férfiak veszik őket komolyan, akik őszinték, testben és lélekben megbízhatóságra törekvőek, szavatartók, becsületesek. Igazi férfiakká válnak tehát, akikre a család, a közösség és a társadalom is számíthat.