Bakos Gergely OSB: Isteni Szépség, papi küldetés, boldogság

A lelkipásztor nemcsak az Isteni Szépség hirdetője, hanem mindenekelőtt az Isteni Szépségből kiindulva neki magának kell fölfedeznie, majd pedig föl kell fedeztetnie a keresztény közösséggel magát az Isteni Szépséget. Ama Szépséget, amely ott rejtezik az egész Teremtésben, ott rejlik minden egyes emberben.       

eEgy közismert, az első oroszok kereszténységre téréséről szóló történet szerint Vlagyimir kijevi nagyfejedelem követei több országba elutaztak azért, hogy megvizsgálják az ottani vallásokat. Miután megérkeztek Konstantinápolyba s részt vehettek a nagy Szent Bölcsesség székesegyházban az istentiszteleten, így szóltak: „Nem is tudtuk, vajon a földön voltunk-e vagy a mennyben.”

Az odaadással és gonddal végzett liturgiában, az egyház ünneplésében – különösen a húsvéti időben, de tulajdonképpen az egész egyházi év során – számunkra, résztvevők számára is megnyílik a menny: Isten mennyei szépsége tárul föl előttünk. Az odafigyelő szív előtt az Isteni Szeretet szédítő mélységei nyílnak meg a szavakban, mozdulatokban, jelképekben. Föladatunk mindössze annyi, hogy megálljunk e Szépség, e Jóság, ez Igazság előtt; hogy fölkészítsük saját szívünket az odafigyelésre. Hogy majd mi is elmondhassuk: „Nem is tudtuk, vajon a földön voltunk-e vagy a mennyben.” A pap küldetése nem más, mint hogy az Isteni Szépség ismeretére és szeretetére vezessen el bennünket. János evangéliumában a Jó Pásztor alakja (Jn 10,11–18) tükröt tart minden pásztori szolgálatot vállaló elé. Ez az evangélium kiváló kiindulópontja lehet annak, hogy közösen gondolkodjunk el a papi hivatás értelmén és jelentésén.

Mit mondjunk a papságról, ami nemcsak a papokra tartozik, hanem a hívő közösség érdeklődésére is számot tarthat? – Mielőtt túl sokat törtem volna fejem e kérdésen – hogy-hogy nem –, különös álmot láttam: egy pap beszélt benne, s úgy éreztem, ki kell egészítenem mondandóját. Evvel az álommal és evvel a gondolattal ébredtem: beszélni kell a szépségről. Már ébredező fejjel átgondolva megerősödött bennem az indíttatás: a papnak beszélnie kell Isten szépségéről.

Szép, jó, igaz

Korunkban, amikor anyagi környezetünk gondozatlansága és elhanyagoltsága lépten-nyomon szemünkbe tűnik rútságával; amikor oly sokszor sem vezetőink magatartása, sem a médiumokból minket elöntő képés hangáradat nem az erkölcsi szépséget vési lelkünkbe, hanem inkább fájdalmas nyomokat, csúf és durva sebeket hagy maga után – igenis tanúskodnunk és tanítanunk kell az Isteni Szépségről. Mivel a pap föladata különösen is az, hogy az idők jeleire figyelve, hitéből élve és hitének következményeképpen ráérezzen a keresztény közösség igazi, mély igényeire, ezért ma Isten szépségét kell föltárnunk az emberek előtt.

Nyugati világunk filozófiájának és hittudományának ez lehet az egyik tanulsága: jóllehet a hagyományos keresztény tanítás szerint az igaz, a jó és a szép egymással szorosan összetartoznak, azonban annyit beszéltünk már az igazról és a jóról, a nagybetűs Igazságról meg az erkölcsi Jóról, az elmúlt évszázadokban annyit vitáztunk – sokszor bizony vérre menő módon – róluk, hogy e szavak, valljuk be, némileg hitelüket veszítették.

Ki hallgat még ma oda, ha valaki pusztán „megmondja az igazságot”? S ki vesz még komolyan egy csupán moralizáló erkölcsprédikációt? – Ahhoz, hogy újból közös utunk nyíljék az Igazhoz és a Jóhoz, könnyen lehet, először a Szépet kell közösen újra fölfedeznünk… A nagy orosz író, Dosztojevszkij szerint: „A világot a szépség fogja megmenteni!”

Isten igazságának és jóságának fölfedezéséhez alkalmas utat kíván az Ő Szépsége: a mi Istenünk ugyanis vonzó valóság. Nemcsak a matematikai egyenletek vagy az erkölcsi bíró szigorú igazsága jellemzi Őt. „Gyönyörű vagy én Uram” – énekeljük egy közismert dalban. „Megigézted szívemet, megérintetted bensőmet, megérintetted bensőmet.” – folytatódik a szöveg.

Vonzás és dicsőség

Valóban: János evangéliumának tanúsága szerint (12,32) Jézus mindent magához akar vonzani – azért, hogy mindenkit Istenhez vonzzon. Jánosnál az Isteni Szépséget a dicsőség (1,14) bibliai fogalmában ragadhatjuk meg: a lét teljessége ez, az Atya túláradó szeretete, amely Jézus önátadásában ragyog föl a Kereszten (12,27–28; 17,1), s amely be akarja borítani, át akarja járni az egész világot.

Jézus Krisztusban, az ő emberségében fölismerni az Isteni Szépséget, engedni vonzásának és másokat bevonni e vonzerőbe – ez igazi papi föladat. Minden bizonnyal ehhez kevesek a szavak, tettek, sőt egy egész élet, életmód, jézusi életvitel szükséges hozzá. Követni mindenben a Jó Pásztort… A Juhok Nagy Pásztorát természetesen minden tanítványnak követnie kell. János evangélista szerint, ha ezt tesszük, akkor „legelőt találunk.” A Bárány maga terelget bennünket és élő vizek forrásához vezet.

Ezért aztán az Isteni Szépség hirdetőinek, a papoknak nem az a föladatuk, hogy életük végéig mindig mindent ők „oldjanak meg” a hívők számára. Talán meglepő, de nem a pap az, akinek szakértőként minden kérdésünkre már kész válasszal kell rendelkeznie, akinek képesnek kell lennie egyedül, mintegy varázsütésre megoldania összes hitbeli és erkölcsi nehézségünket. A pap maga is a nyáj tagja, ő is követi a Jó Pásztort, ő is rá van utalva Jézusra – ő is legelőt keres. Oly mértékben tudja föltárni e legelőt másoknak, oly mértékben tudja odavezetni őket az Igaz Forráshoz, amilyen mértékben maga személyesen rátalált. A pap ezért nem egyszerűen a szentségek kiszolgáltatója, hanem az, aki egyúttal megtanít bennünket arra, hogy magunk éljünk a szentségekkel és a szentségekből. Nem egyszerűen tudást átadó tanító, hanem olyan ember, aki tanításával és életével rávezet arra, hogy mi magunk elmélyüljünk a jézusi tanításban. Nem örökké fölöttünk atyáskodó alak, hanem igazi lelki atya, aki lelki-szellemi érettségre, a hit, a remény és a szeretet önállóságára nevel és vezet bennünket. Segít abban, hogy a Szentírás lapjain magunk is valóban legelőt találjunk, hogy a szentségekben valóban életünk forrását fedezhessük föl.

Természetesen a lelkipásztor nemcsak az Isteni Szépség hirdetője, hanem mindenekelőtt az Isteni Szépségből kiindulva neki magának kell fölfedeznie, majd pedig föl kell fedeztetnie a keresztény közösséggel magát az Isteni Szépséget. Ama Szépséget, amely ott rejtezik az egész Teremtésben, ott rejlik minden egyes emberben.

A mai fiatal leányok például – kétségkívül ebben hasonlítanak az elmúlt korok leányaihoz – szépek, vonzóak, kívánatosak szeretnének lenni. Vonzóak, tetszetősek – de kinek? Csak egy-egy csapodár férfinak a kedvéért? Vagy magának az Istennek akarunk-e tetszeni? Szépek vagyunk-e nemcsak kívül, hanem belül is? – Nemrégiben egy igen szép és igen csintalan kisleánynak – volt vagy négy esztendős, ha jól tévedek – ezt találtam mondani: „Te nagyon szép vagy. Kérlek, legyél ilyen szép belül is!” – Pajkossága evvel persze rögtön nem szelídült meg, azonban láthatóan zavarba jött. Legalábbis egy pillanatra elcsöndesedett… „Kérlek, legyél szép belül!”

Az igazi kérdés minden tanítványnak szól: Képesek vagyunk-e fölfedezni magunkban s ápolni, gondozni életünkben az Igazi Szépséget? Azt, amelyik nem múlik el, nem ideig-óráig csalogat magához, hanem emberségünk alapját és föladatát képezi. Ama gyönyörű pecsétet, melyet maga az Isteni Szépség helyezett lényünk legmélyére: saját képét és hasonlatosságát.

E Szépséget egyre inkább fölfedeznünk s fölfedeztetnünk másokkal: vajon létezik-e ennél szebb, boldogabb papi föladat? Az Isteni Szépség munkásainak lenni, így rávezetni embertársamat saját Istentől ajándékba kapott szépségének tudatosítására. Nem magamhoz, hanem Istenhez vonni és vonzani őt. Együtt tudni örülni a köztünk lakozó Isteni Szépségnek, Jóságnak, Igazságnak – ez nemcsak figyelmes szívet, de kitartást és türelmes lelket igénylő föladat. Akár a szobrász munkája, aki kitartó, szívós türelemmel dolgozik a kövön – amíg csak elő nem bukkan s teljes ragyogásával föl nem tárul a mélyén rejtőző szépség…

A szépség és az erény ereje

Fulton Sheen, a népszerű amerikai érsek, az első TVprédikátor mondta egyszer leányoknak: „Fiatalok vagytok, vonzóak, de azon a puszta tényen kívül, hogy fiatalok vagytok, élettel teliek vagytok, tudjátok-e, hogy a szépség minden másnál vonzóbb, mikor erénnyel párosul? Fölismeritek-e, hogy a Jóisten erőt adott nekem, az ige erejét, nektek azonban megadta e másik erőt? S valójában ez még erősebb, mert amint egy régi görög bölcs mondta: »A szépet minden ember szereti. «”

Ugyancsak Fulton Sheen jegyezte meg: „Az igazán valóban szépek azok, akik szépnek látszanak esőtől elázva. Ez a fajta szépség belülről jön, nem kívülről. Az erény eredménye, nem a rúzsé; nem csak a bőrük felszínét érinti, hanem lelkük mélyéből forrásozik.”

Fölfedezve saját életünkben ezt az Isteni Szépséget, mi magunk is így válhatunk széppé, belső szépséggel. E szépségre szomjazik lelkünk, de e szépségre világunk is szomjazik. E szépség boldogságunk záloga.