Szentes Anna: Ahogy a víz folyik...

2014. január 5-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában Marc Chagall és Ámos Imre műveit bemutató kettős kiállítás. A Marc Chagall – Háború és béke között című tárlat a párizsi Musée du Luxembourg korábbi kiállításának alapján Budapest számára összeállított, több mint 60 művet felvonultató tárlat. Az Ámos Imre, a „magyar Chagall” – A háború örvényében 1937–1944 című kiállítás a művész negyvenöt legtragikusabb alkotását mutatja be. A kiállítás főkurátora Julia Garimorth-Foray, a Musée d’Art moderne de la Ville de Paris főmuzeológusa, kurátora Kolozsváry Marianna, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa.  

Húsz évvel korábban született és negyvennel élte túl Marc Chagall Ámos Imrét. Mindkét alkotó művészete mélyen a zsidó vallásban és hagyományban gyökerezik, hasonló élményeik és értékeik vannak. A sorsuk is hasonló lehetett volna. A Magyar Nemzeti Galéria kettős tárlatán Kolozsváry Marianna kurátor vezet végig.

A Chagall kiállítás a párizsi Musée du Luxembourg korábbi tárlatának anyagából válogat. Egyértelmű volt, hogy Ámos Imre lesz Chagall párja?

Ezen nem kellett sokat gondolkodnunk. Ámos Imrét nem véletlenül nevezik a magyar Chagallnak. Az 1937. október 4-i párizsi találkozásuk meghatározó élmény volt a magyar festőnek. De soha nem másolta Chagallt, nem vett át tőle motívumokat. Ami hasonlóság van a művészetükben, az a hasonló élményekből, a zsidó identitásból, hagyományvilágból adódik. Ilyen például az álom és a tradicionális zsidó motívumok. Chagallnál időrendben halad a kiállítás, Ámosnál ennek nem volt értelme, hiszen ő 1944-ben meghalt. Nála olyan témákra helyeztük a hangsúlyt, ami mindkettőjük művészetében megjelenik. Ilyen az önarckép, a feleség szerepe, vagy a háborút megörökítő képeik. Ezek alapján jól megfigyelhető művészetük összehasonlíthatósága, de ugyanakkor a különbség is.

Egymásba nyílik a két tárlat. Honnét induljon a látogató?

Fizikailag két kiállításról beszélhetünk, amelyek szervesen kiegészítik egymást. Ezt azzal is jelezni kívántuk, hogy a kettős tárlat bármelyik végéről indulhat a látogató. A Chagall kiállítás kronologikus, az életművet négy nagy egységben mutatja be. Az Ámos képeket a festőt leginkább foglalkoztató témák szerint választottuk ki. Mi most a Chagall kiállításon induljunk el. Az első teremben a korai képei láthatók. Az önarcképét szemlélve felfedezhetjük, hogy Párizsból hazatérve ugyan a háttérbe megfesti a szülőhelyét, magát világfiként ábrázolja, hisz nagyon büszke arra, amit elért. Egyben ez a családi boldogság időszaka is, hiszen feleségül veszi Bellát, megszületik a leánya. Az I. világháború alatt rajzokat készít, de ezeken nem fedezhető fel az az érintettség, mint Ámos Imre későbbi képein. Chagall 1923-ban hagyja el végleg Oroszországot, 1941-ig Párizs volt az otthona, majd az Egyesült Államokba menekül családjával. Ez a képein is megmutatkozik. Ugyanis Chagall, Ámossal ellentétben, gyakran ábrázolja magát valamilyen hibrid lényként, például kecskeként, ami a zsidó kultúrában az áldozati állat, a bűnöket ruházzák rá. Azzal, hogy Chagall kecskeként ábrázolja magát, bűnbocsánatot akar nyerni, hogy elmenekült a háború, a zsidó üldöztetés elől. Az Amerikában töltött évek alatt gyakran ihletik meg bibliai témák. Jellemző, hogy a keresztény vallás szimbólumát vegyíti zsidó elemekkel.

Chagallt személyes tragédia éri éppen akkor, amikor a háború befejezése után Párizsba készül családjával: meghal Bella, a felesége. Ez miként változtatja meg a művészetét?

Chagall életében ez a gyász ideje. Bizonyos képeit előveszi és átfesti, sokkal szomorúbb és drámaibb formát adva nekik. Például a Vörös ló című képet is átfesti, ahol megjelenik a kék, mint a gyász színe. Nagyon érdekes, hogy Ámosnál is a halált jelképezi a kék színű fej.

Chagall végül hazatér Franciaországba, és élete végéig ott alkot. A kiállítás több szempontból fontos alkotása La Vie (Élet) című képe.

Chagall már 1935-ben megírja életrajzát, az említett képet pedig 1965-ben festi meg Saint-Paul-de-Vence-ben. Ez egy monumentális alkotás, nemcsak a mérete miatt. Számunkra az a különlegessége, hogy eddig soha nem adták kölcsön. Hatalmas, 600 kilós ládában érkezett, és nagyon jó érzés volt, hogy a Fondation Maeght vezetője azt mondta: életük legjobb döntése volt, hogy odaadták erre a kiállításra. Ezt a képet úgy kell olvasni, mint egy héber írást, vagyis jobbról balra. Megjelenik rajta például Mózes a kőtábláival, Isten színe előtt a hal, a szülőhely, a kecske, Párizs látképe. A kép közepén pedig a családot láthatjuk.

Ámos Imre életében fontos dátum 1937. október 4-e. Ekkor kereste fel Anna Margittal együtt Párizsban Marc Chagallt. Milyen hatással volt ez a művészetére?

Ámos naplójából tudjuk, hogy a mester szeretettel fogadta őket, és az alkotásra buzdította mindkettőjüket. Ámosra nem is annyira Chagall, hanem Párizs hatott. Nagyon nagy élmény volt számára ez az utazás, még ha nem is tudtak sokáig Párizsban maradni, anyagi okok miatt. De Párizs hatása hazatértük után is megmaradt. A Maisons-Laffitte-t és a Luxembourg kertet ábrázoló képeit már idehaza festette. Az utóbbi kép azért érdekes, mert bár tudjuk, hogy a Luxembourg kert milyen óriási, Ámos szinte úgy ábrázolja, mint egy vidéki kúria kertjét. Gyakorlatilag Párizst „Nagykállósította”, a saját léptékére igazította. Ül a parkban, miközben az angyalok le-föl cikáznak ég és föld között.

Ámos Imre művészetében milyen szerepet töltött be a szintén festő felesége?

Közös műteremben dolgoztak, hatottak egymásra. Közös portrét is festett kettőjükről Ámos, rögtön Párizsból való hazaérkezésük után. Erre mondta azt Anna Margit, hogy ez az a kép, amikor megmozdulnak a vonalak. Ez Párizs hatása. Míg Ámos korábban súlyos, tömbszerű, sokkal monokrómabb képeket festett, itt megjelennek a párizsi fények, és sokkal mozgalmasabb az egész kompozíció. Már ez a kettős portréjuk is mutatja: Ámos tudta, hogy sorsuk tökéletesen eltérő. A saját arcára a halál kékét festi, Anna Margit arcán pedig még Párizs fényei láthatók. Bár mind a ketten előre néznek, mást látnak. Más a sorsuk.

Mind Chagall, mind Ámos művészetében fontos elem az álom. Ámos milyen álmokat vet vászonra?

Ámos álom-képei döbbenetesek, látomásszerűek, mintha előre tudta volna a sorsát. Az egyik ilyen képe még a békeévben, 1937-ben készült. Már ekkor megjelenik nála a halál, a töviskoszorús Krisztus mellett önmagát fehér halotti ruhába öltözteti. A szívén egy nőalak áll, aki alul a zsidó, felül pedig a keresztény gyász színébe van öltözve. Ámos képein a remény nem jelenik meg. Nála lángol az óra, vagyis a vészterhes időket semmi nem tudja megállítani. Egy másik képén a festő alak nem tudja eldönteni, hogy oltsa a tüzet, vagy megörökítse a káosz pillanatait. Van egy olyan rajza is, amin az angyal rátámaszkodik a templomra és gyakorlatilag az ellenállásba belerokkan. Ámos úgy érzi, az ember tehetetlen, ha az angyal is feladja.

Chagall a háború alatt az Egyesült Államokban biztonságban élt, Ámos munkaszolgálatos volt. Alkotásaikon ez a különbség miként mutatkozik meg?

Chagall háború ihlette képein a szomorúság érezhető, honvággyal megterhelve. Így azok nem olyan nyomasztóak, drámaiak, mint Ámosé, aki megélte a poklot. Az apokalipszis borzalma nagyon jól megragadható és átérezhető A tetű, az Apokalipszis lovasa című képén. Ezt a kis vérszívót, amely megkeseríti, tönkreteszi a katonák életét, gyakorlatilag az apokalipszis lovasaként értelmezi. Ezzel azt degradálja, ugyanakkor a tetűt felemeli. A háború borzalmait sokszor rajzokon örökíti meg, hiszen festeni nem sok alkalma volt két munkaszolgálat között. Nagyon jelentős Ámos szolnoki vázlatkönyve, ami Radnóti Miklós bori noteszéhez hasonló. Bajtársai visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy szinte az utolsó pillanatig rajzolt, amire éppen tudott: fakéregre, papírszeletre. A szolnoki vázlatkönyv csak azért maradhatott meg, mert feleségével való utolsó találkozásukkor, 1944. október 15-én, Szálasi hatalomátvételének napján, odaadja neki ezt a naplót.

Chagall-lal szemben Ámosnak tragikusan rövid élet adatott. Mit tudunk az utolsó napjairól?

Ámos tudatosan megéli, vállalja sorsát. Pedig lenne alkalma megszökni a munkaszolgálatból. Feleségével való utolsó találkozásakor Anna Margit szökésre biztatja, még civil ruhát is visz neki, a kerítésnél a keretlegény pedig arrébb megy. De Ámos úgy dönt, hogy menjen minden, ahogy a víz folyik. Vállalja sorsát, úgy gondolja, nem lehet hiteles, ha nem éli meg, ami neki osztályrészül jutott. Úgy érzi, az a tanúságtétele, hogy megörökítse ezt a borzalmat.