Horváth Árpád SJ: 100. évfolyam
aA 2014-es esztendővel folyóiratunk megkezdi kereken 100. évfolyamát. A Szív első száma 1915. szeptember 4-én jelent meg, de jövőre, amikor majd a szépen mutató 1915-2015-ös kerek jubileumi évszámokat is felírhatjuk a címlapunkra, a szerkesztőség voltaképpen már 101 éves lesz. Egy folyóirat esetében ugyanis nincs nulladik évfolyam. Természetesen A Szív is az első születésnapján, 1916-ban, immáron a második évfolyam elindulását ünnepelte. Sőt, egy idő után az évfolyamváltás átkerült a naptári év elejére. A 2014-es esztendő így A Szív életében a 100. jubileumi évfolyam elindulását jelenti.
A Szív folyóirat szerkesztőségének munkája ez alatt a 100 év alatt folyamatosnak tekinthető, és ilyen lapokból nem sok maradt mára Magyarországon. Régi nevű újságok néha húsz, harminc, negyven évtized kihagyása után indultak újra. Az egy évszázadnyi hosszú időszak alatt A Szív folyóiratnak is voltak fennakadásai, de a szerkesztőség sohasem oszlott fel teljesen, és mindig voltak, akik éppen azon fáradoztak, hogy hogyan lehetne a lapunk alapvető küldetését tovább vinni a megváltozott körülmények között is. Ilyen nehéz időszakok voltak a Tanácsköztársaság ideje, a II. világháború utolsó hónapjai, amikor egyszerűen nem volt papír, vagy az 1951-es betiltás, amit követően a szerkesztőség csakhamar a kanadai Torontóban szervezte magát újjá. Jellemző, hogy amikor Rákosi Mátyás diktatúrája szinte hétről-hétre lecsukta a kinevezett főszerkesztőket, majd pedig végül beszüntette a lapot, az előfizetők száma kétszáz-ezer felett volt. A Szív volt az egyik legolvasottabb újság az egész országban.
Az alkalmazkodóképesség az új kihívásokhoz, közben pedig a hűség A Szív alapvető küldetéséhez, hogy a jezsuita lelkiségi hagyományok mentén közvetítője lehessen a krisztusi hitből táplálkozó életnek, talán ezek lennének az elmúlt száz év legmarkánsabb jegyei, ha a szerkesztőség munkájának legfontosabb célkitűzéseiről beszélünk. Így tudott A Szív az egyik legolvasottabb magyar népújságból a szórványban élő magyarság havilapjává válni szerte a világban. És így tudott a szerkesztőség a rendszerváltozást követően hazatelepülni Budapestre és az ország kedvelt családi lapjává, sőt egy új lelkiségi mozgalom, a Szentjánosbogár közösség szívévé válni. Hasonló megfontolások eredményeként változott A Szív az utóbbi évek során a kedves családi magazinból egyre inkább a hitükben nem annyira útmutatást, inkább támpontokat kereső, elmélyülni vágyó, gyakran közösségépítő, elkötelezett keresztények lapjává.
Köszönettel régi és új olvasóink megtisztelő érdeklődéséért a küldetésünk iránt, és köszönettel nagyvonalú támogatásaikért is, ahogy ebből a küldetésből az olvasóink is kiveszik a részüket, kívánok szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és áldásokban gazdag új évet!