Tatár Sándor: Jókor érkezel a keresztúthoz, ne félj

Hamar vált aranyra az esti fény,

rőt avar hull sárga avarra,

már olykor varjú ül a jegenyén;

az ég a tócsát megitatja.

Iszik a föld is, hogy felejtsen:

virágát méhek lepték nemrég,

s most pőrén vacog, ragyaverten –

csak dér jön most, goromba vendég.

Tél jön, gyertyafény, tinta-hajnal;

idegesen remeg a fák keze –

szállong a tájon ködfanyar dal;

most nincs, ki látna messzire.

De, lásd, közeleg egy bölcs vándor,

mint húnyó tűznek bogarát,

nézi az őszt, miként pislákol:

ahová kell, épp odalát…

Tartalomjegyzék