P. Szilczl Dóra: Érzelmek, mi végre?

Társas életünkhöz szorosan hozzákapcsolódnak az érzelmek. Átszínezik, alakítják mindennapi viselkedésünket. Fontos szerepet töltenek be abban, ahogy a körülöttünk zajló eseményeknek értelmet adunk, az azokban résztvevő személyeket megítéljük és ahogy reagálunk rájuk. Társas viselkedésünknek éppolyan formálói, mint a szokások, normák, amelyek emberi kapcsolataink következményei.

Annak ellenére, hogy mindannyian tapasztaljuk, hogy érzelmeink mennyire meghatározóak, mégis mind a mai napig nagyon keveset tudunk arról, hogy azok miként befolyásolják gondolkodásunkat, személyközi viszonyainkat. Bár a tudáskészlet elemei régóta a tudományos érdeklődés középpontjában állnak, az érzelmek gondolkodást alakító szerepe csak az 1980-as évektől kerül a figyelem középpontjába. Ennek hátterében az áll, hogy a nyugati kultúrkörben hosszú ideig uralkodott az a nézet, mely az érzelmeket az irracionalitáshoz kapcsolta, állítva, hogy elfogultsághoz vezetnek, és ekként száműzni kell azok befolyását a racionális gondolkodásból. Mélyen belénk ivódott képzet, hogy az érzelem nem egyeztethető össze az ésszel. Évszázadokra meghatározva azt, hogy a gondolkodás és érzelem, mint az emberi megismerés két különálló területe létezzen. Elég csak Arisztotelész híres metaforájára utalni, mely az emberi értelem és érzelem harcban állását az úr és szolga viszonyában jeleníti meg. Az értelemnek mint úrnak a feladata, hogy a feltörő érzelmeket kordában tartsa, irányítsa. Egyben az értelem feljebbvalóságát hirdeti az alantas érzelmekkel szemben. Ez a koncepció a pszichoanalízisben, Freudnál a 20. században ugyanúgy megtalálható. De ez az elkülönülés jól megfigyelhető abban is, hogy az érzelmekkel való foglalkozást a művészethez kapcsoljuk, míg a tudománynak, a racionális gondolkodásnak mentesnek kell lennie ezektől. Azt sugallva, mintha választanunk kellene e kettő között. S aki a racionális gondolkodás talaján áll, száműzze az érzésekre hagyatkozást. Ugyanakkor már Adam Smith, akit a közgazdaságtan atyjaként ismerünk, első könyvében, mely Az erkölcsi érzelmek természete (1759) címet viseli, állítja, hogy „racionális dolog érzelmesnek lenni”, sőt az elme, a tudomány sohasem lehet teljes a „szív figyelembevétele nélkül”. A racionalitás ugyanis nem azt jelenti, hogy kizárólag csak az értelemre támaszkodunk, hanem azt is, hogy tudjuk, mikor hallgassunk a szívünkre. Ez lesz az, amelyet majd később az érzelmi intelligencia (EQ) fogalmával jelölünk. Fontos feltennünk a kérdést, milyen hozadéka van az érzelem bevonásának a gondolkodási folyamatok vizsgálatában? Megtörhető-e az a toposz, mely az érzelmekben az intellektuális cselekvés akadályát látja? Mit is tudunk kezdeni tudományos szempontból az érzelmekkel? Ebben a cikkben erről lesz szó. De mit is tudunk az érzelmekről? Az érzelmeket sokáig tanult viselkedésnek tartották. Azt gondolván, hogy az egyén egy kultúra tagjaként sajátítja el a különböző érzelemkifejezési formákat, megfigyelve azokat másokon, jelentést tulajdonít nekik. Ekként kultúránk alkotóelemei, kifejezésük, megélhetőségük szabályozás alatt áll. Köztudott, hogy az ázsiai kultúrkörben az érzelmek kimutatását kulturális tabuk határozzák meg, a miénknél sokkal kevésbé engedélyezett intenzív megélésük. A negatív visszajelzést kerülik, mivel az a másik felé mutatott tiszteletet csorbítja. A „keletiek mosolya” kifejezésben a nyugati ember azon tapasztalata fejeződik ki, hogy nem igazán lehet eldönteni, mit is rejt, milyen érzelmek bújnak el mögötte. De a mi kultúránkból is számos ilyen példát hozhatunk, a legtöbbet citált ezek közül, hogy a férfiak és nők számára más-más érzelmi megélés megengedett. Ezeket hívjuk gender markereknek: a férfiak nem sírnak, a nők nem viselkedhetnek durván. E kulturális különbségek ellenére, s erre Darwin meglátásait követve Paul Ekman mutatott rá, az érzelmek mindannyiunk ember voltának részei. Megfigyelték, hogy néhány érzelem kultúrafüggetlen módon része az emberiségnek. Ezeket alapérzelmeknek nevezték el. Ilyenek az öröm, a szomorúság, a meglepetés, az undor, a harag és a félelem. Alapérzelmeknek hívjuk azért, mert bármely kultúrában kimutatható jelenlétük, ösztönösek, ami azt jelenti, hogy nagyon gyorsan kiváltódnak, pár másodpercig tartanak és sztenderd mimikai kifejezésformái vannak. Például a meglepetéstől elkerekedik a szemünk, a szemöldökünket felhúzzuk, hogy még nagyobbra tudjuk nyitni a szemünk, hogy jobban megnézhessük a jelenséget. Megfigyelték, hogy az alapérzelmek a vakon születettek arcán is láthatók, holott ők nem tudták mindezt tanulás útján elsajátítani. Univerzalitásuk magyarázata, hogy genetikus örökségünk részei, mivel korlátozott számú arcizmunk van, ezek mozgása behatárolt mimikai formára ad lehetőséget. Ebből készített Ekman munkatársaival egy érzelemkódoló rendszert, mely a népszerű Hazudj, ha tudsz sorozat kiinduló ötletét is adta. Állítják, hogy az arcunkon megfigyelhető izommozgás kódolható, és ez alapján megállapítható a tükrözött érzelem. Legtöbben a hazugság leleplező jegyeit keresték, hisz ez a leginkább utált emberi tulajdonságok egyike, s mégis hiányoznak azok az eszközök, melyekkel sikeresen tudnánk ellenállni a velünk szemben hazugokkal. Ennek hátterében az áll, hogy ahány ember, annyiféle árnyalata létezik az érzelmeknek, s ebből fakad „némi” pontatlanság a személyészlelésben. Csak az alapérzelmek terén vannak sztenderd minták, de ha már egy érzelemsort kell szemügyre vételeznünk, elbizonytalanodunk. 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.