Előző cikk Következő cikk

Medve Helga: Mindig van új kihívás!

„A kíváncsiság, a munka és a bizalom a legfontosabb összetevők az ember pályáját illetően, de nagyon nehéz megfogalmazni, hogy ezeket miként lehet kifejleszteni” – Csíkszentmihályi Mihály professzorral közvetlenül a Prima Primissima díjátadó utáni délelőtt beszélgettünk kétségekről, háláról, bizalomról, a hit és az értelem kapcsolatáról.

„Az élet mellett ott van a halál, /A boldogságnál a lehangolás, / A fénynél árnyék, kétség és remény. – / Ott állok, látod, hol te, mindenütt…”– mondja Lucifer Az ember tragédiájában. Madách Imre mondatait idézve saját kétségeinkre, gondjainkra is utalhatunk. Miért van mégis szükségünk a folytonos küzdelemre, s vajon ez hasznos lehet-e számunkra?

A problémákkal való megküzdés az egész emberiség szempontjából fontos kérdés. Szerintem a nehézség és a küzdelem fontos fogalmak az életünkben. Érdekes összefüggés van közöttük, hiszen a nehézség önmagában nem jó, de az, hogy az emberek meg tudnak küzdeni vele, fontos a fejlődés szempontjából. A küzdelem ugyanis segít felülemelkedni gondokon, s hozzásegít a megoldáshoz. Azt persze nem tudom, hogy létezik-e egy univerzális megoldás a problémák megoldására, hiszen minden nehézség más-más okból ered. A legfontosabb dolog az, hogy legyünk mindig hálásak valamiért! Nagyon sokat segíthet, ha az életünkben a sok rossz között tudunk a jóra figyelni. Egyensúlyt teremthet bennünk. A világ nem úgy van teremtve, hogy boldoggá tegye az embereket, s a legtöbben úgy is érzik, szenvedésre születtek. De gondoljunk csak bele, hogy hányszor ébredünk szép napra, és hányszor örülhetünk ennek önfeledten. A mi felelősségünk, hogy megtaláljuk az életben azt, ami jó.

Egy-egy ötlet, tudományos munka megszületésekor a kételyek, kétségek milyen szerepet tölthetnek be?

Nincs jól bevált recept, ami mindenkinek s minden helyzetben használna. Ahogy a skolasztika atyja, Szent Anzelm mondta „Credo ut intelligam, intelligo ut credam”, tehát „Hiszek, hogy tudjak, tudok, hogy higgyek”. Szerintem ez nagyon fontos mondat. A diákok közül sokan nem bíznak abban, amit tudnak, és nem értik a jelentőségét. Könnyebb úgy élni, hogy ne értsenek és ne higgyenek, csak azért, hogy kényelmesebb legyen az életük. Ha így érkezik egy diák a gimnáziumba vagy az egyetemre, akkor valószínűleg nem fogja megérteni, hogy mi történik ott vele, mert nem hisz annak fontosságában, amit csinál. Kitűnő eszű lányok és fiúk jönnek hozzánk, hogy megtanulják a trükköket ahhoz, hogy boldogok lehessenek majd az életben, de nincs bennük igazi hit és cél, ami segítené őket ebben. Úgy gondolják, hogy ez is jó, az is jó, nem tudnak választani, elköteleződni.

Az Ön egyik fontos kutatási területe a kreatív folyamatok mechanizmusának vizsgálata.

Az általam vizsgált kreatív egyének számára mindig volt valami fontos, amit meg akartak érteni. Einstein is azt mondta, hogy „a jó Isten nem szeret kockázni”. Ő is hitte, hogy a világban van valamilyen rendszer és cél. Ezt akarta megérteni, és mindenféle furcsa dolgot gondolt ki közben. Sajnos a relativitáselmélet félreérthető, s Einstein nagyon haragudott amiatt, hogyan használja, magyarázza azt a többi fizikus. Igazán komoly kreatív személy volt például Niels Bohr Nobel-díjas fizikus, aki a kvantumelmélet egyik atyja. Tudom, hogyan „működött”, a fiát valamint az unokáját is ismerem. Niels Bohr mindig hitte, hogy van egy rendszer, egy cél. Létezik egy összefüggő értelme a dolgoknak. Ha az ember nem hisz az értelemben, akkor nehéz felfognia azt, amit hall, s akkor bármit elfogad. Legtöbben, akik a kreatív embereket vizsgálják, főként a kognitív képességeiket emelik ki, azt, hogy mennyire racionálisak a személyek.

Ön ezt az állítást mintegy kiegészítve és megcáfolva, a Kreativitás című kötetben is hangsúlyozza: olyan, mintha ezek az emberek egész életükben dolgoztak volna, vagy mintha egy percet sem dolgoznának, mert a munkájuk során folyamatos flow élményük van.

Igen, mert a munkájukban megteremtenek egy bizonyos rendszert, amiben tudnak dolgozni, és ez egyben biztonságérzetet ad. Bármi, ami azon belül történik, lehet pozitív vagy negatív. Akár a sportban: ha a labdát ide rúgod, akkor az jó, ha oda, akkor az rossz. Enélkül a szisztéma nélkül az egész véletlenszerű lenne. Ha festő vagy, akkor szereted, ha a piros és a fekete egyensúlyban van a vásznon. Ha költő vagy, akkor azt mondod, hogy ez a szó nem jó itt, és próbálod beilleszteni oda, ahová illik, ahol kifejezi azt, amit érzel. Ha ezt a munkában vagy a munkán kívül is tudod alkalmazni, akkor ezek visszacsatolást adnak arról, amit csinálsz, s hogy a jó irányba mész vagy sem. Ez fontos. Attól függ persze, hogy mennyire korlátolt az a struktúra, amiben dolgozol. Például a nagy sakkmesterek mindig játszottak a fejükben, és ez egy csodálatos, folytonos flow élmény volt számukra. De rendszerint, előbb vagy utóbb, észrevették, hogy ez a játék csak a fejükben létezik, és nincs más kapcsolatuk a világgal. És akkor az „egész ház összeomlik”. Csak az utóbbi 150 évben három sakkmester is volt Amerikában, akik mind a hárman megbolondultak, amikor világbajnokok lettek, mert nem volt több kihívás, nem volt több cél az életükben. Azt gondolták: Ez a vége a játéknak? Elértem a csúcspontot, s így már nincs több cél a számomra Az igazi életben ez nem történhet meg, mert ha figyelsz arra, ami a világban zajlik, akkor mindig van új kihívás, mindig van valami, amire érdemes figyelni, amin lehet javítani.

 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.