Előző cikk Következő cikk

Bagyinszki Péter Ágoston OFM: Az istenérvek hagyományáról

Elgondolható-e Isten úgy, mint egy metafizikai rejtvény logikai megoldása?
 
Andrew Wiles angol matematikus, princetoni professzor 1994-ben egy három és fél évszázada bizonyítatlan, de a matematikustársadalmat folyamatosan foglalkoztató „sejtés” bizonyításával állt elő. Az ún. Nagy Fermat-sejtés bizonyítása több száz oldalas, formális logikai gondolatmenet volt. Meglepő, hogy ennek ellenére a bulvársajtó érdeklődését is felkeltette az eset ‒ a szakmai körökön túl ‒, sőt a népszerű Star Trek sorozat és a Simpson család is reagált rá, valamint szabadidejében még a Millennium-könyvtrilógia női főszereplője is e történelmi jelentőségű rejtvényen törte a fejét. Az immár megoldott, a matematikatörténetben nagy jelentőségű problémát a mindenki számára ismerős Püthagorasz- tételből kiindulva lehet megérteni, ha annak általánosítására teszünk kísérletet. Pierre de Fermat (1601–1665) francia matematikus híres sejtése volt, hogy lehetetlen egy egész szám másodiknál nagyobb hatványát két ugyanolyan hatvány összegeként felírni. Az 1994-es bizonyítást megelőzően a tétel számos igazolási kísérlete napvilágot látott a korábbi évszázadokban, de ezek végül ‒ kivétel nélkül ‒ tévesnek vagy hiányosnak bizonyultak. Wiles bizonyítása azonban kiállta a logikai ellenőrzések próbáját, így Fermat állítása „sejtésből” igazolt tétellé lépett elő.
 

Az ész fényénél belátható istenhitről

Az Univerzum rendjét kormányzó Egyetemes Harmóniáról is érdekes elképzelései voltak Püthagorasznak és más, korai görög filozófusoknak, amelyek nyomán Platón a mindent megvilágító Igazságról, Arisztotelész pedig a dolgokat mozgásban tartó végső Okról fogalmazott meg filozófiai sejtéseket. Hozzájuk kapcsolódtak azok a 13-14. századi keresztény gondolkodók, akik immár a monoteista vallások Istenének a filozófiai bizonyítására vállalkoztak. A korabeli iszlám civilizáció hasonló törekvéseivel párhuzamosan a keresztény világban is tucatjával születtek olyan istenbizonyítási kísérletek, amelyek az egyistenhitet a mindenki számára hozzáférhető gondolkodás fóruma előtt próbálták igazolni. E kultúrtörténeti vállalkozás tanulságait a kiváló jezsuita filozófiatörténész, Emerich Coreth így összegezte: „Manapság már nem istenérvekről, Isten létét bizonyító tételekről vitatkoznak a bölcselők, hanem az értelmes, az ész fényénél belátható istenhitről; az első és legnagyobb valóságot, mint szellemi-személyes teljességet törekednek elgondolni, amit az emberi ész önmagától képes megragadni.”2 Csak a tiszta matematikában lehetséges egy-egy tétel igazságtartalmát bizonyos logikai lépéseket magába sűrítő „recept” (bizonyítás) formájában közölni, az Isten létére vonatkozó belátás határkérdéseinél ennek lehetősége a legkevésbé sem nyilvánvaló. Ha korunkban mégis előállna valaki egy olyan, mindenki számára végigkövethető gondolati recepttel, amely minden kétséget kizáróan igazolná a monoteista vallások Istenének létét, az illető bizonyára – a Nagy Fermat-sejtés megfejtőjéhez hasonlóan – az újságok címlapjára kerülne. De vajon elvileg lehetséges-e ennek a forgatókönyvnek a megvalósulása? Valós lehetőség-e az, hogy az istenhitünk egy kristálytiszta logikát követő gondolatmenet formájában kommunikálható legyen a nem keresztény kortársaink felé? A kommunikáció itt persze a saját hitétől többé-kevésbé elidegenedő ember autokommunikációját, belső dialógusát is magában foglalhatja, ahol a skolasztikus felfogás szerint szintén segítségünkre sietnek a drágakőnek kijáró gondossággal kiművelt istenérvek. Vajon – ahogyan néhányan állítják – csupán a filozófiai műveltség hanyatlásának, illetve az integratív értelemhasználat modern válságának kell-e betudnunk, hogy az egykor hatékonynak tűnő istenérvek mára látszólag erejüket veszítették? Értetlenül állhatunk a megváltozott helyzet előtt, ha az istenérveket ‒ matematikai bizonyítások módjára ‒ önmagukban, elszigetelten szemléljük, a szorosan hozzájuk tartozó kommunikációs helyzetek törvényszerűségeinek tudatosítása nélkül.

Közös gyökerű, ám kettéágazó intellektuális hagyományok

A skolasztikus időszakot megelőző, illetve az azt követő kulturális pluralitás, az eltérő történelmi környezet, valamint az annak megfelelően szerteágazó, egyéni gondolkodási stílusok az istenérvekkel kapcsolatban a kommunikáció olyan mozzanatainak a tudatosítását is kikényszerítik, amelyek a matematikai gondolkodás esetében nem játszanak fontos szerepet. Különböző korok és eltérő kultúrák matematikusai – a tapasztalat szerint – képesek együtt gondolkodni, miközben a „bizonyítások” szűk kommunikációs csatornáján értekezve győzik meg egymást az intellektuális eredményeik helytállóságáról. Az Isten-kérdésről töprengő filozófusoknál a lényeges belátások kommunikációja két szempontból is komolyabb kihívást jelent. Egyrészt, az Isten-kérdés mérlegelésének eredménye mindig függvénye bizonyos előzetes nyitottságnak is, hiszen a gondolkodónak olyan egyedi „ismerettárgy” lehetőségével kell számotvetnie, amely nem helyezhető el a szokásos ismerettárgyak között. Az efféle kommunikációban különösen fontos szerepet játszik a logikai tartalom egész kontextusát átölelő tanúságtétel. Másrészt, az ide tartozó belátások nem valamely elvont matematikai tér entitásaira vonatkoznak, hanem a konkrét ember kulturális miliőjével, az őt érő kommunikációs hatások összességével kerülnek kapcsolatba. Jól szemléltethetjük ezt a Platónra és Arisztotelészre visszavezethető – közös gyökerű, ám széttartó – intellektuális hagyományok példáján keresztül. Bár a matematikatörténetben is markánsan megkülönböztethető a platonista és az arisztoteliánus filozófiai hagyományok matematika felfogására gyakorolt, eltérő hatása, ott ez mégsem hatol be a matematikai tartalom kifejezésének alapvető formáiba. 3 Más azonban a helyzet az istenérvek esetében, ahol a platonista és az arisztoteliánus megközelítésmódok egymással is csak nagyon nehézkesen kommunikálnak. E két hagyományág istenérvekkel kapcsolatos, eltérő gondolkodásmódjának rövid bemutatása segítségünkre lehet annak megértetésében, hogy az eltérő kulturális kontextusok találkozása miképpen vezethet zavarhoz az Isten létének plauzibilitásával kapcsolatos, alapvető mérlegelés során.

 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.