Jánosi Dalma: Kell-e félnünk az iszlámtól?
„A vallási fundamentalizmus egy olyan jelenség, amely nem csupán az iszlámban, hanem minden nagy vallásban fellelhető, de nem minden esetben hordozza az erőszak jegyeit” – interjú Valentino Cottini atyával, az Arab és Iszlám Tudományok Pápai Intézetének elnökével.
Milyen szándékkal és céllal jött létre az Arab és Iszlám Tudományok Pápai Intézete (Pontificio Istituto di Studi Arabi e d’Islamistica – PISAI)?
A PISAI az Afrikai Misszionáriusok (Fehér Atyák) szándékából jött létre, akik 1926-ban Tunéziában alapították. Elsősorban missziós szándékkal hozták létre, hiszen azonnal felismerték, hogy csak akkor lehet hiteles és hatásos evangelizációjuk, ha alaposan ismerik azt a környezetet, ahol tevékenykednek. Elengedhetetlennek tartották, hogy a pasztorációban részt vevők jól ismerjék az arab nyelvet és a Maghreb észak-afrikai térség népeinek kultúráját. Ezen a vonalon fejlődött intézetünk, amely lassan az iszlám vallást is tanulmányai sorába iktatta, míg végül el nem érte a Szentszéktől az akadémiai státuszt. Egy meghatározó lépés volt az intézet életében, amikor 1964-ben Rómába helyezték át székhelyét, pontosan a II. vatikáni zsinat alatt, amikor az atyák a Nostra Aetate nyilatkozat kidolgozásán fáradoztak. A PISAI fejlett akadémiai oktatási rendszere mellett mindig megőrizte küldetésének eredeti irányvonalát, azaz az iszlám vallás és kultúra kutatását az arab nyelven keresztül. Oktatóink és kutatóink az arab nyelv beható ismeretének segítségével betekintést kaphatnak az alapító szövegekbe, mint a Korán és a Sunna, a kultúrába és az arab–muzulmán irodalomba. Egy pár éve intézetünk a Szentszék közvetlen igazgatása alá tartozik, oktatási szempontból pedig a Katolikus Nevelési Kongregáció része.
Miért tartja fontosnak az egyház a más kultúrák és vallások akadémiai kutatását?
Csupán a saját intézetemről beszélhetek, amely a Szentszék egyetlen olyan szervezete, amely kifejezetten és kizárólagosan az iszlám vallást tanulmányozza. Mindez azt mutatja, hogy az egyház „katolikus” egyetemes nyitottsággal evangelizálja a népeket: nem fél megismerni a más kultúrákat és vallásokat. Mindezt nem azért teszi, hogy megvédhesse magát egy esetleges támadástól, hanem azzal a szándékkal, hogy felfedezze „az Ige magjait”, amelyet a Szentlélek elhintett minden vallásban és minden jóakaratú ember szívében. Azért is fontos az eltérő vallás megismerése, hogy egyértelműen el tudjuk határolni a különbségeket, nehogy a relativizmus csapdájába esve összezavarják a lelkeket.
Ön szerint a más kultúrák megismerése és megértése lehet egy harmonikus társadalom, a békés és gyümölcsöző együttélés alapja?
Mindenképpen ebből a pontból érdemes kiindulnunk. Nagyon fontos, hogy pontosan és helyesen ismerjük meg a más kultúrák és vallások kifejezéseit ahhoz, hogy megállapíthassuk, milyen különbségeket és hasonlóságokat mutatnak. Természetesen mindez cseppet sem könnyű, alapos megfontolás, megtisztulás szükséges. Újból és újból fel kell fedeznünk, hogy mi a lényeges, és mi a mellékes a saját kultúránkban és vallásunkban. De mindez csupán gazdagítja és új lendületet ad a jövő kihívásainak.
Az arab kultúra és az iszlám vallás magukban hordozzák az erőszak csíráit? A népek térítésekor az erőszak is eszköz lehet?
Itt nagyon fontos elkülöníteni a kultúrát a vallástól. Az arab kultúrában élő muzulmánok ugyanis csupán az egyötödét teszik ki a világban élő muzulmán közösségnek. Természetesen az iszlámot alapító könyvekben találhatunk utalásokat az erőszakra – mint ahogyan a Bibliában is léteznek erre utaló részek – de a jóság, a béke és az irgalmasság is nyomon követhető. Ha pedig a vallás erőszakos megnyilvánulásaira gondolunk, akkor azt hiszem, hogy egyetlen vallás sem mondhatja magát ártatlannak. Azt azonban mindenképpen el kell ismernünk, hogy egy erőszakos vonal valóban jelen van az iszlám vallásban már a kezdetek, azaz az alapítása óta. A valódi probléma azonban nem is ebben keresendő, hanem a szövegek hermeneutikájának egyéni, szabad értelmezésében. Azt is nagyon fontos pontosítani, hogy a szunnita iszlám ágának (amelyhez a világ muzulmánjainak 90%-a tartozik) nincs mindenki által elismert tekintélyes vezetője. Más szavakkal: az iszlám fundamentalisták muzulmán vallásúak, nem csupán azért, mert annak vallják magukat, hanem azért is, mert valós „ortodox” bázisokra támaszkodnak – mindezek ellenére azonban nem azonosíthatjuk őket a muzulmán közösséggel.
Ön szerint fontos elkülöníteni a muzulmán vallást a fundamentalizmustól?
A vallási fundamentalizmus egy olyan jelenség, amely nem csupán az iszlámban, hanem minden nagy vallásban fellelhető, de nem minden esetben hordozza az erőszak jegyeit. Az új-fundamentaliznus formái, amelyek az erőszakra és a terrorra épülnek, a globalizáció időszakában alakultak ki és terjedtek el a világ különböző pontjain, azzal a lehetetlen elképzeléssel, hogy megőrizzék identitásuk, a vallási irodalom szelektív értelmezésén keresztül. A fundamentalizmus mindenképpen egy válságállapot mutatója, amely annak kifejeződése, hogy egy csoport képtelen a változó kornak megfelelően újragondolni és megélni saját vallását. A legkomolyabb fenyegető veszélyt én abban látom, hogy mind a muzulmán, mind a nyugati média úgy mutatja a wahhabiták, szalafiták és Muszlim Testvériség csoportosulásait, mint az igazi iszlám vallást. Fontos azonban tudnunk, hogy ezek az ágak csupán szekták – amelyek az iszlámot használják szélsőséges nézeteik terjesztésére. A kialakult helyzetért elsősorban az Öböl-térség országait terheli a felelősség, akik gazdasági hatalmukat ezen radikális iszlám csoportok terjesztésére használták.
A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.