Előző cikk Következő cikk

Lázár Kovács Ákos: Megint az a bizonyos öröm

„A sportfilmek sajátos tematikai irányt képviselnek, nem külön műfaj, hiszen a sport témáit lehet dokumentum-, animációs filmben, drámában, akció-, családi filmben, börleszkben és még sokféleképpen megragadni, ráadásul maga a fogalom is körülhatárolhatatlan tágasságú: manapság az utcai harcosoktól a golfon, az extrém-, a lovas-, a technikai-, az erősportokon keresztül az alpesi sportokig mindenféle tevékenységet sportnak tekintünk.” 

Különböző nemzetközi kutatások jelzik, hogy a közösségi cselekedetek, a közösségben lét mélyebben érinti, alakítja, motiválja az abban résztvevőket, mint az olyan cselekvési minták és teljesítmények eléréséhez szolgáló individuális, a személy teljesítményeire építő magatartásformák, melyek pusztán az egyén önnön kiteljesedését szolgálják. A lengyel mikrobiológus Ludwig Fleck (1896–1961) például idejekorán az új tudásformák kialakulásának és fejlődésének kérdését helyezte kutatásainak középpontjába. Nem elégedett meg ismeretelméleti vagy pszichológiai lózungok hangoztatásával, megpróbálta a közösségi tudományos neurofiziológiai aktusok vizsgálata révén szociológiai összefüggésekbe is helyezni a kérdést, vagyis azt a problémát, hogy a tudományos munka kollektív, közösségi természete hogyan is határozza meg új elgondolások kialakulásának és terjedésének lehetőségét. Az általa „gondolkodási kollektívumnak” nevezett összefüggésrendszer, együttműködési struktúra arra hívja fel a figyelmünket, hogy az új tudás kialakítása, „felfedezése”, begyakorlása és elterjesztése sokkal gyümölcsözőbb, ha a különböző személyek közösségeikben egymásra tekintettel, szoros kapcsolatban végzik munkájukat, mintsem akkor, ha magányos harcosokként küzdenek, akik saját tehetségük individuális kiaknázásával érnek el sikereket, pusztán egyedül teljesítve ki álmaikat. A Nézés, látás, tudás (1947) című tanulmányában különbséget tesz például a tudattalan nézés és tudatos látás között, kiemelve, hogy a vizuális észlelés szociális predispozíción alapul (vagyis közösségi, társadalmi összefüggésű tanultságunk, élethelyzetünk, tapasztalatunk szabja meg, hogy mit látunk). Sőt az észlelt alakok „nem objektív fizikai elemekből, hanem kulturális és történelmi motívumokból állnak”; „saját szemünkkel nézünk, de a közösség szemével látunk”, vagyis az alakészlelést a kollektív tapasztalat és szokás határozza meg. Amikor tehát kultúránkban a sport vizuális jelenlétét vizsgáljuk, eleve érdemes különböző kitételekkel jól elhatárolni, hogy a „gondolkodási kollektívum” milyen belátásai jellemzik, disponálják a téma érzékelését, észlelését.

 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.