Zanati Zsófia: A sorsot formáló tíz ezer véletlen

Felvégi Andreát „a sorsot alakító-formáló tízezer véletlen a zene világába vezérelte, s ezt nagy szerencsénknek tekinthetjük. Éles szeme, lelki érzékenysége, villámgyors cselekvőképessége s ugyanakkor szelíd és békességet sugárzó nyugalma még a legidegesebb, színpadias türelmetlenségben szenvedő alanyokat is képes együttműködésre sarkallni” – írta kiállítása bevezetőjéhez Petrovics Emil zeneszerző közel húsz esztendővel ezelőtt. Felvégi Andrea pályája majdhogynem kottázható: az 1970-es 80-as években sokan kezdték hasonlóképpen az egykori Lapkiadó Vállalatnál, amely több mint 100 magazinnak, napi- és hetilapnak volt a kiadója. Hozzájuk tartozott a Magyar Hirlap, az Orszag Vilag, az Uj Tukor, a Foto, a Tancműveszet, a Latohatar a Mozgo Vilag és még sokan mások. Olyan lapoknak volt a kiadója, amelyek azóta többször is kiadót cseréltek, olyanoknak, amelyek a rendszerváltás után elpárologtak, és olyanoknak, mint a máig meglévő Muzsika, amelynek Felvégi Andrea a képszerkesztő-fotóriportere.

Hogyan emlékszik vissza a pályakezdés éveire: elég volt kíváncsinak lenni, vagy kellett némi támogatás is?

Már gyerekként nagyon kíváncsi voltam a világra, ezért úgy gondoltam, hogy újságíró leszek. Gimnazistaként nyári szünidei munkára az MTI-hez sikerült bekerülnöm a fotó rovathoz, és akkor átértékeltem magamban a dolgot: ez jobb, mint az újságírás, hiszen vizuálisan megmutathatok valamit, miközben a háttérben maradhatok. Így indult a pályám, s hogy mennyire az ezer apró véletlen vitt rajta tovább: az MTI-nél kerek perec megmondták, hogy női fotóriporterekre nincs szükség. Sebaj, mondtam én, s bár lehettem volna egyetemista, de előbb elmentem fotózást tanulni, s gyakorlatként elkezdtem dolgozni egy „rendes” műteremben, ahol hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való, én szeretnék kíváncsiskodni, megismerni, meglátni és láttatni. Kapóra jött, hogy anyukámnak valaki a Lapkiadó Vállalatot javasolta: hogy ott van egy „kolhoz”-szerű fotós gyűjtőhely, próbáljam meg. Fel is vettek, mondván: dolgozni kell a labornak, üzemi lapoknak és a „nagy” lapoknak is. Aztán kiderült, hogy allergiás vagyok a vegyszerekre, s ez az újabb véletlen beültetett abba a fotószolgálati székbe, ahová évekig kellett volna sorba állnom. Újabb véletlen: nagy hirtelen képet kértek az Új Tükör c. hetilap számára, elszáguldottam, elkészítettem. Innentől egyre több és több munkám volt – így ismerkedtem meg a kor legnagyobb fotográfusaival is – Keleti Évával, Korniss Péterrel, Szalay Zoltánnal, Révész Tamással, Féner Tamással és másokkal. Remek közösség, igazi műhely volt. Lassacskán, az ezer véletlenből összeállt a kép: épp indult a fotóriporteri szak a MUOSZ-nál, oda bevetettem magam tanulni, s egyszer csak ott találtam magam az egyik legjobb magazinnál – belpolitikai újságírók mellett. Ez óriási örömöt jelentett, mert legkedvesebb témám a szociofotó volt. Őszintén érdekelt, hogy hogyan élnek az emberek falun vagy éppen a nyolcadik kerületben. Most, hogy már egy gép is volt a kezemben, bekopoghattam bárhová, hogy „lefotóznám a nénit meg a bácsit, ahogy így ebédelnek…” – az első szóra beengedtek. Régen csodálatos udvarok voltak a VIII. kerületben, ahol annak idején laktam, az emberek kint beszélgettek. Húsz évvel később, amikor épp lebontás előtt volt, visszamentem egyszer a Kén utcába, ahol régen szociofotós korszakomban fotósorozatokat készítettem – és mindenütt vasrácsok fogadtak, a folyosókon nem lehetett végigmenni, a lakások ajtaján is vasrácsok – most már nem tudnám elkészíteni azokat a fotókat.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.