Nemeshegyi Péter SJ: A feltétlen bizalom forrása

Amikor a Bibliában az irgalomról van szó, az esetek túlnyomó többségében Isten irgalmáról beszél a Biblia. Isten irgalmának a hitéből aztán a világ rendjére vonatkozó fontos tanítások következnek, ezekből pedig az ember helyes viselkedésére vonatkozó alapvető elveket lehet levezetni. Szent II. János Pál pápa mondta, hogy az egész keresztény etikát két szentírási idézetbe lehet összefoglalni: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36), és „Boldogok az irgalmasok, mert ők (Istentől) irgalmasságot nyernek (Mt 5,7)”. „Az irgalmasság világrendjében élünk” – mondta Dombi József örmény származású magyar jezsuita, aki a kommunista időkben teológiai tanfolyamot tartott a papi működésüktől eltiltott fiatal jezsuiták számára. Tanítványai később az ő szellemében hirdették, hogy világunk folyását csak akkor tudjuk megérteni, ha hisszük és tudjuk, hogy e világot az Isten az irgalmasság rendje szerint vezeti. Az irgalmasság világrendjének fontosságát akkor értjük meg igazán, ha összehasonlítjuk azt egyéb lehetséges világrendekkel. E világrendek közös kiindulópontja az a tény, hogy az Isten szabadon megteremtette fejlődő világunkat, amelyben megjelennek a fejlődés csúcspontján az értelemmel és szabad akarattal rendelkező emberek. Amikor Isten mindenhatóságával megteremt egy ilyen világot, ezzel mintegy korlátozza mindenhatóságát, hogy helyet adjon teremtményei szabad választásainak. Isten azért teszi ezt, mert a létezés célja a szeretet, és szeretni csak szabadon lehet. Ha Isten nem bocsátkozott volna bele egy ilyen világ teremtésének kalandjába, csak a végtelenül tökéletes Isten létezett volna. Mikor azonban létrejöttek szabadon cselekvő emberek, ezek tesznek olyan dolgokat is, amelyek nem jók és amelyeket Isten nem akar, vagyis nem szeretnek, hanem gyűlölnek, nem éltetnek, hanem ölnek, nem egyesítenek, hanem szétszakítanak, nem gyűjtenek, hanem szétszórnak. Ilyen helyzetben Isten részéről háromfajta választ lehet elképzelni. 1) Megtörténhetne az, hogy Isten azonnal kioltja annak az életét, aki rosszat tesz. A Biblia szerint Isten ezzel meg is fenyegette Ádámot (Ter 2,17), de e fenyegetést nem hajtotta végre. Ádám bűnének elkövetése után is életben maradt. 2) Elképzelhető, hogy Isten megneheztel a bűnt elkövető emberekre, elfordul tőlük és hagyja, hogy egymást pusztítsák. Vannak olyan szövegek a próféták könyveiben, melyek azt a benyomást keltik, hogy Isten magára hagyja a bűnösöket és engedi, hogy a bűnök kifejtsék romboló hatásukat. E szövegek jól mutatják a bűn szörnyűségét, de más szövegekből kiderül, hogy Isten nem hagyja magára véglegesen népét. 3) Elképzelhető az is, hogy Isten a bűnök miatt olyan haragra gyúl, hogy örök büntetésbe veti a vétkeseket, és ezzel helyreállítja az igazságosság rendjét. Ezt a lehetőséget is jelzi a Biblia, de mégsem ez az Isten végső válasza a világ bűnére. A végső válasz a tényleg létező világrend, az irgalmasság világrendje. E világrendre hívta fel figyelmünket Ferenc pápa azzal, hogy meghirdette az irgalmasság szentévét. A pápa szavai szerint „ez az év arra szolgál, hogy növekedjék meggyőződésünk Isten irgalmasságában”. Fel kell ugyanis fedeznünk „az Atya irgalmasságának mélységét, aki mindenkit elfogad és személyesen megy mindenki elé. Ő keres minket! Ő jön mielénk!” Nézzük tehát, hogy miképpen jelenik meg ez a világrend a Bibliában.

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.