Előző cikk Következő cikk

Mihályi Anikó: TI AZÉRT ÍGY IMÁDKOZZATOK...

Kovács Endre Ti azért így imádkozzatok! című könyve a Miatyánk imádságon keresztül vezeti be olvasóját az imádkozás mélységeibe. Nemcsak ismereteket akar tehát átadni a kötet, hanem célja, hogy az olvasó személyes Istenkapcsolata is mélyüljön.

 

A szerzői koncepció a Miatyánk szövegének értelmezésén túl annak „szellemiségét és ívét hivatott kibontani” (16. p.), illetve ezzel párhuzamosan saját emberi – éppen aktuális – állapotunkra is rápillanthatunk. A könyv felépítését is a Miatyánk szerkezete határozza meg. A megszólításban (mi Atyánk) a szerző azt a meghívást állítja a középpontba, amellyel Jézus tanítványait fordítja mennyei Atyjukhoz. A dialógusba lépés gesztusában kiviláglik a végtelen Isten és az őt megszólító ember véges létének feszültsége. Elveszettségünk azonban mintha alapfeltételévé is válna a tanítványi létnek, hiszen semmit nem tudásunk mondatja ki velünk a lelkünk mélyéről feltörő kérést: „Taníts minket imádkozni!” Az első rész az imádságot mint Isten valóságának keresését határozza meg. „Az imádkozó itt Isten szentsége, uralma és akarata felé fordul, és azt szeretné, hogy ezek megvalósuljanak életében.” (15. p.) Az „aki a mennyekben vagy” megszólítás Isten megismerhetetlenségét, az ember számára fölfoghatatlan létmódját rögzíti, amely a radikális alázatot és az ebből fakadó hallgatást mint alapállást hívja elő az imádkozóból. A mai ember számára azonban talán éppen a csönd, a hallgatás a legnehezebb. Ézsaiás példája arra hívja föl a figyelmünket – mondja a szerző –, hogy a próféta is saját küszködései által tanult meg hallgatni: „Az én Uram, az Úr megnyitotta a fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg” (Ézs 50,4–5). A továbbiakban a szerző segítségével ránézhetünk saját menekülési útvonalainkra, kifogásainkra, amelyek a csönd helyett a folyamatos zajban tartanak bennünket. Szembesülhetünk azzal, hogy mennyire nehéz beengedni a másikat, és ezzel párhuzamosan milyen nehéz elengedni a magunk akaratát, és rápillanthatunk arra is, hogy egész életünkön át tanuljuk a hallgatást. A „jöjjön el a Te országod” sorban a szerző arra hívja meg az olvasót, hogy megvizsgálja, „miként kereshetjük Isten megnyilvánulását akkor, amikor egymással találkozunk” (57. p.). Nem pszichológiai okfejtésekkel bombáz bennünket Kovács Endre, hanem olyan személyes emberi tapasztalatokat rögzít, amelyeket mindnyájan megélhetünk saját életünkben: arc nélkülivé válásunkat, szerepeink mögé bújásunkat, amelyből csakis a másik ember – és általa Isten – szeretetteljes jelenléte, meghallgatása szabadíthat meg bennünket. A befogadás ára és jutalma felhívja figyelmünket, hogy amikor Isten országát hívjuk életünkbe, radikális, a létezésünket alapjaiban megváltoztató fordulatot kérünk: ne mi legyünk a középpontban, hanem a másik ember, akin keresztül Istent láthatjuk meg. A könyv első része, a „legyen meg a Te akaratod”, és az „amint a mennyben, úgy a földön is” sorok értelmezésében a Biblia olvasásának személyessé tételén keresztül jut el ahhoz az átlépéshez, amely nélkülözhetetlen a belső szobánkba jutáshoz, ahol a csöndes hallgatásban már csak mi vagyunk és az Isten.

 

A cikk teljes terjedelmében A Szív nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.