Lukács János SJ: TÜRELEM ÉS MÁS JELLEMVONÁSOK

Amikor tehetem, a városban is a kerékpárt választom, hogy lehetőleg szabadon, derűsen juthassak el célomhoz, a budapesti csúcsforgalom ingerült zaklatottságának kevésbé kiszolgáltatva magam. A néhány másodperces előnyért váratlanul elszabaduló indulat, az ingerült nyugtalanság, a türelmetlenség agresszív megnyilvánulásai mégis közeli ismerőseim. És mennyivel inkább a lappangó, de annál pusztítóbb türelmetlenségek! Hogyan lehetséges, hogy legtöbbünk naponta csupán néhány perc kifejezett figyelmet szentel a számunkra legfontosabb személyeknek? És az internetezők jelentős része miért kattint inkább máshová, ha pár tizedmásodpercnyi késéssel töltődik be egy oldal? Aligha túlzás, hogy a türelmetlenség életünk és kapcsolataink minőségének legalattomosabb roncsolói közé tartozik. Amikor áprilisi számunk témájaként a türelmet választjuk, mégsem pusztán egy jelenséget szeretnénk körüljárni, hanem egy általánosabb szemléletmódot is szeretnénk bemutatni.

Egy külföldi iskoláról hallottam, hogy kritikus állapotba sodródott. Az oktatást kezeletlen problémák sora lehetetlenítette el: csalás, zaklatás, diákok közötti erőszak, a tanári tekintély hiánya, általános nemtörődömség. Végül a tantestület sikeresnek bizonyuló kísérletbe kezdett. A légkör javulásnak indult, hónapról hónapra kevesebb lett a fegyelmi eljárás. Hogy mi is hozta a változást? Jórészt az, hogy a tanárok bizonyos szavakat, kifejezéseket gyakrabban kezdtek használni. A legfontosabbakat össze is gyűjtötték: tisztelet, igazságosság, békeszeretet, vidámság, együttérzés, bátorság, céltudatosság, barátságosság, engedelmesség, nagylelkűség, segítőkészség, rugalmasság, türelem és hasonlók. A korábbi „ne rohangálj a folyosón” helyett így beszéltek: „körültekintően és udvariasan közlekedj”. „Kiküldlek, ha zavarod az órát” helyett: „a többiek iránt légy tisztelettel és tapintattal”. „Ne csalj” helyett: „becsületesen, felelősen írd meg”. Az órákon és szünetekben újra és újra elhangzó hívószavak nem maradtak hatástalanok. A diákok lappangó értékei kezdtek felszínre kerülni. Amikor egy-egy erény – mert ezekről volt szó – megcsillant, akkor a tanárok konkrét, megerősítő visszajelzést adtak: „bátor és irgalmas voltál”! Az iskolának lassan felépült az ethosza, az emberi kapcsolatokat és az elvégzett munkát is sajátos minőség kezdte jellemezni.

A türelem közeli rokonságban áll az irgalmassággal, és reményünk szerint ez a lapszámunk is hozzájárul az irgalmasság évének tartalmas megéléséhez. De amikor ismét egy erényt állítunk figyelmünk középpontjába, arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy többről van itt szó, mint életünk egy-egy javítandó fogyatékosságáról. A fent említett iskola példája azért is figyelemre méltó, mert ötletesen alkalmazta a jellemformálás egyik ősi, keresztény egyházainkban is bevált, mára azonban jórészt a feledés homályába tűnt eszközét. Az erényekre fordított figyelem ugyanis úgy teszi lehetővé a szembenézést hiányosságainkkal, hogy egyúttal elkerülhetjük a letargikus tehetetlenség-érzés kialakulását is. A türelem: csendes remény és bizakodás, kitartás a még meg nem valósult jó mellett. Lelki erő a nehézségek és hibák elviseléséhez, hogy megvalósulhasson a kezdettől fogva szem előtt tartott cél. A türelem: részesedés Isten szívének tágasságában. Hozzá való hasonlóságunk gyümölcse és feltétele.