Mihályi Anikó: „Tanúságtételt kívánok írni"

„Egyszerűen arról kívánok tudósítani, mit éltem és mit tudtam meg a zsidó emberségből; tanúságtételt kívánok írni […]: annak kívánok ismeretet nyújtani, akit az a szándék vezérel, hogy elfogulatlanul tájékozódjék a rendelkezésre álló forrásokból” – Edith Stein több részletben (1933-ban, ’35-ben, majd ’39-ben) írta meg családjának és saját felnőtté válásának történetét, mely az Egy zsidó család története című kötetben jelent meg, a Sarutlan Kármelita Nővérek gondozásában.

aAz Előszóban az írói szándékról a következőt olvassuk: A visszaemlékezésből megismerhetjük Edith Stein családját a déd- és nagyszülőkön át a szülők nemzedékéig: sok gyereket nevelő, szigorú, ám szeretetteljes, sokat dolgozó, az imát nemzedékről nemzedékre továbbadó család képe bontakozik ki előttünk. A szegényebbek segítése, „a gyermeki szeretet és a rokoni összetartozás érzésének a kifejezésére szokásosan megrendezett nagy családi ünnepek” (32. p.) szervesen épültek be a felnövő generációk értékrendjébe. Az emlékező Edith mély tisztelettel és szeretettel ír korán megözvegyült, hét gyermeket nevelő, a fatelepet egyedül vezető, mélyen vallásos édesanyjáról. Az őszinteség, a folyamatos önmagára reflektálás jellemzi az egész könyv elbeszélői stílusát. Mert miközben Edith tanulmányi előmeneteléről olvashatunk, folyamatosan belső érésének is tanúivá válunk. Nyomon követhetjük, hogyan válik a „saját, belső világában élő” (184. p.), sokat olvasó, a „teljesen tudatosan és szabad elhatározásból az imáról leszokó” gimnazista lányból, aki azonban „abban a meggyőződésben élt, hogy valami nagyra rendeltetett” (185. p.), az az egyetemista nő, akit egyre mélyebben vonz az igazság keresése. Irodalmi és filozófiai egyetemi tanulmányait először szülővárosában, Breslauban, majd Göttingenben végzi. Egyik filozófiai szemináriumáról a következőt írja: „A logikus gondolkodás elsajátításának kiváló iskoláját nyújtotta, s ez akkoriban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy boldognak érezzem magam.” (235. p.) A ’30-as években egyre erőteljesebbé váló fasiszta ideológiával szemben fogalmazza meg: „szilárdan meg voltam győződve az egyes államok és a különböző fajta népek és nemzetek létének értelméről, természeti és történeti szükségszerűségéről.” (242. p.) Belép a nők szavazati jogáért létrehozott egyesületbe, kiáll a nők teljes politikai egyenjogúsága mellett. Kíméletlenül rámutat mások hibáira, gyengéire, erős kritikai hajlama miatt sokan „lenyűgözően gonosznak” (250. p.) találják. A Husserl mellett eltöltött évek, a kikerülés az otthoni közegből azonban megváltoztatják Edithet. „Nem az volt már fontos számomra, hogy igazam legyen, és az ellenfelet minden körülmények között legyűrjem. S ha még mindig éles szemmel kiszúrtam is az emberek gyengéit, ezt a képességemet nem arra használtam ki immár, hogy érzékeny pontjukra tapintsak, hanem arra, hogy vigaszt adjak nekik.” (306. p.) És ebben az első göttingeni korszakában érinti meg először a katolikus vallás Edithet: „leomlottak a racionalista előítéletek korlátai, […] és hirtelen feltárult előttem a hit világa. Olyan emberek éltek benne, akikkel mindennapi érintkezésben álltam, és akikre csodálattal felnéztem.” (345. p.) A beleérzés problematikájával foglalkozva éli át először életében a „világosságért vívott küzdelmet”. (369. p.) „Olyasmi előtt álltam, amit nem tudtam az akaratommal kényszeríteni és irányítani.” (370. p.) A megértésért harcolva a legmélyebb kétségek közt hánykódik, meg akar halni. Egyik tanára mondata – „Nos, a homályosságokról kaphatunk világos képet” (375. p.) – adja meg Edith számára azt a biztatást, amelynek hatására elindul a „ködben tapogatózva.” (376. p.) Munkáját írva az újjászületést éli át, eltűnik életundora. A háború kirobbanásának hírére sem nyugtalankodik, végzi a dolgát „lélekben készen, hogy bármikor megszakítsa.” (392. p.) Higgadtan dönt tanulmányai halasztásáról, és hazautazik Breslauba, ahová a háború hírére összegyűlik az egész család. Vizsgáit kiválóan megfelelt minősítéssel zárja.

Edith Stein a filozófia doktora, 1891. október 12-én egy zsidó családban született Breslauban. 1922. január 1-jén keresztelkedett meg, 1933. október 14-én lépett be a Kármelbe. 1942. augusztus 2-án Auschwitzba hurcolták, ahol augusztus 9-én megölték. Vértanúként halt meg népéért és hitéért. A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta kármelita nővért II. János Pál pápa 1998-ban iktatta a szentek sorába, 1999 óta Európa társvédőszentje.

A Mährisch-Weiβkirchen-i hadikórházban a tífuszos betegeknél végzett munkája során megérinti őt a halállal vívott mindennapi küzdelem. A betegek között jól érzi magát, segít nekik mindenben, mély emberséggel és szeretettel viszonyul hozzájuk tehetetlenségükben. Az emlékezésből nagyon mélyen empatikus, figyelmes, együttérző arc rajzolódik ki előttünk, aki azonban nem hallgatja el a nehézségeit sem, amelyeket napról napra meg kell vívnia a kórházban. Feltűnő, hogy még majd húsz év távlatából is mennyire pontosan emlékszik a nevekre, a súlyosabb esetekre.

Breslauban tanári állást kap, ám a tanítás utáni doktori értekezés írása, majd az éjszakába nyúló készülés a másnapi órákra kiszívja minden erejét. Husserl igen elismerő értékelése Edith Stein disszertációjáról meghozza a döntést: mestere után ő is Freiburgba megy.

A ’39-ben folytatott munka első oldalán már mint a hollandiai Echt kármelita kolostorában író Terézia Benedikta nővért látjuk. Visszaemlékezéseit 1916-nál folytatva ekkor számol be az egész további életét meghatározó élményéről: Frankfurtban „néhány percre bementünk a dómba, [...] bejött egy asszony a piaci kosarával, és egy padban letérdelt imádkozni. Számomra ez valami teljesen új volt. […] azt láthattam, hogy mint valami meghitt beszélgetésre, úgy jön be valaki a hétköznapi tennivalói közepette az üres templomba. Sohasem felejthettem el ezt az élményt.” (539. p.) Freiburgban bekerül a korabeli filozófiai élet középpontjába: Husserl asszisztense lesz. Doktori disszertációja summa cum laude minősítést kap. Az Egy zsidó család életéből címmel írott feljegyzések itt megszakadnak. A kötet utolsó fejezetében azt a szöveget olvashatjuk, amely már külön kis könyvben is megjelent Utam a kölni Kármelba címmel.

Ebből tudjuk meg, hogy Edith Stein 1921 nyarán olvasta el Avilai Szent Teréz Önéletrajzát, ami „véget vetett az igazi hit utáni hosszas keresésemnek.” (580. p.) 1922 újév napján megkeresztelkedett, majd tizenkét évvel később belépett a Kármelba. „Végül nagyon súlyos teher lett számomra a várakozás. Idegenné váltam a világban” – írja Edith. A visszaemlékezés a kölni Kármelba lépésével ér véget: „mélységes békében léptem át a küszöböt az Úr házába.” (597. p.)

EDITH STEIN: Egy zsidó család története, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék.