Előző cikk Következő cikk

Mihályi Anikó: Itthon és otthon

Két világ barokk zenéje címmel rendeztek koncertet augusztusban a Párbeszéd Házában, a magyar jezsuiták dél-amerikai működésének emlékére és Ferenc pápa tiszteletére. A hangverseny művészeti vezetője az argentin–magyar származású Sylvia Leidemann volt, akivel kettős identitásáról, kutatásairól, itthoni koncertjeiről beszélgettünk.

Hogyan került kapcsolatba a bolíviai őserdőben élő chiquitos őslakosok kottáival?

Hans Roth svájci építészmérnök Bolívia keleti részén, a Chiquitos jezsuita misszió egyik templomának felújítása közben az egyik oltár fedőlapját fölemelve 1983-ban ötezer kottát talált. Kiderült, hogy a jezsuiták, miután 1764-ben feloszlatták őket, más templomokban is elrejtettek korabeli barokk zenei anyagot tartalmazó kottákat. A bolíviaiak elsősorban ezeknek a műveknek a bemutatására kétévente ismétlődő barokk zenei fesztivált szerveznek. 1998-tól kutattam ezt az anyagot, feltártam, átírtam, rekonstruáltam, és háromszor is felléptem itt az együttesemmel. Egyértelmű, hogy a bolíviai jezsuita misszióban az európai barokk zene hatására született meg az a zenei anyag, amelyet a jezsuiták a mindennapi evangelizációra használtak.

Kutatásai során érdekes anyagra bukkant…

Igen, találtam egy, a magyar–cseh királynő, Mária Terézia koronázására írt billentyűs darabot. Hogy kerülhetett ez ide? – kérdeztem. Megtudtam, hogy a 17. századtól magyar jezsuiták is – Brentán Károly, Szentmártonyi Ignác, Éder Ferenc, Asperger Zsigmond és Orosz László, valamint még több mint 30 magyar jezsuita – misszionáltak Dél-Amerikában. Mivel már jól ismertem a magyar barokk zenét – Esterházy Pál Harmonia Caelestisét, a Wohlmut János által írt Stark-féle virginálkönyvet (régi zongorakönyv), a Vietórisz-kódexet –, elkezdtem összehasonlítani az említett magyar forrásokat a talált bolíviai jezsuita dallamokkal, s kiderült, hogy vannak hasonlóságok. Biztos vagyok abban, hogy a magyar jezsuiták vitték el ezeket a dallamokat Dél-Amerikába.

Van kedvence ezek közül a darabok közül?

Őszinte leszek. Tudjuk, hogy ezek a darabok nem koncertre, hanem mindennapi használatra íródtak. Az alkotások nem olyanok, mintha nagy európai mesterek írták volna őket, de vannak köztük nagyon szépek és érdekesek, pl. két hegedűre írt kották. Mindegyiknek van valami olyan sajátossága, amit szeretek.

Nagyon szerencsés találkozás, hogy Ön nemcsak zenekutató, hanem csembalóművész és karnagy is. Amit feltár, azt elő is adhatja, megszólaltathatja, megismertetheti másokkal…

A barokk zene játszásához sok mindent kell tudni, a continuo pl. külön mesterség. Sok mindent kell elolvasni, tanulmányozni ahhoz, hogy le tudjunk játszani egy barokk zeneművet. Engem mindig is vonzott a zenekutatás. Ezekhez a darabokhoz senki sem nyúlt hozzá. A kéziratokat nehéz elolvasni, sok anyag sérült, rekonstruálni kell. Jó érzés, amikor egy régi kottából nagyszabású koncert lesz. Zenekutatóként csak én ismerem az anyagot, de előadva mindenki számára hozzáférhetővé válik a zene. Fellépéseinken komoly kísérő szöveggel kötjük össze a darabokat, hogy a közönség is tudja, honnan származik ez a zene, mik a jellegzetességei. Ha spanyol nyelvű a zenemű, elhangzik magyarul is a szöveg, hogy értsék, miről is szól a dal. Argentínában pedig a magyar nyelvű szövegeket fordítjuk spanyolra. Az együttesem neve is azért Encuantros, mert a két különböző kultúra találkozását hirdeti.

Ez azért is fontos Önnek, hiszen gyökerei Magyarországra nyúlnak vissza…

Harmadik generációs magyar vagyok. A nagyszüleim 1928-ban vándoroltak ki Argentínába, édesanyám már ott született. Édesapám vajdasági, kint ismerkedtek meg egymással.

Otthon magyarul beszéltek?

Inkább a nagyszüleimmel beszéltem magyarul. Otthon a szüleim magyar nyelvű kérdését értettem, de egyszerűbb volt spanyolul válaszolnom. Amikor húsz éves lettem, nagyon szégyelltem, hogy nem ismerem rendesen az anyanyelvemet. 1986-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémiára kértem ösztöndíjat. Három éven keresztül ingáztam Argentína és Magyarország között, fél évig otthon, majd itthon éltem. Ekkor hoztam létre az Encuentros (Találkozások) nevű együttest a Zeneakadémia hallgatóiból.

Ezek szerint nem szakadt meg a kapcsolata Magyarországgal…

Ittlétem alatt felkerestem a rokonaimat, akikkel ma is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon jólesik, és megtisztelő számomra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben a Domus Hungarica ösztöndíjat nekem ítélte. A lányom is itt telepedett le, így évente több hónapot tölthetek itthon, különböző témákban kutathatok.

Hogyan tudja egyben tartani az együttest, amikor távol van Magyarországtól?

Február-márciusban, amikor otthon nem tanítok, itthon vagyok, no és nyáron is. Nehéz fenntartani az együttest ilyen körülmények között… de minden évben több koncertet is adunk, próbálunk eleget tenni a meghívásoknak. Jövőre leszünk harmincévesek, és az együttes tizenöt tagja között ott van nyolc alapító is!

A Párbeszéd Házában rendezett koncert bevételét a kárpátaljaiak megsegítésére ajánlották fel…

Ahogy Ferenc pápa is mindig támogatja a szegényeket, a peremre szorultakat, úgy a zenészek most ezzel a koncerttel járultak hozzá a kárpátaljaiak nehéz helyzetének enyhítéséhez. Köszönöm a Párbeszéd Házának ezt a fellépési lehetőséget!

Ön az argentin–magyar barátságnak is nagykövete…

Az Ars Hungarica civil szervezetnek vagyok kint az elnöke, amely a magyar kultúra népszerűsítésével foglalkozik. Az Argentínában élő magyarokkal szorosan tartom a kapcsolatot. A Bethlen Gábor Alapítvány anyagilag is támogatja kint a munkámat. Koncerteket, kiállításokat szervezünk, szeptemberben Márai Sándorról tartottunk konferenciát. Itthon az argentin zenét népszerűsítem, otthon pedig a magyar zene értékeit teszem közkinccsé. Például a Psalmus Hungaricust.