Hojdák Annamária: Aranyba foglalt zene

1902-ben a bécsi szecesszionista művészek nagyszabású installációt alkottak Beethoven tiszteletére a Szecesszió Házában. A középpontban Max Klinger Beethovenszobra állt, a terem három falát pedig Gustav Klimt fríze foglalta el. A Beethoven-fríz témája a zeneszerző utolsó, 9. szimfóniája; az itt látható részlet címét úgy fordíthatnánk: A csók az egész világnak. Ez a harmadik, a befejező frízelem, a mű feloldása.

kKlimt festészete közismert, például A csók és Danaé című festményei valószínűleg mindenkinek ismerősek kultúrkörünkben. A hétgyermekes iparművész családba született fiú az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolába járt – öccseihez hasonlóan; az itt elsajátított akadémista irányzatból fokozatosan fejlődött ki a saját stílusa. Apja és Ernst öccse halála művészetében is változásokhoz vezetett: a dekadens világlátás, az élet nagy ellentéteinek ábrázolása haláláig visszavisszatérő elemei voltak festészetének.

Klimt az osztrák szecesszionista mozgalom elindítója és vezéralakja volt. Bár akkoriban botrányosnak számító életvitele és művészete alapján azt hihetnénk, a kor vezető véleményformálói elhatárolódtak tőle, ez nem igaz; a Secession mozgalmat Ferenc József császár is támogatta. Ezzel is összefüggésben állhat, hogy a szokatlanul drága kiállítás létrejöhetett. A termet az összművészet és a templomművészet jegyében képzelték el: a különböző művészeti ágak úgy forrnak egységbe, mint annak idején a görögöknél.

A Beethoven-fríz – mint maga a kiállítás is, melynek része volt – ideologikus: az első kép a felvértezett hőshöz könyörgő emberiséget láttatja, a második az óriás szörnyet (a nagy ellenfelet) a bujaság, mértéktelenség és emésztő gond Gorgóival. A harmadik (itt látható) festmény leírása a kiállításon: „[…] a boldogság áhítozása enyhet lel a költészetben. A művészetek vezetnek abba az eszményi birodalomba, ahol mindannyian megtalálhatjuk a tiszta örömöt, a tiszta boldogságot, a tiszta szerelmet. A mennyei angyalok kórusa a paradicsomból. »Öröm, bűvös égi szikra / […] Minden ember testvér lészen ott, hol lengnek szárnyaid«”.

A képen jól kivehetők a szecesszió meghatározó stíluselemei, a stilizálás, a növényi és geometrikus mintákra épülő hullámzó ornamentika, a kitöltetlen felületek bevonása a képbe. A Klimt stílusát meghatározó aranyszín kiemelt szerepet kap: fehér felületek között hullámzik a stilizált nőalakok tereként, uralja a szerelmespárt körülvevő „szentélyt”, de a „kar” nőalakjainak ruháját is díszíti. Ez utóbbi – mondhatni meditatív állapotban – lebegő stilizált nőalakok virágokkal a kezükben mintha dúdolnának vagy gyönyörű zenét hallgatnának. A bal oldali, rájuk nagyon hasonlító meztelen nők – a folytonosság képzetét keltő arany folyóban állva – mintha ugyanebből az energiából merítkeznének. Ennek az erőnek a középpontjának pedig a szerelmespár tűnik – a meztelenül ölelkező férfi és nő, akiknek arcát nem látjuk, a nő alakjának java részét is eltakarja a férfi. Arany keretben állnak, fölöttük, mögöttük stilizált növények – többek között egy rózsabokor. Lábukra finom fonalszerűség tekeredik, összefogva őket. Ők tehát a koncepció szerint a művészetek által a tiszta szerelem magasságáig jutott, kiteljesedett emberek, akik ellen tudtak állni a lélekromboló erőknek.

A képnek ez a direkt felfejtése ma, amikor a művészet alapvetően az ideológiamentességet célozza meg, talán erőltetettnek hat. Zavaró lehet az is, ahogy a nők egyen díszítőelemmé válnak a középpontban álló férfialak mellett. Ha viszont mindettől függetlenedve pusztán csak belemerülünk a kép szemlélésébe és a szimfónia hallgatásába, páratlan élményben lehet részünk. Befogadóként osztozhatunk a szecessziós ideálban, a művészeti ágak egyesülésében, részesülve két zseniális művész alkotásainak erejében.