Előző cikk Következő cikk

Hódsági János: Hűség a labirintushoz

A szemlélődő ima sok törekvése rokon Pilinszky alkotói szemléletével. A kegyelem élménye abban, ahogy az alkotás túlmutat önmagán, és ahogy az ima több, mint az imádkozó összes törekvése. Az alkotó kiüresedettsége és a szemlélődő semmit tudása. Hűség az alkotásban és az imában.

aA kontemplatív imában az észlelésre kerül a hangsúly, a percepcióra a koncepcióval szemben. A külvilágot az érzékszervek prizmája folyamatosan leképezi. Ehhez a belső leképeződéshez elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik, hogy az észlelést gondolatilag minősítem, vagy érzelmileg viszonyulok hozzá. A minősítés és a viszonyulás által eltávolodom a pillanatnyi megtapasztalástól.

Hogyan kerülhetem el ezt az eltávolodást? Hogyan nézhetek rá egy pohár vízre úgy, mintha először látnám? Hogyan tapinthatom egy fa törzsét, mintha először tapintanám? Sőt, hogyan tapinthatom egy fa törzsét, mintha életemben először tapintanék fatörzset? Hogyan olvashatom a jól ismert evangéliumi részletet, mintha először találkoznék vele? Hogyan juthatok el a szavakat ihlető tapasztalásig?

ÚJSZÜLÖTT SZEMMEL A VILÁGOT

A kontempláció törekvése a semmittudás, az újszülött semmittudása. Amit valamiről tudok, az elfedi annak elemi létezését. A puszta észlelés szüli a lehetőségét, hogy a valódi magot találjam meg. Ez a törekvés rokon a Pilinszky által megfogalmazott alkotói törekvéssel, amely a világot nem megfogalmazni akarja, hanem megismételni keletkezését. Pontosabban, a keletkezés ismétli meg önmagát a szemlélő előtt.

A keletkezés tanúja, az elemi kimondás erejével a lényegit ragadja meg, az írás minden további részletezése ebből a mozdulatlan magból fakad és nyeri hitelességét. Hasonlóan, a szemlélődés gyümölcseit az „intuíció pillanatában elnyert, tagolatlan tapasztalatra vonatkozó reflexió” érleli meg.

Pilinszky azt is hozzáteszi, hogy ez a semmi „bekerített semmi”. Egy feltett kérdésre keresem a választ, és a keresésem a válasz létezésébe vetett hiten alapul. A kérdés mentén felejtek el mindent, amit tudok, így a kérdés által meghatározott irányból érkezem a semmittudás helyére. Ezen a helyen, törékeny egyensúlyi pozícióban igyekszem megmaradni és bízni, hogy megszületik a válasz. Ehhez hasonló, ha szentírási részlettel kontemplálok, a szöveget újra és újra átmosom magamon, míg talán csak egy szó, szókapcsolat marad meg. Ezt mantraként ismételve eljutok addig a pontig, ahol a szavak megszokott értelmei kiürülnek. Ekkor bízhatok, hogy az új értelem és a válasz létrejön.

A SEMMITTUDÁS TECHNIKÁI

A kontemplációba bevezető írások gyakran felhívják a figyelmet egy hangsúlyváltásra, ahogyan a tevékeny, aktív én háttérbe szorul, és előtérbe kerül a reflektív, passzív én. Első közelítésben ez valóban így van, a hétköznap megcsontosodott aktivitásra való kényszeres igényt valóban csendesíteni kell. Azonban Pilinszkynél a költői munka egyszerre passzív és aktív, olyan, mint a vadászé. A vadász sem tesz semmit, teljesen passzívan ül a lesén, míg meg nem jelenik a vad. Akkor a koncentráció legnagyobb fokát gyakorolja, és cselekszik.

A kontemplatív pozíció, amit törekszem elfoglalni, nem az érzelmek vagy gondolatok elleni pozíció. Egy olyan belső állapotot igyekszem felvenni, melyből nézve a gondolatok és érzelmek felbukkanása és eltűnése természetes, erőfeszítéseimtől független folyamat. Egy út mentén ülök, és észlelem, ahogy egy autó közeledik. Először csak a zaját hallom, majd beér a látóterembe, egyre jobban kitölti azt, és ahogy elhalad előttem, akaratomtól függetlenül távolodni kezd. A motor zúgása egyre halkul, végül újra elcsöndesedik az út. Éppen így halad át az észlelésemen egy gondolat, egy érzelem.

Egy másik képben egy mezőn fekszem a hátamon, és az eget nézem. Néhány felhő egészen gyorsan mozog, míg mások lassabban. Némelyik nagy területet foglal el, mások apróbbak. Megpróbálom tekintetemmel elfogulatlanul átfogni az egész eget. Az ég a tudat, melyen az érzelmek és gondolatok mint áthaladó felhők jelennek meg. A hátradőlés annak a jelképe, hogy elfogadom, passzív szemlélője vagyok az érzelmi és gondolati folyamataimnak. Az elfogulatlan tekintet pedig azt jelenti, hogy nem merülök el egyetlen gondolatban, érzelemben, hanem azok teljességét próbálom észlelni.

A kontemplatív gyakorlatok két alaptípusra oszthatók. A fókuszált figyelemre építő technikákban egy konkrét észlelésre kerül a hangsúly, ilyenek például a légzésgyakorlatok. Ha elkalandoznak a gondolatok, a légzéshez térek vissza újra és újra. A gyakorlatok másik családját a nyitott észlelés technikái alkotják, mint a fent leírt két imaginációs technika. Ezekben a szemlélődő pusztán megfigyeli, hogyan lép be a tudatosság színterébe, majd hogyan távozik onnan egy gondolat, érzelem.

Érdekes párhuzam, hogy alkotói korszakairól beszélve Pilinszky hasonló kettősséget fogalmaz meg. Első korszakában az alkotás tárgyát szemügyre veszi, és azt „teljes hangsúlyával” írja le. Ez hasonlítható a fókuszált figyelemhez. Ezzel szemben, későbbi korszakában igyekszik a „figyelem tudatos fő-, és tudatalatti mellékágaiba ugyanannyi vért pumpálni”. Ehhez a főágat, ami természetes módon jobban buzog, szinte el kell nyomni, és a „mellékzörejekre” kell figyelni. Ezt a későbbi korszakot a nyitott észleléssel állíthatjuk párba.

KONTEMPLATÍV MINIMALIZMUS

A kontemplatív hagyomány szerves része valamiféle tagolatlan egész megtapasztalása. Az összeálló egység nem következik a részekből. Ez a holisztikus szemlélet jelenik meg Pilinszkynél is, ahol az alkotás során „kikerekedik egy – rendszerint – váratlan egész”.

Ehhez erősen kapcsolódik Pilinszky szikár költői nyelvezete. Ahogyan egy vers tartalma önmagán túlmutatva meta- tartalmakat hordozhat, úgy Pilinszky beszél „meta-formáról”, azaz formán túli formáról. A költő csak a formára lehet hatással, a formai eszközök megválasztása által, közvetetten, mégis hívogatja a meta-forma megjelenését. A hívogatás Pilinszky szerint a formák mértéktartó megválasztásában áll, „ha túljátszom a formát, a metaforma nem tud megjelenni”.

A kontempláció minimalizmusa hasonló indíttatásból fakad. Abból a tapasztalásból, hogy a formák elfedhetik a lényegest. Tehát a más imaformákhoz képesti ingerszegénység, az impulzusok hiánya nem erkölcsi puritánság, ami szerint a díszes forma megvetendő lenne. Ez a puritánság reflektálás a minden tulajdon nélküli Isten ürességnek tűnő teljességére.

HŰSÉG A LABIRINTUSHOZ

Mit kezdünk a kontemplációban az elkalandozásokkal, a figyelem elgyengülésével? Hogyan vészeljük át, ha nincs egységtapasztalat, ha az imaidő ihletetlen, száraz? Sokaktól hallom, hogy szép a kontemplatív gondolat, de a gyakorlatba lehetetlen átültetni. Csalódást azonban csak akkor élhet meg az ember, ha elvárásokat támaszt. Talán a kontemplációra gondolva feketeöves buddhista meditáció- világbajnokok jelennek meg a szemeink előtt, de ezt éppúgy, mint a többi elvárást, el kell engedni.

A szárazság megtapasztalása mégis része lehet a folyamat egészének. Pilinszky a labirintus hasonlatát használja, amit Simone Weiltól kölcsönöz, hogy a hűség fontosságát érzékeltesse. Egy sötét labirintusba lép be valaki, és célja, hogy eljusson a közepébe. Az utat nem látja, nem ismeri, a legjobb, amit tehet, hogy kezével a falat tapogatva halad. Ha olyan falszakaszhoz ér, ami kevésbé vonzó, nem hagyhatja ki, mert megkerülhetetlenül visz befelé. Éppen így elengedhetetlen a hűség a kontemplációban, mert minden elkalandozás, minden ihletetlen imaidő kihagyhatatlan része a remélt-hitt megérkezésnek.

A MEGÉRKEZÉS MEGVÁLTJA AZ UTAT

A szemlélődés kegyelmi állapota – természeténél fogva – nem tervezhető, a megvalósulása vagy hiánya túl van a szemlélődő akaratának hatókörén – non est volentis. A technikák megtanulása és gyakorlása csak a puskapor szárazon tartása.

Ha viszont úgysem rajtunk múlik, akkor miért vesződünk technikákkal és törekvésekkel egyáltalán? Pilinszky ezt a feszítő disszonanciát úgy csendesíti le, hogy amikor a kegyelem jóvoltából szemünk előtt ismétlődik meg a keletkezés, akkor minden korábbi erőfeszítésünk, ennek a keletkezésnek az erejéből, visszamenőleg is megváltódik. Ahogyan a jézusi megváltás időben visszafele is hat, éppúgy a szemlélődő ima kegyelmi pillanata minden elbukott, töredékes erőfeszítésünket megváltja, teljessé teszi.

IRODALOM: 
 A Pilinszkytől kölcsönzött gondolatok a Hűség a labirintushoz: beszélgetés Pilinszky Jánossal című Maár Gyula rendezte riportfilmből valók. 
• RUSSEL, BERTRAND: Miszticizmus és logika és egyéb tanulmányok. Budapest, 1976, Magyar Helikon–Európa, 17. p.