Előző cikk Következő cikk

Nagypál Szabolcs:
A szerelmi szenvedély, saját nyelvén elbeszélve

A szerelem átéléséhez, és így a szerelmes beszéd megértéséhez semmi másra nincs szükség, mint szerelemérzékre; ezzel pedig elvben (valószínűleg) mindannyian rendelkezünk. De egyáltalán nem könnyű a szerelmi szenvedélyről beszélni; különösen, amíg (még vagy éppen) benne van az ember. Milyen tehát az épp a szerelem szenvedélyében lévő ember, milyen nyelvet beszél a szerelem, mint érzés, létállapot?

A SZENVELGÉS BESZÉDTÖREDÉKEI

Roland Barthes francia irodalom- és társadalomelméleti gondolkodó célja a szerelemről szóló beszédtöredékeinek megírásánál az volt, hogy ne a szerelemről írjon, hanem a szerelmes ember, illetve még általánosabban, maga a szerelem hangján szólaljon meg, de azért bölcseleti igénnyel. A szenvedély alanya ugyanis mindig nyelvileg is megkísérli megtalálni a helyét, illetve megpróbál legalább olyan kifejezésformákat keresni s használni, melyeket a már meglévő nyelv kényszerít rá.

A szerző által ekképp föltárni szándékozott szerelmes beszéd, a szenvedély nyelve a reményei szerint egyfajta öröknaptárként az idők végezetéig használható marad majd, mintegy az érzelmi kultúra tárhelyeként.

A szerelmi szenvedély alapformája a kaland, kulcsműve pedig Goethe Az ifjú Werther szenvedései című levélregénye. Barthes számára ezenkívül ösztönző forrásokat jelentettek a zen-buddhizmus, a lélekelemzés, a misztikusok, a német dalszerzők, Nietzsche, s főként Platón A lakoma című párbeszéde.

RÉSZEG ÜNNEP

Nézzük először a szenvedély derűs, derűlátó oldalát. A szerelem tárgyát a szenvedély szemüvege teljesen eredetinek, sajátosnak, össze sem hasonlíthatónak láttatja, kihez mérten minden más lehetséges társ, vetélytárs eltörpül, sőt komolyan egyáltalán föl sem merül. Vele minden találkozás az öröm, üdvösség kitüntetett, piros betűs napja: ünnep.

Míg tart, a néha első látásra kialakuló szenvedély elragad, rabul ejt; józan részegségében, részeg józanságában az ember beléhull a másikba s az iránta érzett föltartóztathatatlan vonzalmába. Az első elbűvölést az egyre mélyülő találkozás, megismerkedés boldog ideje követi, mikor még fölöttük kék az ég, s nem – vagy csak igen lassan – tünedeznek elő a nehézségek. A szenvedély játszótere egyrészt a ruházat, öltözet, (emlék)tárgyak, melyekhez ragaszkodni kell, mint a másikhoz esetleg elvezető, de megbízhatatlan s korántsem csalhatatlan jelekhez. Az emlékezés munkája szívettépő módon ezeket újra s újra előveszi, fölidézi. Még inkább ilyen közös terep a test: az ujjak finoman érintkeznek a másik bőrével, ez izgalmat, érdeklődést vált ki; mindez további gondolatokat szül mindkettőjükben. A két fél (teljes és maradéktalan) egyesülésre tör, s ennek időleges megvalósulását az ölelkezésben, a karok, végtagok egymásba fonódásában, a testek összebújásában fedezik föl.

A gyöngédség nemcsak élvezetet okoz, hanem nyugtalanít is, mert előtte és utána – s néha vele párhuzamosan is – mások esetleg szintén hozzájuthatnak e kiváltsághoz. Az érzelmességet, érzékiséget társadalmilag és erkölcsileg gyakran illetlenségnek, a szabályok áthágásának kell megélnie a szerelmesnek, s ez még nagyobb kiszolgáltatottságra, magányra kárhoztatja.

A cikk teljes terjedelmében A Szív /júniusi számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.