Előző cikk Következő cikk

Dormán Júlia: Gyermekálmok

Külön kis világ tárul fel, amikor egy gyermek elkezdi mesélni álmát. Sokszor valóságként éli meg, hiszen az álom és valóság között nincs számára merev határ. Prágai Éva gyermekpszichoterapeutával a gyermekálmokról beszélgettünk.

Hogyan került kapcsolatba a gyermekálmokkal?

A gyermekpszichoterápia során a Winnicott-féle firkajáték kapcsán szoktam a gyerekekkel az álmaikról beszélni. A játék végén az a felszólítás szerepel: rajzold le az álmod! Előfordul az is, hogy spontán megkérdezem tőlük, mit álmodtak, vagy arra kérem őket, rajzolják le az álmukat. Általában úgy írom le számukra az álmot, mint éjszakai álom vagy vágyálom, de mindegy, hogy mit mondok, úgyis azt rajzolnak, amit szeretnének, valamit belülről. Fontosnak tartom, hogy minden egyes álmot egyénileg értelmezzünk.

Milyen motívumok szerepelnek gyakran ezekben az álmokban?

Az álom funkciója tulajdonképpen az érzelemfeldolgozás mind a gyerekeknél, mind a felnőtteknél. A mértékben van a különbség, nem abban, hogy létezne szorongásmentes élet vagy félelemnélküli élet. A gyermekálmok leggyakoribb jellemzője a betörőtől való félelem: éjszaka valaki bejön a lakásba, bántja vagy üldözi a gyermeket. A gyermek ilyenkor azt fogalmazza meg, hogy a betörőtől fél, ugyanis nem tudja még azt mondani, hogy szorong. Nem attól fél, hogy elviszi a betörő a videót, hanem hogy bántani fogja, vagy elszakítja a szüleitől, a családjától.

Miben más a gyermekek álma, mint a felnőtteké?

A felnőtt álom jobban köthető komplexebb életeseményekhez. A gyerekeknél – különösen óvodásoknál – inkább a szorongás van előtérben, és annak a megnyilvánulási formái. Az üldözés a lényeg, ám hogy az embert tigris, oroszlán vagy majom üldözi, az mindegy. A gyerekek eképpen álmodják ki magukból a szorongásukat. Kivételt képez talán, amikor válófélben vannak a gyermek szülei, ezt a gyerekek konkrétabban megálmodják. Ráadásul már akkor, amikor még nem is tudnak róla. A gyerekek zseniálisak, mindenre ráéreznek.

A gyermekek könnyebben emlékeznek álmaikra?

Azt tapasztaltam, hogy náluk nincs előtérben az álom. A felnőttek gyakrabban mondják, hogy „álmodtam valamit”. A gyerekek nem mondják ezt maguktól, de ha az ember elkezd bányászni, akkor elmondhatják. Nagyon sokszor – négy éves korukig – azt se tudják, hogy éjszaka álmot láttak-e vagy valóságot. Egyszer a kislányomat megkérdeztem, mit álmodott, és azt mondta: nézz bele a szemembe! Azt hitte, hogy az álma képeskönyvként megjelenik, és a szemében látni fogom.

Ezért félnek jobban egy rossz álom miatt?

Persze, egy gyerek számára nem átlátható, mi lehetséges és mi nem. Ha egy felnőtt – sajnos ilyen előfordul – azt mondja, hogy én most elmegyek és itthagylak, ha nem jössz azonnal; a gyereknek ez kész tény, és tényleg megijed. Úgy érzi, nem olyan kiszámítható és biztos a világ. Tudjuk, hogy a gyerek iskoláskorig térben és időben nem tud tájékozódni, tehát ha a szülő azt mondja, hogy otthagyja, akkor ez neki azt jelenti, hogy itt maradok a kerek erdő közepén, és nem találok ki az erdőből.

Hogyan lehet álmokkal dolgozni a pszichoterápiában?

Külön az álmokra nem fókuszálok a gyerekterápiában, a gyerek minden megnyilvánulása a vizsgálati anyag részét képezi. Akkor kap az álom nagyobb jelentőséget, ha előhoz egy rejtett tartalmat, egy titkos dolgot, ami egyébként nem jött volna felszínre. Nagy jelentőségű például a vissza-visszatérő álom, mert hangsúlyoz egy bizonyos tartalmat. Például volt egy kislány, akinek az volt a nehézsége, hogy anyukája éjszaka magára hagyta. Azt álmodta, hogy van egy jó és egy rossz anyukája, de mindkettő hajszálpontosan ugyanúgy néz ki, és sosem tudja, melyik közeledik hozzá. Egyrészt szerette az anyukát, de haragudott is rá, hogy egyedül hagyta. Le is rajzolta az álmát, melyben egy szoknyája volt az anyukának, de két felsőteste és két feje.

Említette, hogy a szorongás feldolgozására szolgál az álom. Miért van mégis, hogy az álmok még nagyobb szorongást keltenek a gyerekben?

Azért, mert a nappali szorongást felnagyítva álmodják meg a gyerekek, és a szorongás feldolgozása éppen az álomban történik. A felnőtteknél is hasonló a helyzet, az álmok sokkal kínzóbbak a nappali tartalomnál. A feldolgozás átélést jelent, újbóli átélése annak, amit nappal átéltünk, és éjszaka még intenzívebben éljük át. A gyermek éjjel felriad és panaszkodik, hogy ettől és ettől fél, míg nappali riadalmát elnyomta.

Mit tud tenni a szülő, ha gyermekének rémálmai vannak?

A szülők biztosan észreveszik, ha gyermekeiknek rémálmai vannak, hiszen a kicsi forog, felriad éjszaka. A nehézséget az okozza a szülők számára, hogy mihez kössék ezeket a rossz álmokat, hogy megtalálják az okait. Bár egy kistestvér érkezése vagy a válás, költözés köztudottan megviseli a gyereket, a szülők mégsem ismerik fel könnyen, hogy a gyerek tünete összefügg ezzel. Ráadásul az óvodaváltás, iskolaváltás, az óvónő, gondozónő távozása, tehát mindennapos dolgok is állhatnak a rossz álmok hátterében. Ezeknek a felismerése nagy kihívást és odafigyelést jelent.

Sőt, sokszor – ahogy ön is említette – a gyermek megérzései jutnak az álomban kifejezésre, és a szülő nincs is tisztában azzal, hogy gyermeke egy adott dologról tud.

A gyermeknek a felnőttnél sokkal jobbak a megérzései, és minél kisebb, annál mélyebbek. A csecsemő is mindent érez, csak nem tudja szavakba foglalni. Az érzés mindig jelen van, és épp az szokott szorongást okozni, ha eltérés van az érzések és a hallott szöveg között, például, ha a gyermek érzi, hogy szülei el fognak válni, de a szülők erről semmit nem mondanak. Eltérés van az ő érzése és a kommunikált üzenet között, ez pedig szorongást vált ki.

A gyermeki intuíció miért veszik el a felnőtteknél?

Nem veszik el, felnőtteknél is jelen van. Én ezt az ősi kommunikáció részének tekintem, amely háttérbe szorul a verbális kommunikációval, és a legerősebb akkor, amikor a leggyengébb a verbális kommunikáció. Szintén a saját gyerekemről tudok példát mondani, csecsemőkorából, amikor próbáltam elmenni moziba. Ő aludt, két helyiség is volt köztünk, de amikor a kilincsre tettem a kezem, azonnal felsírt. Nagyon erős a csecsemő és az anya között a kapcsolati szál. A gyermek tényleg mindent megérez és mindent tud, azt is, hogy milyen a hangulat, a helyzet, reagál is rá a maga módján. A kultúránk olyan, hogy a verbalitás képez túlsúlyt az intuíció felett. Racionális világban élünk, és arra helyezzük a hangsúlyt, ami számunkra megfoghatóbb, rögzíthetőbb. Pedig sokszor pont az intuíciók és az érzések fontosabbak. Figyeljünk ezekre!