Dyekiss Virág:
Az álom az egyén mítosza , a mítosz a társadalom álma

Kapu a természetfeletti felé

vVilágszerte elterjedt a természeti népek körében az elképzelés, hogy az embernek van olyan lelke, amely el tudja hagyni a testét. Az elalváskor vett mély lélegzet során bocsátja ki az ember ezt a lelket, mely aztán bejárja a világot, felkeresi az aznap bejárt helyeket, de távolabbra, soha nem látott tájakra is elcsatangolhat. A Kis-Andamán-szigeten élő, félnomád vadásztörzs hite szerint az álmodó lelke azért járja be e helyszíneket, mert az ember testének szaga ott marad azokon a helyeken, ahol megfordult. Az illat olyannyira hozzátartozik a tulajdonosához, hogy még a széthagyott illatfoszlányok által is megrontható az ember, ezért álomban össze kell gyűjteni e nyomokat. A szibériai hantik egyik csoportja szerint az álomlélek siketfajd képében járja be a világot, s az ő élményeit látja az alvó. Éppen ezért nem szabad durván felébreszteni a mély álomba merült embert, mert nem tudhatjuk, álomlelke merre kószál. Ha messze van és nem talál vissza, akkor az ember megbetegedik, s ha a lélek hosszú ideig nem keveredik vissza gazdájához, az halált okoz. A csecsemők lelke különösen könnyen eltéved – vélik a hantik – hiszen még nem ismeri jól ezt a világot, nehezen talál vissza. A nyírkéreg bölcsők támlájára siketfajd motívumot vésnek, hogy a lélek lássa, hogy ez az ő otthona. A sámán egyik feladata, hogy a távollevő lelket megkeresse és visszavigye. Sokféle sámáni gyógyítási módszert ismerünk az extázistól kezdve a gyógyfüvek alkalmazásáig. Gyakori, hogy a sámán álomban megy az elrabolt vagy elkóborolt lélek után, s irányított álmában küzd meg az ellenséges szellemekkel a lélekért, vagy úgy találja meg. Ugyanez a technika jelentkezik egy igen egyedülálló élmény, a beavatási álom-látomás során. A sámánjelölt álmában bejár egy sajátos szimbolikával megalkotott világot, mely hasonlít ugyan földi világunkra, de sok szempontból álomszerű, nem reális. Útja során megismeri mindazokat a lényeket, betegségdémonokat vagy segítő szellemeket, akikkel majd dolga akad a közösség súlyos problémáinak megoldásakor. Ezek az álmok hasonlóan szerveződnek a mítoszokhoz, s az egyén világértelmezését határozzák meg, míg a mítoszok az egész közösség világnézetének alapját képezik. Nem meglepő, hogy a mítoszokat is éjszaka volt szabad mesélni, amikor a szellemek ébren vannak. Az álomban való tanulás általános jelenség a természetfeletti tudás megszerzésével kapcsolatban. A magyar halottlátó, gyógyító, látó, táltos stb. mind-mind gyakran álomban kapja meg képességeit, elrejtezik egy időre, s majd magához térve különleges tapasztalatokkal felruházva tér vissza. Számos kultúrában megtanulták kontrollálni az álmodás folyamatát, képesek hatással lenni az álombeli történésekre és így hitük szerint a való életre is.

Az álom kapu a természetfeletti felé, melyen keresztül kétirányú kommunikáció valósul meg. Sőt, az álomban való tanulás-tudakozódás nem csupán a különleges képességű emberek számára van nyitva. Hétköznapi emberek is kérhetnek jósló álmot, sőt ez szinte az egyetlen lehetőségük a természetfelettivel való személyes kommunikációra. Az ilyen jelző álmot különböző istenségek, szellemek ajándékaként, szavaként értelmezték. Hesz Ágnesnek a gyimesi csángóknál végzett kutatásai szerint az álomban megjelenő elhunytak megnyilatkozásait az élők fontos tájékoztatásnak tekintették. Mivel ezen álmokat valódi információ forrásának tekintették, a halott kéréseit igyekeztek megtenni, s a közösség tagjainak mindennapjaira is hatással lehettek. Ilyen példa, amikor az álomban megjelenő elhunyt asszony áldását adja férje második házasságára, s ezzel az új feleség társadalmi szerepe megszilárdul.