Előző cikk Következő cikk

Jánosi Dalma: „Minden gyengeségem ellenére vezetni fogsz”

„Az esendőség, a törékenység és a gyengeség a mai ember számára megvetendő. Ez a fajta mentalitás sajnos az egyházi körökbe is beszivárog időnként. Krisztus azonban a gyengeségben mutatta meg istenségének erejét. Számunkra, katolikus keresztény emberek számára a krisztusi értékrend a példa. XVI. Benedek pápaságának missziója is ebből a krisztusi lelkiségből táplálkozott” – XVI. Benedek emeritus pápa lelki erejéről, s az egyházban betöltött szerepéről Tóth Tamás atyával, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.

XVI. Benedek emeritus pápa felbecsülhetetlen értékű teológiai örökséget ajándékozott az egyháznak. Milyen személynek látja őt?

Már bíborosként az elsődleges feladata az volt, hogy a hit tisztaságát megőrizze, és ezt a feladatát az egyház javára lássa el. Első emlékeim Joseph Ratzinger bíborosról az 1998–2004 közötti időszakból valók. Ezekben az években a Collegium Hungaricum et Germanicum növendékeként tartózkodtam Rómában, és mivel az intézménynek sok német, illetve németajkú növendéke is van, gyakran előkerült Ratzinger bíboros neve. Egy alkalommal meglátogatott bennünket, előadást tartott, és lehetőségünk volt arra, hogy személyesen is feltehessük kérdéseinket a nagy teológusnak. Amikor 2005-ben pápává választották, sokan meglepődtek, hiszen sokan épp őt tudták legkevésbé elképzelni II. János Pál pápa legközvetlenebb munkatársai közül a szent pápa utódaként. A németek „Panzelkardinal,” vagyis páncélos, vagy tank bíboros névvel illették viccesen, mert következetesen, határozottan ragaszkodott az értékekhez. Úgy vélem, hogy igazságtalan volt sokak részéről a II. János Pál pápával szembeállító hasonlítgatás, aki egy egészen más habitusú személyiség volt, és más történelmi időkben szolgálta az egyházat. Minden pontifikátust önmagában kell tekintenünk, elemeznünk.

Milyen értékek vezették XVI. Bendek pontifikátusát?

A Szent Péter téren összesereglett hívekhez szólva már az első beszédében úgy határozta meg önmagát, mint az Úr szőlőjének egyszerű és alázatos szolgáját. Azt hiszem, hogy ez az önmeghatározás azt is jelentette, hogy ahogyan az igaztalan kritikák keresztjét eddig hordozta, úgy ezután is hordozni fogja. És valóban számtalan igaztalan támadás érte pápaként is. Bátran nézett szembe azokkal a fájdalmas pontokkal, amelyeket tisztázni akart, mint a pedofília botránya, a Krisztus Légió szerzetesi közösséggel kapcsolatos nehézségek, illetve az a próbálkozása is, hogy az elszakadt lefebvristákat meghívja az egyház közösségébe. Az a lelki erő, amellyel fel merte fedni az egyház külső és belső vérző sebeit, mindenképpen hűen tükrözi sokatmondó pápai jelmondatát: „Cooperatores Veritatis”. Az igazság munkatársaiként szolgálni az egyházat ma is fontos jelentéssel bír számunkra is, hiszen ez azt is jelenti, hogy nem az olcsó népszerűség keresése az, ami előreviszi az egyház hajóját, hanem a krisztusi igazság.

„Amikor közel nyolc esztendeje, április 19-én elvállaltam a péteri szolgálatot, volt egy erős bizonyosságom, amely azóta is kísér: a bizonyosság az egyház életében, amely Isten szavából fakad. Akkor, mint azt már sokszor elmondtam, e szavak visszhangzottak a szívemben: Uram, miért kéred ezt tőlem, és mit kérsz tőlem? Nagy terhet raksz a vállamra, de ha te kéred, szavadra kivetem a hálókat, és biztos vagyok benne, hogy minden gyengeségem ellenére vezetni fogsz.” Elmondhatjuk XVI. Benedek pápaságáról, hogy Krisztusi ereje az emberi gyengeségben diadalmaskodott?

Ennek a mai kornak az egyik legnagyobb keresztje az, hogy nem akar tudomást venni a szenvedésről, a fájdalomról és a gyengeségről. Nem akar tudomást venni gyenge, esendő emberi természetünkről. Emberségünk része törékenységünk. Mindenki azt sugallja, hogy csak akkor érsz valamit, és csak akkor ismer el a társadalom, ha te vagy a legerősebb, a legjobb, és ezt ki is mutatod. Az esendőség, a törékenység és a gyengeség a mai ember számára megvetendő. Ez a fajta mentalitás sajnos az egyházi körökbe is beszivárog időnként. Krisztus azonban a gyengeségben mutatta meg istenségének erejét. Számunkra, katolikus keresztény emberek számára a krisztusi értékrend a példa. Hiszen Krisztus úgy tudta a világot megváltó tervét beteljesíteni, hogy felvállalta: mindenki által megvetetté lesz. Pontosan gyengeségében mutatta meg erejét. XVI. Benedek pápaságának missziója is éppen ebből a krisztusi lelkiségből táplálkozott.

2005-ben a keresztúti elmélkedés szavain keresztül Ratzinger bíboros az egyházat elrettentő képekkel vázolja fel, és radikális megtérését sürgeti. „De nem kell-e arra is gondolnunk, hogy mennyit kell Krisztusnak elszenvednie Egyházában? Mennyi szenny van az egyházban, és éppen azok között, akiknek a papságban egészen Őhozzá kellene tartozniuk? Az egyház beszennyezett ruhája és arca elrettent minket. Azonban mi magunk vagyunk azok, akik beszennyezik Őt.” Miért fontos az egyháznak az önreflexió és a megtérés?

Folyamatos önreflexió nélkül nem lehet előre haladni. A lelkiségteológia arra tanít, hogy folyamatosan tartsunk önvizsgálatot, lelkiismeret-vizsgálatot. Ha nem reagálunk önmagunkra, akkor elvesztjük a kapcsolatot a külvilággal és a valósággal. Sokszor könnyebb egy egyházi vagy világi pozíció biztonsága mögé bújva nézni a külvilág történéseit a visszajelzések befogadásának szándéka nélkül, de sajnos ez mindig csak zsákutcába vezet. Az önreflexió mindig is jelen volt az egyház életében, a súlypontok változnak ugyan, de ha nem így lett volna, akkor az egyház már nem lenne. A mai kornak vannak olyan érzékeny pontjai, amelyek a mostani ember számára fontosak, amelyeket a ma embere fájdalomnak és bűnnek érez. Ezek pontosan amiatt fájdalmasak, mert vérző sebekként nyitva maradtak az egyház életében.

XVI. Benedek pápa bátran szembenéz a bűnnel és nevén nevezi még a pedofília vétkét is. Mi az értéke a bűn felvállalásának?

Azt gondolom, hogy ez egy rendkívül fájdalmas pont az egyház életében. Az egyházellenes erők szándékosságát is vélem felfedezni abban, hogy ez így és éppen akkor derült ki. Lennének ennek történelmi előzményei is: 1937-ben Paul Joseph Goebbels, Adolf Hitler Németországának propagandaminisztere válaszul XI. Piusz pápának a nemzetiszocializmust elítélő enciklikájára kiadta, hogy a katolikus egyházat azzal járassák le, hogy pedofil ügyeket keressenek a papság soraiban. Akkor a hitleri propagandagépezet is meglepődött azon, hogy a várakozásaikkal szemben kevés pedofil esetet találtak, és nem sikerül az egyház hitelének megtépázása ezzel a váddal. Azt is fontos elismerni, hogy XVI. Benedek bátorságának köszönhetően az egyedüli intézmény, aki szembenézett ezzel a szörnyűséggel, az egyház volt. Ugyanez a bűn sajnos több, más szervezetben is előfordult, mégis a katolikus egyház volt az egyetlen, amely nevén nevezte a problémát. Ez kardinális pontnak számít, hiszen az elsődleges lépés, hogy ki merjük mondani a bűnt, mert csak ezután engesztelődhetünk ki.

Mi a jelentősége annak az alázatos részt vállalásnak, amivel XVI. Benedek az elkövetők nevében több ízben bocsánatot kért az áldozatoktól?

Az egyháznak mint szervezetnek és mint közösségnek kötelessége tagjai bűneiért bocsánatot kérni, azért, mert mindannyian össze vagyunk kapcsolódva egymással Krisztus szeretetközösségében, az egyházban. Fontos azonban megkülönböztetni az egyes személyek bűnét a közösség többi tagjának bűnétől. Sajnos sokszor általánosítások áldozatai katolikus papok, felszínesen és rosszindulatúan pedofil papoknak titulálva őket. Ezek a botrányok károkat okoztak az egyház hitelességének, de fontos, hogy közösséget vállaljunk egymással a rosszban is, nem csak az örömteli pillanatokban.

XVI. Benedek egyik hamvazószerdai beszédében lelki szabadsággal beszélt azokról a keresztényekről, akik eltorzítják az egyház arcát, és annak egysége ellen vétkeznek. A megosztottság az egyház hitelének meggyengülését eredményezheti?

Az egyházban is, mint minden közösségben ahol emberek vannak, jelen van az, hogy másokkal szemben próbáljuk magunkat meghatározni, és ez elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezet, hiszen mindenki a saját akaratát szeretné érvényesíteni. Az egyházon belül is megosztottságot eredményezhet ez a gondolkozás, holott Krisztus óta tudjuk, hogy az egységben valósul meg a maga teljességében és tökéletességében az erő. De azt is tudjuk, hogy az egység hiánya komoly problémákat okozhat. Úgy gondolom, hogy Benedek pápa szavai egyetemes értékű üzenetet jelentenek mindannyiunk számára.

XVI. Benedek váratlan lemondásával meglepte az egész világot. Sokan nevezik ezt a rendkívüli gesztust „az alázatosság és a lelki erő utolsó enciklikájának”. Mi lehet a tanulsága XVI. Benedek lemondásának?

Ratzinger pápa lemondásakor pontosan a gyengeségben jelen lévő lelki ereje mutatkozott meg. Sok minden tükröződik abból, ahogyan Benedek pápa lemondását kommentálta a világ. A politikai életben ugyanis a lemondás a vereség beismerését jelenti, valaki beismeri azt, hogy hibát követett el, és ezért bűnhődnie kell. Benedek pápa azonban a krisztusi értelemben vett gyengeség nevében mondott le. Nemrégen volt lemondásának második évfordulója. Úgy érezte, hogy az egyház iránti felelősségét úgy tudja leginkább kifejezni, ha másnak adja át a stafétabotot. Én úgy ítélem meg, hogy ez egy prófétai értékű jel volt. Olyan történelmi pillanat volt a lemondás eseménye, amelyre mindenki kristálytisztán emlékszik. Mindenki érezte, hogy történelmi időket élünk, bár ezt általában utólag szoktuk megállapítani, de ennek már akkor is mindannyian egyértelműen tudatában voltunk.

XVI. Benedek emeritus pápa rejtett jelenlétét a Vatikán falain belül értékelhetjük úgy, mint erőforrást az egész világegyház számára?

Mindenképpen. Hiszen az utolsó általános kihallgatáson ő maga határozta meg az egyházban betöltött jövőbeli szerepét. Visszavonulása ugyanis nem azt jelentette, hogy magára hagyta az egyházat, hanem azt, hogy ezentúl az imádságával, rejtett módon támogatja fohászain keresztül az egyházat. A Mater Ecclesiae nevű monostort, ahol jelenleg él, II. János Pál pápa hozta létre pontosan azzal a céllal, hogy egy szerzetesközösség imáival közbenjárjon az egyház törekvéseiért. Ma ezt a missziót maga XVI. Benedek emeritus pápa látja el, aki imáin keresztül nagyon fontos erőforrás az egyház számára.  

Fotó: Várhelyi Klára