Kóczián Mária: A tagság változik, a közösség megmarad
Angol nyelvű katolikus közösség Budapesten
2014 tavaszától Harai Levente jezsuita látja el a budapesti Jézus Szíve templom angol nyelvű katolikus közösségének lelkipásztori szolgálatát. A sokszínű közösség életéről a korábbi lelkipásztort, Kovács Lajost, az angol nyelvű híveket, és Harai Leventét kérdeztük.
Mióta vannak angol nyelvű szentmisék a Mária utcában?
Kovács Lajos: A rendszerváltás éveiben Lukács László piarista atya kezdeményezte, hogy legyenek. Ő akkor az egyház médiareferense volt, így a munkája miatt a feladatot átadta a jezsuitáknak. A Kanadából hazatérő Nemesszeghy Ervin atya folytatta a munkáját, ő volt a provinciális, itt is lakott a Mária utcában. Abban az időben indult itt újra az élet. Az angol nyelvű közösség a templom alagsorában kialakított térben működött. Mivel az angolok, írek, amerikaiak nagyon kezdeményezők, szinte azonnal elkezdték a közösség építését is. Mise után nem széledtek szét, hanem együtt teáztak, kávéztak.
Előtted kik voltak a közösség papjai?
Ervin atya hat évig vitte a szolgálatot, majd egy kis időre átvette Ádám János atya. Aztán Marosfalvi László következett, aki harminc év után jött vissza Kanadából. 2003-ban, amikor visszament, Harai Levente vette át tőle, és végül 2004. január elején érkeztem én. Azóta egészen ez év tavaszáig voltam én a felelős a közösségért, kivéve azt az évet, amit Indiában töltöttem.
Miért ebbe a templomba, erre a misére jársz? – kérdezzük a közösség tagjait:
„A nyelv miatt.”
„Szombaton van a szertartás, megmarad a vasárnapom.”
„Sok világi oka van, hogy ma jövök.”
„Én a teára jövök – ha-ha-ha!”
„Dublinban, a mi helyi templomunkban is van tea, mindig hívnak minket, soha nem megyünk. De amikor Budapesten vagyunk, ide mindig eljövünk, hiszen a teán kialakult barátságok miatt vagyunk Budapesten!”
„Az emberi tényező vonz, a találkozások.”
„Már több mint két éve elköltöztem Pestről, de még mindig hiányzik az a szentbeszéd, amit itt hallhatok és ezek a közösségi programok.”
Kik járnak ide a misére, a közösségbe?
A kezdetektől jönnek nagykövetségek, vállalatok, cégek alkalmazottai. Sokan érkeznek Budapestre angoltanárnak, közülük is járnak hozzánk. Sok a diák. Az állatorvosi karról például több mint tízen járnak ide – írek, máltaiak – rendszeresen. Jönnek külföldiek az orvosiról is. Erasmus ösztöndíjas diákok megjelennek egy-egy félévre. De a legnagyobb csoport talán a vegyes házasságú tagoké. Legtöbbször a feleségek magyarok, a férjek külföldiek. Mivel ők itt telepedtek le, ők jelentik a közösség állandó törzsét. Előfordul, hogy a nem magyar anyanyelvű fél nem tanul meg magyarul, vagy nem tudja megtanulni a nyelvet, a házastársa pedig tud angolul, a gyerekek kétnyelvűek. Másnak pedig egyszerűen jólesik az anyanyelvén imádkozni, gyónni, vagy az énekeket énekelni. Belőlük kerül ki a „core group”, egy állandó kis csoport, a közösség magja.
Milyen nemzetiségűek járnak ide?
Amerikaiak, írek. Angolok vannak a legkevesebben. Ugye ők főleg anglikánok, és Budapesten nagyon komoly anglikán közösségek vannak. Újabban nagyon sok a dél-amerikai és távolkeleti: India, Fülöp-szigetek, és Dél-Korea is képviselteti magát. Jönnek afrikaiak is. De természetesen nagyon sokan vannak Európa katolikus országaiból: spanyolok, olaszok, portugálok, franciák, hollandok, lengyelek, szlovákok stb.
Mekkora a közösségetek?
A száma változó. Az elmúlt 2-3 évben nagyon megnövekedett. Szeptember és június között fölmegy 100-120 főre is. Van egy kis hírlevelünk – evangéliummal, olvasmányokkal, hirdetésekkel, amely szerdánként jelenik meg –, ebből az elmúlt évben harminccal többet kellett nyomtatni, mert akkora igény volt rá.
Mit jelentett számodra ez a közösség?
Nagyon szerettem, komolyan vettem ezt a szolgálatot. A szombatom arról szólt, hogy a misére készülök, ekkor jöttek esetleg hozzám beszélgetni is. Nagyon sokat éltem külföldön, ezért közel áll hozzám az a fajta életérzés, hogy milyen külföldön lenni, talán paradox módon, otthonosan éreztem magam velük. Miséztem, gyóntattam, jegyesoktatást tartottam, eskettem, kereszteltem. De a szervezésbe egyáltalán nem szóltam bele, és az anyagiakba sem.
Kiket támogat a közösség? Mire gyűjt?
Alapvető feladatuknak tekintik a szegények, rászorulók, hajléktalanok segítését. Karácsonykor, húsvétkor nagyobb adományokat adunk Teréz anya nővéreinek, a Hermina úti ferences nővéreknek. Indiába is küldenek adományokat. Tavaly ősszel, amikor a tájfun pusztított a Fülöp-szigeteken, eljött a nagykövetasszony egy küldöttséggel, a templom zsúfolásig megtelt, és az adományokból egy nagyobb összeget tudtunk küldeni a rászorulóknak. Egyébként a tagok a felajánlásokból fedezik a kávé, tea költségeit, ebből rendelik meg a szükséges énekeskönyveket. A „Breaking bread” kicsit modernebb, mint a Hozsánna, évről évre megújítják.
A Szentmise végén Lajos atya kérdőn felnéz, van-e valamilyen közérdekű bejelenteni való? Nekem van. Ahogy a szószékről végignézek a templomon, 70-80 érdeklődő szempár szegeződik rám. – Szokatlan kéréssel fordulok hozzátok – mondom. – Hűl az idő, a várost hó borítja. Annak a hajléktalan hölgynek, akit támogatunk, nem csak téli lábbelije, de cipője sem nagyon van. Szükségünk lenne egy használaton kívüli, 38-39-es meleg cipőre, bakancsra vagy csizmára. Kérlek Benneteket, nézzétek át ruhatáratokat, hogy valaki fel tud-e ajánlani valami lábbelit. – Néhány perccel később, ahogy a mise utáni teát készítjük, egy diáklány lép hozzám. „Itt a csizmám. Nem messze lakom, kilépek belőle, innen hazamegyek mezítláb” – ajánlja fel.
Milyen angolszász ünnepeket ültök meg? Magyarországon az utóbbi években nagyon Halloween-ellenes a hangulat katolikus körökben. Megtartjátok?
A Halloween hozzátartozik az angolszász kultúrához, része a hitviláguknak. Nem is értenék, hogy a magyar katolikusok miért prüszkölnek ellene. A gyerekek nagyon várják, úgy készülnek rá, mint ahogy nálunk a Mikulásra. Nagyon szép a hálaadás napi ünnep is, melyet tavaly a Loyola Caféban szerveztünk meg. Egy étteremből rendeltek három nagy pulykát, negyven személyre terítettünk, de végül több mint kilencvenen jöttünk össze mise után. A másik angol-nyelvű közösséget is meghívták a szervezők, és közülük sokan velünk ünnepeltek.
Mi az, amiben karakteresen más a ti közösségetek, mint egy hazai plébániai közösség?
A sokszínűségében. Folyamatos a mozgás, változás, nem merevedik meg a csoport. Ha érkezik valaki, akkor lehetőséget adnak neki, hogy bemutassa az otthonát, vetítéssel egybekötött előadásokat tarthatnak. Az emberek megszólítják egymást, az újakat különösen. Mise előtt vagy után valaki mindig áll hátul, az ajtónál, és kezet fog az érkezőkkel. Vannak, akik nagyon szívesen jönnek a teára, és mondják is, hogy „it’s my home”, „ez az otthonom”.
Életre szóló barátságok születtek és születnek közösségünkben. Ahogy a gyülekezet tagjai életük, munkájuk függvényeként továbblépnek és elköltöznek Ausztráliába, az Egyesült Államokba, Új-Zélandra, Brazíliába, Belgiumba, Kínába, Angliába, Írországba vagy a világ más, távoli pontjaira, levelező listánkon maradva továbbra is tartják velünk a kapcsolatot. Értesítenek bennünket arról, amikor kis közösségünk egy-egy újabb taggal gazdagodik. Sikereiknek velük örülünk. Van, akinek közösségünk olyan fontos, hogy Angliából legénybúcsúra, majd két héttel később nászútra is ide jött. Már 10 éve történhetett, hogy az egyik mise után egy Budapestet csak turistaként látogató házaspár a teán annyira megkedvelte közösségünket, hogy lakást vett itt, és azóta havonta „hazajön”.
***
Milyen változáson ment keresztül a közösség az alatt az idő alatt, amíg távol voltál?
Harai Levente: 2004 óta látványosan „nemzetközibb” lett a közösség, talán az ERASMUS programnak köszönhetően. Évközben nagyon sokféle nációból találkozni fiatal diákokkal (spanyol, portugál, lengyel, szlovák, ukrán, francia, olasz stb.) – azért jönnek, mert angolul be tudnak kapcsolódni a liturgikus életbe, ami fontos számukra.
Mik a terveid, mi az, amit folytatni szeretnél, mi az, amin változtatni?
Nagyon rövid ideje vettem át a feladatot, próbálok ráhangolódni a közösség életére, megismerni az embereket. Azt hiszem, elsietett lenne változtatásokba fogni. Egyelőre megpróbálom jól csinálni azt, ami már megvalósult, működik.
(Az interjúban az angol közösség egyik tagjának, Lázár Ádámnak a reflexióiból idéztünk.)