Előző cikk Következő cikk

Balázs Zsuzsa: Legyen teli a „szeretet-tankunk”!

Avagy: ne meneküljünk a jövőbe!

Hölgyeim és Uraim! Kérem, kapcsolják ki okostelefonjaikat! Mindössze 60 percre! A világ minden pontján (ahol van és működik a szolgáltatás)! Egy óra kommunikáció, ügyintézés, posztolás és csacsogás nélküli idő vajon milyen jövőképet eredményezne? Sajnos el tudom képzelni, hogy milliónyi ember érezné úgy, hogy nem tud mit kezdeni jelenével, és egy perc, két perc, s pár perc múlva az eljövendővel sem. Csődbe menne a jövőnk?! Mitől és kitől függ, hogy okosan bánjunk (ne felejtsük nemcsak a mobilunk okos) a jövő időnkkel? Dr. Gőgh Edit pszichiáter-főorvossal erről beszélgetünk!

A testi és a lelki egészségünkhöz hozzátartozik, hogy legyen jövőképünk. Mi kell ahhoz, hogy ez optimális legyen?

Először is biztos talajon álljunk. Legyünk tisztában önmagunkkal: tudjuk, hol vagyunk, merre tartunk, mit, miért teszünk. Mindehhez legyen egy biztonságot nyújtó óvó-védő, segítő és szeretetet adó lelki-háttérországunk. Legyen teli a „szeretet-tankunk”. Kell, hogy legyen célunk! Ez a cél reális legyen. Cél nélkül nem lehet élni. Cél nélkül nincs jövőképünk. Ha nincs miért felébrednünk naponta, ha nincs célunk, nincs miért, kiért élni, dolgozni, áldozatot vállalni, akkor aligha éreznénk, hogy érdemes nekiindulni egy új napnak. A jövő pedig nem más, mint a mai napok következménye.

A legtöbb betegség egyik alapélménye: a félelem a jövőtől. Hogyan alakul ki ez a félelem?

A félelem egyidős az emberiséggel. A szorongás és félelem genetikusan kódolt. Egyes családok tagjai szorongóbb alkatúak, míg más családok nem, vagy csak kevésbé. Mindezeken túl részben a szülőktől hozott tanult mintából, részben a megélt rossz tapasztalatokból, félreértéseinkből, negatív képzelőerőnkből, negatív gondolkodásunkból, előrevetített szorongásainkból, a „mi lesz akkor ha…”, vagy a „mi lenne ha….” érzéséből, illetve a társas támasz hiányából táplálkozik. Sok mindentől fél a ma embere: egyedülléttől, betegségtől, elutasítástól, kudarctól, közszerepléstől, magasban, nagy téren, állatoktól, vértől, bezártságtól, villámtól, közlekedéstől, repülőn, de legfőképp a jövőtől.

Ha megadjuk magunkat ezeknek a negatív, előrevetített félelmeinknek, és el is hisszük, hogy nem tudjuk elérni céljainkat, ráadásul ez be is következik, az nem más, mint az „elme munkája”, az önbeteljesítő jóslat valóra válása. Aztán jön az „ugye én előre megmondtam”... Közben nem történt más, mint életre keltek negatív gondolataink, sugallataink, az előrevetített félelmeink, mert az agy valóra váltotta saját gondolatainkat. Éppen ezért a félelem az egyik legveszélyesebb „fegyver” és „támadás” önmagunk ellen. Mert el tudja lopni az álmainkat, „megbénítja” tudatunkat, tetteinket, sőt, meg is tud betegíteni bennünket. Pedig a félelmeinknek gyakran semmi köze a valósághoz.

Mindezek mögött belső szorongás áll, ez a szorongás tárgyiasul, számtalan szorongásos depresszív zavar, és/vagy pánikbetegség eredeztethető innen.

A szorongás egy szintig élettani jelenség, az élet természetes velejárója lehet. Időnként és alkalmanként. (Gondoljunk egy vizsgadrukk kínos érzésére. Vagy az első randevú izgalmára…) Ugyanez a szorongás kórossá válik, ha ok nélkül áll fenn, ha folyamatos, és ez már szubjektív szenvedést okoz, netán megakadályozza mindennapi életünket, tevékenységünket. A jövőtől való félelem olykor valóban reálisnak tűnik, de sokszor irracionális. Vannak dolgok, melyek nem tőlünk függenek. Próbáljuk meg jobban gyakorolni az odahagyatkozást. Ez nem azt jelenti, hogy nem tesszük meg a tőlünk telhetőt jobb jövőnk érdekében, de bízzunk jobban a Fölöttünk-valóban. Hagyjunk egy kis „munkát” Gondviselőnknek is…

Hívő embernek az első lépés a győzelemhez az, ha elhiszi az Ézsaiás könyvében írottakat: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézsaiás 41,9–10). A félelmet így le lehet győzni.

A meditációk, imák az „itt és most”-ra helyezik a hangsúlyt. Tanítanak a jelenre figyelni. A Miatyánkban is azt imádkozzuk: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”: tehát nem holnap. Aki megéli a jelen valóságát, jobban boldogul a jövőjével?

Ez természetes. Aki a mában él, az örül a létnek, örül a pillanatnak, megéli azt. Ha ezt megéli, akkor máris derűsebb, békésebb, nyitottabb, pozitívabb, optimistább és sikeresebb. Akinek a gondolatai, érzései tiszták, pozitívak, optimisták, annak az élete is sikeres lesz. A siker nem „magától” jön. Kőkemény munka az ára. Mindenkinél. Csak ezt a mögöttes belső, láthatatlan lelki munkát – ami létezik – a külvilág nem detektálja. Kifelé a „végeredmény” látható. Sajnos a ma embere csaknem mindig „időtlenségben” él: vagy a múltját siratja, vagy a jövőtől fél, közben elveszíti és nem éli meg a MA örömét, szépségét, a ma pillanatát. Az „amikor még nem laktunk itt…”, vagy a „majd ha felépül a házunk”… vagy „ha majd a gyerekek kirepülnek…” Közben elszáll fejük fölül az idő és a lehetőség.

A cikk teljes terjedelmében A Szív /szeptemberi számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.