Nagypál Szabolcs: Egy asztal körül

Mi várható a vallásközi párbeszédtől a következő években? A vallások, úgy tűnik, közös jövőre vannak – nem kárhoztatva, hanem – kijelölve, elrendelve. Arra, hogy a jövő zarándokútján szokják egymást, barátkozzanak, beszélgessenek, tartsák a másikat természetesnek. És még sokkal-sokkal többre. A vallásközi párbeszéd feladata a tiszta, világos hangú értékközvetítés, valamint az új lehetőségek meglátása, az Isten felé vivő utak mutatása is. Boldogok a békességszerzők.

aA gyönyörűen felújított Lágymányosi-öbölnél ülünk, nyolc-tíz magyar ember. Az egyikünk muszlim: mindkét ágról magyar származású (kivételként a magyarországi muszlimok között, akik emiatt kicsit furcsállják is). Őt az olvasmányélményei vonzották az iszlám felé, azután Egyiptomban járt egyetemre, és beutazta a muszlim világot, istenkereső szerény zarándokként. A másikunk zsidó: az önazonossága neki éppenséggel magyar és zsidó, zsidó és magyar, magyar zsidó; Izrael államban is élt évekig, állampolgársága is van onnét, de hazavágyott. Az édesanyja keresztény magyar hölgy, így nem elég, hogy „csak” „félzsidó”, de ráadásul a nem elismert, az apai ágról: így, amikor Isten hívását követve rabbinak tanult, nem volt éppen könnyű útja az elfogadottsággal a saját közösségében sem. Egy vállig teljesen tetovált karú férfi is ül az asztal körül, kivételesen szelíd tekintettel: ő buddhista, a tetoválások nem a vallásának kellékei, hanem még „előző életében”, fiatalkorában rocker volt, mielőtt menedéket vett volna a három drágaságban – a Fölébredettben, a tanban és a közösségben. Fodrászként dolgozik (a múltkor az én hajamat is levágta, közben természetesen Buddháról beszélgettünk), napi több órát szemlélődik, és a Tan Kapuja Főiskolán buddhista tanítónak tanul mesterszakon. Szemben velem egy másik magyar ember, vidéki srác, világosbarna pulóverben: ő hindu, az 1965-ben induló világméretű hindu hithirdetés mozgalmának a tagja, a magyarországi közösség korábbi szóvivője. A feje természetesen kopasz, de jelenleg hiányzik róla a sajátos hajfürt (csak lélekben van ott, mondja), és az orra fölötti homlokrész sem festett, mint néhány éve (csak vízzel viszi föl oda a szent jelet reggelenként). Tesitanárként dolgozik ugyanis egy általános iskolában, és nem akar feltűnést kelteni – közben a testneveléstudományi doktoriját írja, jógaoktató és lelkész. Van még a körben progresszív zsidó (olyan hitközségből, amelyet rabbinő vezet), félig arab és félig magyar származású muszlim édesanya (elegáns kendőben), baháj házaspár (tolmács és tanár), unitárius egyetemi oktató, református lelkész, görögkatolikus jogtudós (egy görögkatolikus pap gyermeke), a feleségem, aki evangélikus lelkész, és még mások is.