Tőzsér Endre SP: Ferenc pápa barátságának titka
Az idő előrehaladtával egyre jobban megismerjük ezt a „világ végéről” érkezett pápát, és megdöbbenve állapíthatjuk meg, hogy ő bizony sohasem volt magas polcokra kívánkozó magányos hivatalnok, hanem püspökként, pápaként is az emberekkel szoros kapcsolatban álló, „közülünk való”, emberi kapcsolatait komolyan vevő pap és barátságait ápoló szerzetes maradt.
A föld barátja
A megválasztása utáni második napon Ferenc pápa köszönetet mondott a bíborosoknak azért a szolgálatért, amelyet az egyháznak és a mindenkori pápának nyújtanak. De nemcsak a köztük megvalósuló közösség, barátság és közelség fontosságát hangsúlyozta, hanem azt a feladatot is, hogy az életkorukkal járó bölcsességet továbbadják a fiataloknak. Meglepő módon németül idézett egy költőt, aki azt mondja, hogy az öregkor a nyugalom és az imádság ideje (Es ist ruhig das Alter und fromm). Valószínűleg egyetlen bíboros sem tudta, még a németek sem, vajon melyik költőről van szó.
Fél évvel később a jezsuita folyóiratoknak adott interjújában ismételten hivatkozott erre a versre, de most már a költő kilétét is felfedte: „Nagyon kedvelem Dosztojevszkijt és Hölderlint. Hölderlintől szeretném megemlíteni a nagymamájának írt lírai költeményét, amely gyönyörűséges, és nekem nagyon sokat adott lelkileg. A vers ezzel a sorral zárul: »Az ember tartsa meg azt, amit kisgyermekként megígért.« Nagyon mélyen megérintett, mert én nagyon szerettem Rosa nagymamámat, és itt Hölderlin a saját nagymamáját állítja Mária mellé, aki Jézust szülte, aki a föld barátja, és aki senkit nem tekintett idegennek.” (Jó napot! Ferenc pápa vagyok, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 2014, 40. old.)
Úgy tűnik tehát, hogy Ferenc pápa megértése szempontjából igen fontos adalékhoz jutottunk. A huszonkilenc éves Hölderlin ebben a viszonylag korai versében időzik el legtovább Jézusnál. Számunkra azért fontos most ez a vers, melyet „tiszteletreméltó nagymamája” hetvenkettedik születésnapjára írt (Meiner verehrungswürdigen Großmutter), mert nemcsak a nagymama és Szűz Mária közötti párhuzamot emeli ki belőle, hanem egy bámulatosan szép meghatározást is ad Jézusról: ő „a föld barátja, aki senkit nem tekintett idegennek”. Antonio Spadaro jezsuitának ez az interjúja különlegesen értékes a pápával készített interjúk immáron hosszú sorában, mert kérdéseivel Spadaro atya Bergoglio pápának a lelkét, az emberi, papi, szerzetesi, kulturális identitását igyekszik feltárni. A pápát nyitott lélekkel szemlélők és hallgatók talán már régóta megfogalmazták magukban, hogy egy igazán jézusi ember vezeti most Krisztus egyházát. Hölderlinnek ez a verse pedig minden bizonnyal az ő szívének legmélyéhez vezet bennünket: Ferenc pápa annak a Jézusnak a papja, annak a Jézusnak a társa (socius Jesu), aki a „föld barátja”, a valaha élt legjobb ember, aki mindeneknek és mindenkinek békét, megbékélést hoz, aki senkit se zár ki lelkéből, mások szenvedéseit szívében velük együtt hordozza, s aki mindnyájunk nevében „megbarátkozott” a halállal, hogy elhozza nekünk az életet.
Az Atya emberszeretete úgy mutatkozik meg, hogy Fia barátságot köt velünk, földünk barátjává lesz (Freund unserer Erde), szolidárissá lesz velünk, részt vállal mindabban, ami emberi. A legalacsonyabbra „száll le”, hogy senki emberfia ne érezze magát egyedül, légyen bármennyire „alacsony sorú”, szegény, elhagyatott, kicsiny vagy „alantas”. Isten Fia még a halállal is „összebarátkozott” (Mit dem Tode befreundet er sich), hogy azt legyőzve térjen vissza Atyjához.
Azt hiszem, Ferenc pápa közvetlen, szeretetet sugárzó lényének ez a Jézus a titka. Azt a Jézust tartja példaképének, aki igyekszik barátjává válni minden embernek. Ez vezeti minden gesztusát: telefonhívásait, leveleit, üzeneteit, minden mosolyát és simogatását. Túllép az egyház, a kereszténység, a vallás jelentette határokon: barátkozik más keresztény felekezetűekkel, másvallásúakkal és hitetlenekkel, a katolikus egyházon belüliekkel, de főként az attól eltávolodottakkal. Programszerűen hirdeti, hogy Jézust követve nekünk a legtávolabbiakhoz, a legalacsonyabban lévőkhöz kell fordulnunk, a peremterületeket kell becéloznunk, a kirekesztettekhez, a jogfosztottakhoz, a legkisebbekhez szól a küldetésünk. (Az érdeklődők kedvéért e cikk végén Hölderlin versét teljes terjedelmében is közöljük.)
Társadalmi barátság
Jézus életében is voltak olyan emberek, akikhez szoros barátság fűzte, így például Keresztelő János, a betániai testvérek, Mária Magdolna, Péter és a „tanítvány, akit Jézus szeretett”, emberségénél fogva azonban barátságának hatósugara minden emberre kiterjedt. Befogadó, baráti lénye mindenkire nyitott volt. Pápává választása előtt hat évvel (2007-ben) Jorge Mario Bergoglio egy nagyon érdekes kifejezést használt Buenos Airesben a városmisszióval foglalkozó konferencián. (Beszéde később önálló kötetben is megjelent Isten a városban címmel.) „Társadalmi barátságot” (amistad social) említ, amely csak akkor kezdhet el megvalósulni, ha hívő tekintettel nézünk egymásra, a hit pillantásával szemléljük az embereket.
Ez egy befogadó, nem relativizáló, általánosítástól mentes tekintet. A másikat, a felebarátot a maga teljességében és egyediségében akarja látni. Mivel hívő tekintet, ezért „Jézust akarja meglátni”. Nem nekünk, hívőknek kell Istent a „városba”, az emberek közé vinnünk, mert Isten már ott él a városban, ott él az emberekben. „A mi Istenünk pedig, aki a városban él és belebocsátkozik a mindennapi életbe, nem diszkriminál és nem relativizál. Az ő igazsága a találkozás igazsága, amely felismeri az arcokat, hiszen minden arc egyedüli. Az emberek befogadása, akiknek arcuk és nevük van, nem jár együtt azzal, hogy relativizáljuk értékeiket vagy igazoljuk hibáikat. Ahhoz, hogy ne diszkrimináljunk és ne relativizáljunk, erőre van szükségünk alakulásuk kísérésére, és a kovász türelmére növekedésük segítésére.” A másikra szeretettel néző tekintet irgalmas, az irgalom hozza létre ugyanis a legszorosabb közelséget, az arcok közelségét. „Ez egy baráti tekintet. A barátok olyannak fogadják el egymást, amilyenek, és megmondják egymásnak az igazságot. […] Ez a tekintet az alapja a társadalmi barátságnak, a különbségek – nemcsak a gazdasági, hanem az ideológiai különbségek – tiszteletben tartásának is.” Aki ezzel az érdeknélküli, ingyenes, empatikus, baráti szeretettel tekint az emberekre, az felfedezi a bennük/közöttük rejlő fejlődési lehetőségeket, és az evangélium kovászával „megkeleszti” a bennük lévő jót. Erre a szerető tekintetre és irgalmas cselekvésmódra pedig nem annyira az apostoli terveink feletti vitatkozásaink, hanem a feltámadt Krisztus szemlélése és a konkrét emberek segítése vezet el bennünket (ezt is Ferenc pápa mondja!).
„Nem lehet barátok nélkül élni”
Az idő előrehaladtával egyre jobban megismerjük ezt a „világ végéről” érkezett pápát, és megdöbbenve állapíthatjuk meg, hogy ő bizony sohasem volt magas polcokra kívánkozó magányos hivatalnok, hanem püspökként, pápaként is az emberekkel szoros kapcsolatban álló, „közülünk való”, emberi kapcsolatait komolyan vevő pap és barátságait ápoló szerzetes maradt. Beiktatási miséjén prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy Szent Józsefhez hasonlóan nekünk is védelmeznünk kell az életet, őrködnünk kell minden érték, Isten minden ránk bízott adománya felett. Vigyáznunk kell a teremtett világra, vigyáznunk kell egymásra a családban, és vigyáznunk kell a barátságainkra is, ami azt jelenti, hogy: „Őszintén éljük meg barátságainkat, vagyis – bízva egymásban, tisztelve egymást és egymás javát akarva – kölcsönösen őrködjünk egymás felett.” Ez pedig nemcsak a keresztények feladata, hanem mindenkit kötelező felelősség. A barátságok Isten ajándékai életünkben, nekünk pedig az a dolgunk, hogy Isten ezen ajándékait óvjuk és őrizzük.
Magának Ferenc pápának is mindig voltak és ma is vannak barátai. 2013. június 7-én, amikor az olaszországi jezsuita iskolák diákjaival találkozott a VI. Pál Teremben, egy kislány, Sofia Grattarola ezt kérdezte tőle: „Ön, miként a többi gyerek, amikor iskolás volt, voltak ugye barátai? Most, hogy Ön a pápa, látja ezeket a barátokat?” Így válaszolt: „Nézd, én két és fél hónapja vagyok pápa, a barátaim pedig tizennégy órányi repülőútra vannak ide. Elég messze, nem? De mondok neked valamit! Hárman közülük mégis eljöttek hozzám, hogy köszöntsenek. Sokan írnak nekem közülük, és én nagyon szeretem őket. Nem lehet barátok nélkül élni! [taps] Ez nagyon-nagyon fontos!”
Diákévei után már a szemináriumba lépésekor voltak például domonkos barátai, azután pedig jöttek a jezsuiták. Egykori tanítványai közül máig szoros kapcsolatban áll Jorge Miliával, aki rendszeresen közöl Ferenc pápa múltjával kapcsolatos cikkeket az Osservatore Romanóban. Vagy említhetjük Abraham Skorka rabbit, a Buenos Aires-i Latin-Amerikai Rabbiképző Szeminárium vezetőjét, akivel közös tévéműsorban is szerepeltek, és beszélgetésüket könyv formájában is megjelentették (Az égről és a földről, Holnap Kiadó, 2014). Pápává választása óta többször is felhívta már Ferenc pápa Skorka rabbit. Egyszer a rabbi megkérdezte tőle, emlékszik-e, hogy melyik az a téma, amelyikről terveik szerint a konklávé után közösen beszélgettek volna a tévében, mire Ferenc pápa habozás nélkül rávágta: a barátság. Skorka rabbi – egy harmadik baráttal, Omar Abboud imámmal – a Szentföldre is elkísérte a pápát. A baráti ölelésükről készült fotó bejárta a világot.
Ferenc pápa jó barátja volt a motorbalesetben elhunyt Tony Palmer episzkopális püspök is, aki mobiltelefonjával rögzítette a szabadkeresztény gyülekezetek texasi konferenciájának küldött megható üzenetét. Az idei nyár folyamán pedig, július 28-án Ferenc pápa azért utazott el Casertába, hogy találkozzon Giovanni Traettino pünkösdista lelkésszel, akivel még Buenos Airesben barátkozott össze.
A fiatalokat is gyakran buzdítja arra, hogy nagylelkűen és bátran válaszoljanak Jézusnak arra a hívására, hogy maradjanak vele és legyenek barátai. „Add hozzá Krisztust az életedhez – mondta Copacabana tengerpartján, a XXVIII. Ifjúsági Világtalálkozó keretében Rio de Janeiróban, július 25-én –, és olyan barátra lelsz, akiben mindig megbízhatsz! Add hozzá Krisztust, és látni fogod, hogyan nőnek szárnyai reményednek, hogy örömmel járhasd jövőbeli utadat!” Sőt, aki Krisztus tanítványává szegődik, az rengeteg barátra lel, olyanokra, akik „gazdagítanak barátságukkal, bátorítanak hitük tanúságtételével, és megtanítanak a szeretet, a jóság, a szolgálat nyelvére”.
Ferenc pápa gyakran beszél arról, hogy a legszorosabb barátságnak Jézushoz, a leghűségesebb társhoz kell fűznie bennünket. Ő ugyanis nem rabszolgaként bánik velünk, hanem szabad emberként, barátként, testvérként; és nemcsak elküld bennünket, hanem el is kísér, mindig mellettünk van szeretetmissziónkban. A Jézussal való kapcsolat újból és újból felszabadító tapasztalatot jelent életünkben. Az az öröm, boldogság és hála, amely ebből a kapcsolatból fakad, annak átgondolására is ösztönzi a fiatalokat, hogy ők már nemcsak a címzettjei az evangélium hirdetésének, hanem tevékeny, lelkes alanyai is, akiket boldogság tölt el, hogy elvihetik Jézust, a Jézussal való barátság örömét az emberekhez (vö. Evangelii gaudium, 108.).
Felszabadító tapasztalat a „föld barátjának” barátaiként élni itt a földön!
(1799)