Nemeshegyi Péter SJ: Barátság a Bibliában

Az ember társas lény. Más emberekkel való kapcsolat nélkül nem lehet boldog, sőt nem is tud élni. E kapcsolatok sokfélék. A legerősebbek a biológiai alapú kapcsolatok: a férj és feleség, a szülők és gyermekeik, valamint a testvérek és rokonok kapcsolata. E három fajta kapcsolaton kívül van azonban még egy negyedik erős kapcsolat is, melynek nincsenek biológiai alapjai, ez pedig a barátok közötti kapcsolat.

aAz emberiség története folyamán a barátság értékelése sokat változott. Az ókori kultúrnépeknél, például a görögöknél és a rómaiaknál, igen fontos szerepet játszott a barátság. Görög és latin bölcselők, költők, írók elemezték a barátság lényegét, és annak különböző formáit. Az eszményi barátságot az egyik legkiválóbb emberi tulajdonságnak tekintették. A római bölcselő, Seneca fogalmazta meg szépen az ilyen barátság lényegét: „Te azt gondolod, hogy arra szolgál a barát, hogy legyen valakid, aki segít, ha segítségre szorulsz. Én azonban azt gondolom, hogy arra jó a barát, hogy legyen valakid, akiért kész vagy meghalni is.”

Az ilyen barátságot énekelte meg Friedrich Schiller Die Bürgschaft című híres balladájában, amely azzal végződik, hogy a senki hűségében nem bízó siracusai zsarnok, Dionüsziosz, az egymásért a halált is vállalni kész két hűséges barát viselkedését látva, kezd „hinni a szeretetben és hűségben”, és esedezve kéri, hogy a két barát vegye be őt is harmadiknak szövetségükbe.

Ritka kincs a jó barát

A Biblia is ókori könyv, és ezért várható, hogy benne a barátságot nagyra becsülő kijelentéseket találunk. Tény azonban, hogy a barátság-téma, bár megjelenik a Bibliában is, sokkal kevesebbszer szerepel, mint a fent említett többi emberi kapcsolat.

Részletesebben csak az i. e. 3. század vége felé működő zsidó bölcs, Sirák Fia elmélkedik könyvében a barátságról. Idézzük szavait: „A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hű barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát; akik az Urat félik, azok találhatnak ilyet.” (6,14–16)

Sirák Fia tehát nagyra értékeli a barátságot. Ugyanakkor azonban realista is: bevallja, hogy nem minden barát érdemli meg e dicséretet. Ezért azt ajánlja, hogy a barátkozásnál legyünk óvatosak:
„Ha barátot szerzel, tedd előbb próbára, ne légy bizalmas túlságosan gyorsan. Mert akad barát, aki elfordul a széllel, és ha bajba kerülsz, nem tart ki melletted. Van olyan barát, aki ellenséggé válik, s kettőtök vitáját rögtön dobra veri.

Van, aki asztalodnál ülve jó barátod, de balsorsod napján sehol sem találod.Ellenséged lesz, ha sorsod rosszra fordul, és, hogyha keresed, elbújik előled.Barátaiddal szemben légy óvatos.” (6,7–10,12) Ezért tanácsolja azt is Sirák Fia, hogy „Régi barátodat ne hagyd el hűtlenül, mert hisz az új barát meg sem közelíti.” (9,10)

Minthogy a barátságnak nincs biológiai alapja, különösen fontos, hogy az erényes, istenfélő ember törhetetlen hűségére támaszkodjék. A puszta érdekközösség vagy érzelmi szimpátia nem elég az igazi barátsághoz. A Példabeszédek könyvének egyik közmondása fejezi ki azt a szomorú tényt, amely, sajnos sok barátságot jellemez: „A szegényt gyűlöli még a barátja is, a gazdagnak sok a jó barátja.” (Péld 14,20)

E tapasztalatról szól a „tékozló fiú” evangéliumi példabeszéde is: az örökségét léha élettel eltékozló fiatalember egyedül találja magát, mihelyt vagyona elfogyott. Az italozó barátok mind odébbálltak, és a fiút sanyarú sorsára hagyták. (Luk 15,13–16) A római társadalmat is jellemző e szomorú tapasztalatot frappánsan foglalta versbe a római költő, Horatius:
„Quando eris felix, multos habebis amicos. Tempora si fuerint nubila, solus eris.” (Amíg jól megy sorod, sok barátod lesz, de ha beborul az ég, egyedül leled magadat.)

Dávid és Jonatán

Sámuel könyvében szerepel egy megkapó történet Saul fia, Jonatán és Dávid barátságáról. Miután Dávid legyőzte a filiszteus Góliátot, és Saul király szolgálatába állt, Saul fia, Jonatán barátságot kötött Dáviddal. „Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát. Szövetséget kötött Dáviddal, mert úgy szerette, mint saját magát.” (1Sám 18,1.3) E barátság akkor kerül veszélybe, amikor Saul király elkezd irigykedni Dávidra, és megöletését tervezi. Jonatán közbenjár Saulnál Dávidért, és egy időre sikerül is neki eloszlatnia Saul gyanúját. Saul haragja azonban újra kitör Dávid ellen. Jonatán másodszor is közbenjár Dávidért, de Saul nagy haragra gerjed, olyannyira, hogy még fia, Jonatán ellen is lándzsát emel, és ráordít: „Ameddig Izáj fia (Dávid) a földön él, addig sem te, sem királyságod nincs biztonságban!” Saulnak nem sikerül e szavakkal sem megzavarni Jonatán szeretetét Dávid iránt, és apja akarata ellenére segíti elmenekülni Saul gyilkos haragja elől. Dávid kénytelen elbujdosni Saul üldözése elől, és már Jonatán sem tud rajta segíteni. Mégis, amikor Dávidnak hírül hozzák, hogy az amalekitákkal vívott csatában elesett Saul és fia, Jonatán, „Dávid megszaggatta ruháját. Ugyanígy emberei is, akik vele voltak, mind. Jajgattak és sírtak, és egészen estig böjtöltek Saulért és fiáért, Jonatánért.” (1Sám 18–20; 2Sám l) Jonatán és Dávid barátsága tehát a sírig tartott.