Előző cikk Következő cikk

Dudás Tamás: „Semmi vagyok...”

A názáreti Jézus személyét és hozzá fűződő kapcsolatunkat különböző fenségcímekkel vagy metaforákkal írjuk körül: Mester, Krisztus, Isten Fia, Megváltó, Úr, stb. A barát szót azonban ritkán soroljuk ezek közé, holott az evangéliumok lapjain számtalanszor olvashatunk Jézus baráti szeretetéről, amellyel bűnös embereket is kitüntetett. A Szív 1931. december 26-i számában megjelent, Az Úr Jézus – a bűnösök barátja című írás Jézus példáját tükörként állítja elénk, keresztények elé.

nNagyon tévesen ítéli meg az az életet, az emberek lelki világát, aki azt hiszi, hogy a bűnben megrögzött férfiak és nők teljesen önmaguk az okai lelki eltévelyedésüknek. Sok elbukott bűnös hamar belátja bűnét s minden erejével igyekszik a bűn mocsarából kiemelkedni, de jó szándékában megakadályozza az emberek megnemértő szeretetlensége. Az Úr Jézus, a Jó Pásztor, a Bűnösök Barátja arra tanított bennünket, hogy egy eltévedt lélekért minden áldozatot meg kell hoznunk, hogy el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Igen sok vallásos embert ismerek, aki szigorúan elítéli s megveti a bűn útján eltévedt embertársait: pedig a nemzetek nagy apostola, Szent Pál azt mondja: „…a szeretet tűrő, kegyes… nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat… a szeretet sohasem szűnik meg… Legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezhessem, ha szeretetem nincs: semmi vagyok!”

Egy alkalommal az egyik fogházban egy teljesen elzüllött nővel beszéltem, aki már különböző bűncselekmények miatt többször volt a börtön elítélt lakója. Nagyon érdekelt ennek a bűnöző nőnek a lelkivilága s ezért tapintatosan közeledtem a lelkéhez, s részvéttel érdeklődtem élettörténete felől. A szerencsétlen nő az első percben megdöbbent, hogy van, aki őt is embernek nézi, s rövidesen bizalommal, őszintén feltárta lelkét.

Elmondta, hogy gyermekkorában nem érezhette a szülői szeretet melegét: édesanyja korán meghalt, mostoha került a házhoz, aki ütötte-verte őt – édesapja pedig a kocsmák tölteléke volt, akitől csak állandó durvaságban volt része. Tizenhat éves korában egy iparossegéd közeledett hozzá, aki külsőleg igazi megértő részvétet, szeretetet mutatott irányában. Most már észre sem vette mostohája és édesapja durvaságát. Önfeledten, lelke egész vágyódó szeretetével hitt a fiúnak. Sajnos, a régi történet ismétlődött: a fiú csak játszott vele, elrabolta becsületét, és többé rá sem nézett. Borzasztó volt a leány öntudatra ébredése. Apja elzavarta hazulról, a fővárosba került cselédnek: a gazdája szemet vetett rá. Ismét elbukott. Egy vasárnap betévedt a templomba. Gyönyörű szentbeszédet hallott a tékozló fiú megtéréséről. Átélte a megható evangéliumi történetet. Elhatározta, hogy követni fogja a tékozló fiú példáját s visszatér az atyai házba. Meg is valósította e szándékát: hazament apjához. Édesapja, mikor meglátta, nagyon megverte s ismét elkergette. Őneki ekkor ez nem fájt – úgy érezte, hogy megérdemli az atyai fenyítést. Eszébe jutott egy tanító nagybátyja, aki igen vallásos ember volt az egész családjával együtt, s az egész falu a vallásos ember mintaképének ismerte. El is ment hozzá, s őszintén feltárta lelkének minden sebét, minden megtévelyedését, s kérte, segítse őt, hogy új ember, az Isten gyermeke lehessen, hiszen még mindent jóvá tehet, vezekelhet, még nem megátalkodott, csak tapasztalatlansága s hiányos, szeretet nélküli neveltetése miatt bukott el.

A vallásos nagybácsi felháborodott, hogy a házába merészkedett jönni s kikergette otthonából. Ez történt vele tizenhét éves korában. Lelke csupa seb lett: most már minden mindegy volt a számára. Helytelenül, de ő úgy látta, hogy nincs megoldás, a lejtőn nem lehet megállni, s így a bűn leánya, majd később a börtönök lakója lett.

Keserves sírással fejezte be önvallomását a szerencsétlen rabnő. Én pedig elképzeltem, hogy ez a fiatal lány talán kitűnő hitves, jó édesanya, hitbuzgó vallásos nő lett volna, ha a nagybátyja lelkében a krisztusi szeretet igazi lett volna! Ez a nagybácsi volt e szerencsétlen nő lelkének egyik gyilkosa. Átéltem szent Pál apostol fenséges megállapítását: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.”

Aki az elbukott, a bűnnek útjára tévedt, de megtérni akaró emberek közül csak egyet is fel tud emelni lelke szeretetével – az ilyen ember remekművet alkotott: templomot épített az Úr Jézusnak, s a Jó Pásztor áldása fogja kísérni minden lépését!