Dudás Tamás: Rivalda/Fény

A Szív 1930. szeptember 6-i számában Ėve Lavallière-ről jelent meg írás, Éva nővér címmel. A századforduló Párizsának ünnepelt színésznője misszionáriusként halt meg egy évvel korábban, 1929 nyarán. Megtérésében – a cikk szerint – egy gyümölcs is szerepet játszott. 

pPáris egyik csendes temetőjében van egy egyszerű, néma sírhant. A durván ácsolt fakeresztre csak ennyi van felírva: „Éva nővér”. Amilyen egyszerű és igénytelen a sír, mégis arról híres, hogy az év minden szakában friss virágok pompáznak rajta. Aki a sírban pihen, nagy, mozgalmas életet futott be. Valamikor Páris utcáin a plakátok mind csak róla harsogtak, újságok és színházi lapok mind csak róla beszéltek. Aztán később, hosszú 20 éven át mint egyszerű apáca Afrika izzó homoksivatagjait járta. Aztán megtért pihenni az egyszerű, igénytelen sírhant alá.

Igazi neve: Lavallière Éva volt. Korán került színpadra és zajos, világra szóló sikereket aratott. Ő volt Páris kedvence. Az utca népe nótákat dúdolgatott róla, a legkeményebb kritikusok lábai elé omlottak és királyok, fejedelmek tartották szerencséjüknek, ha bravúros színpadi alakításait megnézhették.

A nagy dicsőség persze elvakította. […] Akaratos, szeszélyes, mulatós színésznő lett. Aki azt hitte, hogy neki mindent szabad és hogy csak őérette van a taps, a fény, a pompa, az egész világ.

1910 nyarán a szeszélyes, akaratos kis színésznő Chanceaux-ban nyaralt. […] Egy szép, kényelmes házban lakott, melyet hatalmas gyümölcsös vett körül. Ez a gyümölcsös az éretten mosolygó almákkal, körtékkel, barackokkal volt a veszte, helyesebben a szerencséje. Bosszantotta ugyanis, hogy önkezűleg a fákról gyümölcsöt nem szakíthat, mert a tulajdonos ezt kikötötte, s egy szép napon haragos dobbantással és dühös szavakkal adott kifejezést gyermekes tehetetlenségének. A kert mellett éppen akkor sétált el a falu papja, s mikor a haragos szavakba burkolt kívánságot hallotta, megállt egy pillanatra.

– Művésznő – kezdte – megengedi, hogy megszólítsam? Látom, rettenetes nagy kívánsága van a gyümölcs iránt. Én lehetővé teszem kegyednek, hogy hozzányúlhasson, de egy szigorú feltétel alatt. – Mi az? – kérdezte csodálkozva és zavartan a művésznő. – A feltétel – felelte mosolyogva a pap – az, hogy vasárnap eljön a szentmisére és a prédikációra.
– Áll a fogadás! – mondotta a művésznő. – Ha IV. Henriknek egy mise felért egész Párissal, ezek a gyümölcsök nekem is megérnek egy misét. […]
Pár nap múlva meglátogatta a plébános és mosolyogva kérdezte: – Művésznő, hogy tetszett a szentmise és a prédikáció?
– A mise szép volt, a prédikáció is elég érdekes, de rettenetes rossz kiejtése van a tisztelendő úrnak. Majd én meg fogom tanítani rá, mi az igazi francia beszédművészet.
Nemsokára megint csak látogatóba ment a buzgó lelkipásztor az elkapatott művésznőhöz.
– Ajándékot hoztam magának – szólt már messziről és egy csomagot tartott a kezében.
– Mi az, mit hozott ajándékul?
– kíváncsiskodott a színésznő.
– Szép ajándék – felelte a pap –, egy bájos könyv, melyet azonban csak úgy adok át, ha apránként és térden állva fogja elimádkozni.

A művésznő belement a feltételbe és a pap átadta az ajándékot, mely egy könyv volt; Lacordaire híres könyve: „Mária Magdolna élete”.
A művésznő még aznap este egész háznépével egyetemben elkezdte a könyv olvasását. Lassan, térden állva, ahogy a pap megkívánta. Eleinte csodálkozva, majd lelkesedve, a végén könnyekig meghatva. Az olvasás vége az lett, hogy a művésznő nem tért többet vissza Párisba.[…] 

Páris népe csak hónapok múlva tudta meg, hogy Lavallière művésznőnek most már egyszerűen Éva nővér a neve. Hogy ledobta az elegáns ruhákat, a csillogó ékszereket s igénytelen, egyszerű ruhában jelentkezett a Szent Ferenc missziós nővéreknél. […] A híres nagy misszionáriusnak, Foucauld páternek lett a jobb keze. Afrika izzó homoksivatagjain tudatlan emberek és szenvedő gyermekek között aratta most már sikereit. Úgy tisztelték már életében, mint egy szentet, aki az Isten szeretetének lángoló fáklyája és a felebaráti szeretetnek csodálatos apostola. 20 évet élt itt az idegen tájon, a rettenetes klíma alatt, egyszerű ruhában, egyszerű emberek között. Nem bánta már, hogy körülötte nincs virág, nevét nem hirdetik plakátok és nem zúg mögötte, vagy előtte tapsorkán. […]