Rákos-Zichy Johanna: Drága Elza!

A Drága Elza! az első független magyar második világháborús film, amelynek hőse, egy magyar honvéd a fronton értesül arról, hogy felesége megcsalta, ezért elhatározza, hogy hazatér. Tervétől sem a sebesülés, sem a hadifogság, sem a büntetőszázad nem tántoríthatja el. A filmkészítés folyamatáról Grátz Márk, a film operatőre mesélt.

Honnan jött a film ötlete?

Füle Zoltán, a film rendezője talán tíz évvel ezelőtt elkezdett II. világháborús egyenruhákat gyűjteni, hogy azokkal a Magyarországon lezajlott háborús történelmi eseményeket lehessen előadni, így a nézők jobban megismerhetik hazánk történelmét. Néhány év alatt tetemes mennyiségű jelmez és pártoló barát gyűlt össze, ami arra ösztönzött minket, hogy legkedvesebb elfoglaltságunkhoz, a filmkészítéshez fogjunk. Szerettünk volna kisjátékfilmeket forgatni, melyekkel fesztiválokon jelentünk volna meg. Ahogy elővettük az ötleteket, kutattuk a túlélők emlékezetét és a történelemkönyvet, úgy lassanként kialakult, hogy itt nem érdemes néhány perces filmekben gondolkodni. Így lassan – szinte a forgatások elkezdésével egy időben – feltornáztuk 100 perc környékére a cselekményt.

A II. világháborús szerepvállalásunk meglehetősen érzékeny kérdése történelmünknek. Nem féltek attól, hogy könnyen viták kereszttüzében találhatjátok magatokat, vagy attól, hogy a szakértők és önjelölt szakértők ízekre szedik a filmet?

Valóban többször éreztük azt, hogy méltatlanul vagy hanyagul elmegyünk részletek, vagy a történelmi hűség mellett. Ezért inkább olyan körülmények közé helyeztük a cselekményt, melyeken nagyon nehéz fogást találni: a doni ütközet és Budapest ostroma közötti szakaszban, amikor már a teljes magyar haderőt hazavezényelték a keleti frontról. A film egy olyan honvédről szól, aki valahogy kint ragadt, ráadásul egy Magyarország felé tartó szovjet büntetőszázadban.

Összeszokott alkotógárda vagytok, vagy csak a film hozott össze titeket?

Közös televíziós múltunk van Zolival, ahol nagyon sokat tanultunk és dolgoztunk együtt. A stáb többi tagja, például a színészek, a Drága Elza! próbaforgatásain csatlakoztak hozzánk. A próbaforgatásokat egyébként csak utólag kereszteltük el annak, miután később többször újraforgattuk őket (van, amit négyszer, különböző időpontban, helyszínen és technikával).

Bemutatnád röviden a stáb tagjait?

Füle Zoltán rendező kollégámat végtelen karizmájával és vezető alkatával szerintem a Jóisten is rendezőnek teremtette. Persze még nagyon sok tanulás vár rá, ahogy mindannyiunkra. A fiatal főszereplő, Makray Gábor színművész, a Főnix színiiskola társulatának tagja, akinek a fegyelme és alázata példaértékű. Zokszó nélkül dolgozta végig a forgatási éveket, és nagyon szelíd érzékenységgel munkálta ki a karakterét. Filmbéli ellenlábasa, a szovjet politikai tiszt szerepében, Bodor Géza szintén Főnix társulati tag. A legnagyobb kihívásnak, hogy orosz nyelven, ráadásul nem hétköznapi karaktert kell megformálnia, minden pillanatban kompromisszumok nélkül eleget tett. Nagyon könnyű volt vele dolgozni, mert már komoly tapasztalata volt kamera előtt. Géza társa, a szovjet frontsebészt alakító Ripli Zsuzsanna egy casting során került a produkcióba. Lenyűgöző volt, ahogy a vásznon eggyé vált benne a törékeny, varázslatos nő idolja, és a golyózápor ellenére is csak az életmentéssel foglalkozó katonalány karaktere, ráadásul mindez szerénységgel és nagyon komoly munkabírással társult! A főszereplő életét megkeserítő, váratlan pillanatokban felbukkanó alak tökéletes megformálásáért pedig Varga Tamás színművész urat illeti hatalmas tisztelet. Mintegy negyven év színpadi tapasztalattal és megszámlálhatatlanul sok epizód-filmszereppel a háta mögött ugyanolyan alázattal végezte a munkát, mint a fiatalok.

Mire számítson az, aki beül megnézni a filmet? A szinopszisa azt sejteti, hogy nem egy háborús eposzt, hanem egy egyéni történetet meséltek el. Mennyire központi eleme a háború? Csak a háttér egy egyéni történethez, vagy a mondanivaló fókuszában áll?

Olyan karaktereket helyeztünk az előtérbe, akikkel nagyon könnyű azonosulni. Minden érzelmükben, terveikben, és parttalan belső vívódásukban magunkra ismerhetünk. Így tulajdonképpen a színfalak háttérbe is szorulnak, azaz szinte akárhol, akármikor is történhetne a cselekmény. Viszont komoly tervünk volt, hogy ha már a II. világháború a környezet, akkor ne fukarkodjunk a látvánnyal és amerikai stílusú akciójelenetekkel.

Hogy zajlott a film készítése? Mik voltak a leglényegesebb állomások?

Minden azzal kezdődött, hogy elkezdtünk kísérletezgetni helyszínekkel, kellékekkel, jelmezekkel. Azaz, hogy hogyan mutatnak jól a „vásznon”. Természetesen akkoriban még álmodni sem mertünk arról, hogy nemsokára mozi minőségben kezdünk el dolgozni, de végül egyes szakmai körök nagyon biztatni kezdtek minket. Akkor újraírtuk a könyvet, és hozzáláttunk, hogy kicsit komolyabb felállásban – jobb felvételi technika, több szereplő, izgalmasabb helyszínek – újrakezdjük. Aztán nagyjából két évig zajlott a forgatás, ami egy klasszikus, anyagilag támogatott nagyjátékfilm forgatásához képest nagyon sok idő. De nálunk eleinte sajnos a finanszírozás inkább befektetett munka és idő formájában jelent meg, de mindenki adakozó volt.

Változott valamiben a történet, ahogy haladtatok előre? Mennyiben tér el a végleges változat az eredeti tervektől?

Amiről a végleges film szól, még csak nyomokban sem jelent meg az előzetes tervekben. A karakterek adottak voltak, a lehetőségeink és korlátaink is, így tulajdonképpen addig szőttük újra és újra, amíg a lehető legerősebbé, legdrámaibbá nem vált. De azt hiszem, ha megmutatnánk az eredeti könyveket, talán csak a nevekben találna egyezést az olvasó.

Milyen kihívásokkal jár egy háborús film készítése? Volt olyan, amiről az alacsony költségvetés miatt kellett lemondani?

Érdekes módon a csatajelenetek jelentették a legkevesebb kihívást. Amikor meghirdettük, hogy akciót forgatunk, tömegestől érkeztek a statiszták. Aki tudta, hozta a saját jelmezét, relikviáit. De ha mély drámát akartunk, vagy csak átvezető képeket, akkor valahogy nem volt ekkora a lelkesedés. Ilyenkor persze csalni kell, de hát a filmkészítés semmi másról nem szól, mint a bűvészkedésről. És szerencsére a nézőt nem nehéz megtéveszteni. Hogy le kellett volna mondani valamiről? Igen, de teljes egészében nem töröltünk ki jeleneteket, legfeljebb kicsit rövidebb, kisebb volumenű lett.

Te személy szerint mire vagy a legbüszkébb az eddigi munkából?

Arra, hogy olyan kalandokat élhettem át „Elzának” köszönhetően, amire egész életemben szívesen emlékszem majd. Illetve nagyon sokat tanultam, főleg a saját hibáimból, így legközelebb majd nem fogom elkövetni őket.

Mikor lesz a bemutató?

Jelenleg a forgalmazóval folynak tárgyalások. De mivel gyakorlatilag kész a film, már tényleg csak a bürokrácia útvesztőiből kell kitalálni.