Előző cikk Következő cikk

Horváth Árpád SJ: Brazília jezsuita apostola

Ferenc pápa április 3-án emelte hivatalosan is a szentek sorába a jezsuita
José de Anchieta szerzetest, akit az egyház a legnépesebb katolikus ország apostolaként tisztel.  

aA tizenkét millió lakosú Rio de Janeiro és a nyolc milliós São Paulo brazil metropolisok lakói eddig is szentként tisztelték városuk alapítóját, teljes nevén José de Anchieta y Díaz de Clavijo jezsuitát, akit a mai Spanyolországhoz tartozó, ám Afrika nyugati partjainál húzódó Kanáriszigeteken is védőszentként tisztelnek. Anchieta atya ugyanis e szigetvilág legnagyobb szigetén, Tenerifen látta meg először a napvilágot. Számon tartja őt a brazil irodalomtörténet is, a függetlenné váló brazil állam területén ugyanis Anchieta atya írta az első lírai szövegeket (himnuszok, imádságok) és drámákat (jezsuita iskoladrámák). Kiválóan elsajátította a brazil partok mentén használt tupi nyelvet, amely egykoron a dél-amerikai „indiánok” egyik világnyelvének számított, és amit a portugál nyelv csak a 18. századra szorított vissza.

Szent Ignác rokona

Anyai ágon megtért zsidók utóda, apai ágon azonban baszk bevándorlók gyermeke, mégpedig a Loyola-család egyik sarja. Noha a napvilágot 1534-ben látta meg (éppen abban az évben, amikor Loyolai Szent Ignác párizsi tanulmányai végeztével első társaival együtt letette szerzetesi fogadalmát), a Kanári-szigetekre elszármazott távoli rokon földi élete során sohasem találkozott a jezsuita rendalapítóval. Annál többet hallhatott róla és a többi nagyszerű jezsuita munkájáról a frissen alapított jezsuita egyetemen, a portugáliai Coímbrában. Valószínű az ő kezében is megfordultak Xavéri Szent Ferenc levelei, amelyeket az egyetemisták másoltak, később nyomtattak is, és amelyeknek hatására bezsongott a missziós lelkület az egész katolikus világban. 1551-ben, mindössze 17 évesen lépett be a Társaságba, mégpedig a portugál rendtartományba. Egyetemi tanulmányai során olyannyira kiválóan elsajátította a portugál nyelvet, hogy latin klasszikusokat fordított portugálra, később azonban már a brazíliai indiánok, a tupik nyelvére is fordított latinból és portugálból, számos latin verset, imát, sőt drámát is, amiket a jezsuiták által vezetett tupi nyelvű missziókban elő is adtak.

A bennszülöttek kitartó védelmezője

Életrajzi adataiból kitűnik, hogy José de Anchieta középmagas növésű, de erőteljesen hajlott testtartású volt, amit a fiatalkorában elszenvedett csonttuberkulózis okozott. Testi fogyatékosságának nyomai egész életén át megmaradtak, mint Loyolai Szent Ignác esetében a sántítás. Betegeskedő természete ellenére a brazil rendtörténet az egyik legtöbbet utazó jezsuita szentként tartja számon és úgy számolják, hogy 44 évéből, amit Brazíliában töltött, legalább 40 éven át volt szinte egyfolytában úton. A brazil jezsuita rendtartomány legfőbb elöljárója is volt, számos rendházat, templomot, iskolát, kollégiumot, szociális intézményt alapított főleg az „indiánok” számára. Jellemző rá, hogy miután az egyik ellenséges bennszülött törzs túszul ejtette és így hat hónapot volt kénytelen közöttük tölteni, rabsága alatt nagy érdeklődéssel tanulmányozta a nyelvüket, szokásaikat, és miután egy túszcsere következtében végül mégis elengedték, immáron szabadon visszatért hozzájuk, hogy nyelvükkel, hagyományaikkal, szokásaikkal mélyrehatóbban barátkozni tudjon. Gyakran lépett fel a bennszülöttek méltóságának és jogainak védelmében a pénz- és hataloméhes konkvisztádorok ellen, ami miatt számos ellenséget is szerzett magának.

A történelem sodrában

Gondosan írogatta a jezsuita rend történetét Brazíliában, ami azonban idővel elveszett, csak fragmentumok, idézetek maradtak meg belőle, ezek azonban roppant fontos forrást jelentenek a hatalmas ország korai történetének kutatói számára. Írt egy epikus művet is, mégpedig a Portugál Királyság brazil kolóniáinak harmadik intézőjéről. Ebből a műből kiderül – és ez a kor viszonyaitól elvonatkoztatva a mai olvasóban talán megütközést is kiválthat–, hogy Anchieta atya nagyon is helyeselte a portugálok franciák elleni határozott fellépését, ami végül háborúba torkollott és rengeteg áldozattal járt. A francia hódítók egyes indián törzseket igyekeztek maguk mellé állítani, de a tupi nyelvet jól beszélő jezsuitának köszönhetően az egész brazil part végül mégis a portugálok kezén maradt, ami azzal is járt, hogy a kontinensnyi országban nem a francia protestáns (hugenották), hanem a katolikus vallásosság vált meghatározóvá. Tupi nyelven egy katekizmus (hitismertető kérdés-felelet formában) is született a jezsuita misszionáriusnak köszönhetően.

Tisztelete

A vallásos hagyomány szerint Anchieta atya számos missziós útja során egyszer szembe találta magát egy jaguárral, ám a veszélyes állat a jezsuita szent puszta tekintetétől azonnal megszelídült. Ezért a hatalmas Amazonas vidékén mind a mai napig sokan kérik Anchieta atya védelmét veszélyes állatok támadása ellen. Az utókor José de Anchieta életében azt a szenvedélyt is tiszteli, amelynek hevében a jezsuita szent kiállt a bennszülöttek méltóságának védelmében, miközben megmaradt kritikusnak „az indián” őslakosság kulturális hagyományaival szemben is. Jezsuita szerzetesként természetesen elfogadhatatlannak és védhetetlennek tartotta a bennszülöttek emberáldozatokkal járó vallásgyakorlatát, beleértve a kannibalizmust, vagy a többnejűséget. Ismerve a bennszülöttek nyelvét és társadalmaik gyengeségét, elkerülhetetlennek tartotta a portugál politikai és gazdasági hegemónia megszilárdulását Brazíliában, de ebben a feltartóztathatatlannak vélt folyamatban a bennszülöttek emberi méltóságának és békés integrációjának volt a legjelesebb szószólója. Tupi nyelven írt katekizmusából és portugálul mondott beszédeinek hagyományából is világosan kitűnik, hogy minden ember testvériségét vallotta és hirdette, beleértve e testvériségbe a rabszolgasorsra szánt bennszülötteket is! Az emberek egymás iránti felelősségének gondolata melletti határozott kiállás mind a mai napig aktuális nem csak a roppant társadalmi egyenlőtlenségeiről ismert latin-amerikai országokban, hanem másutt is, ahol a társadalom tűrni kénytelen a nagyon kevés roppant gazdag ember kényelmes igazságtalanságra berendezkedett életét a rengeteg szegénységben élő „testvér” kárára.