Előző cikk Következő cikk

Naszádos Márk: Popzene , mélyebbre hangolva

Mészáros István a Minimyst megálmodója, az énekes, dalszerző és producer, különböző zenei stílusokkal tett kísérletei után önálló lemezzel mutatkozik be. A felvételeken különböző stílusban alkotó zenészek, énekesek vendégszerepelnek. A dalokat hallgatva beszélgettünk down pop-ról, zenéről, mint közösségi alkotói élményről, hűségről, múltra építő jelenről, és útkeresésről. 

Mit takar a Minimyst elnevezés?

Hosszú évek óta foglalkozom különböző jellegű zenékkel, más-más stílusokkal. Olyan zenekarokban játszottam, ahol többségében az általam írt dalokat adtuk elő különböző stílusokban, akusztikustól a rockig. Eljutottam arra a pontra, hogy készítenék egy olyan anyagot, ami igazán engem tükröz. Ami képviseli mindazt, amit el szeretnék mondani, és azt a típusú zenét, amit szeretek. Legyen egy retrospektív lemez – lezárandó egy időszakot, de azt a legmagasabb fokon – úgy összeállítva, hogy ha ez után nem is történik velem semmi zeneileg, akkor is emlékezzek rá, hogy miről szólt, akár húsz év múlva is. A kérdés az volt, hogyan tud minden eddigi élmény egy produkcióban megjelenni. Az első pillanatban önző dolognak tűnhet mindez, egy solo projektnek, de mialatt elkezdtem új dalokat írni és összegyűjteni a régebben készülteket (amik soha nem nyerték el az általam megálmodott formájukat), kezdtem találni olyan embereket is, akiknek a kezdetektől megtetszett a terv, holott nem is ismertem őket, így soha nem volt velük zenei kapcsolatom sem. A kulcs pedig innentől az volt, hogy szívesen segítettek benne, és sokat adtak bele. Egyszerűbben és tudatosabban működött, mint amikor egy kész zenekarral próbáltuk ezt megvalósítani. Akikkel korábban zenéltem, velük barátokként éltük meg az együttműködést. Most azonban az volt a kérdés, meg tudok-e mozgatni új embereket már az alkotás kezdeti lépéseitől. Ezalatt kezdtem észrevenni, hogy ez a folyamat új közösséget épít. Így találkoztam három olyan énekesnővel – Hódosi Enikő (Manoya), Vanyuscsák Bernadett és Musica Moralia –, akikkel, bár nagyon különböző stílusokat képviselnek, de izgalmas dologgá vált közös munkába integrálni a hozott vonásaikat. S mellettük ki kell emelnem – a teljesség igénye nélkül – Gulyás Gábor és Cs. Szabó Zoltán (Csészi) nevét, akik átérezve azt, formába öntötték a zenéket. Úgy érzem, végül mindenki megtalálta a saját hangját a dalokban. Mindez pedig arra vezetett, hogy azt, amit kaptam tőlük, próbáljam továbbadni mások felé. Nem titkolt szándékom volt, hogy sok csend-modullal operáló zene szülessen: minimalista misztikum. Az amúgy létező bedroom-zene hangzás helyett inkább „livingroom”-zenét szerettem volna életre hívni. Letisztult, egyszerű zenét, de mégis olyat, ami több embert megszólít; mint egy házi koncert. Ahogy kezdtem belemélyülni jobban a zeneprogramozásba, kezdett feltűnni, hogy sok, régről hozott élményt viszek a dalokba. Konstruálni akartam valami újat, mégis a régit idézve lett igazán hiteles. Így alakult, hogy a csendes, háztáji zene helyett valami díszesebb, sűrűbb popzene született, ami elektronikus, de ugyanannyi akusztikus, és olykor különleges hangszert is megszólaltat. Formálódott a zene, és lassan a stílusnak is találtam nevet: down pop. Mély tónusú hangzásra utal, mégis a ritmusos mainstream pop felé hajlik. De amire még nehezebb volt felhívni ezzel a megnevezéssel a figyelmet, az a szövegek popzenéhez képest választékosabb tartalma. Tulajdonképpen egy koncepció lemez született, ami emléket állít 15 év hobbizenészi múltnak, de nyit is valami új felé.

Miről szól az elkészült lemez?

A címe: Loyal. Ha lehet valami analógiát találni a dalokban és a dalszövegekben, akkor az a hűség és az útkeresés témája. Hűnek lenni önmagunk figyelésében és keresésében, mindeközben összhangban lenni a környezetünkkel. Térben és időben is úton vagyunk. Olyan képek jelennek meg a dalszövegekben, mint „járom az utcákat”, „keresem önmagamat”. Van, amikor ezekre rákényszerít minket az élet. Mikor valami drámai dolog történik, és a drámai fordulatok még erősebben kényszerítenek, hogy megtudjunk többet valóságos önmagunkról. A címadó dalban egy képzeletbeli földrengés hangsúlyozza a kérdést, hogy mi válhat fontossá egy kritikus élethelyzetben, miközben ott vannak a démonok, a félelmeink is, és azon vannak, hogy eltérítsenek az utunkról.

Akkor és ott, a bajban, vagy a katasztrófa következményeire hogyan reagáljon az ember? Ezekre nem ad megoldást a zene?

A dalszövegek nem zárnak le semmit. Néhány strófában nem lehet kifejteni mindent. Mindenkinek, aki hallgatja, mást idézhet. Érdekes lehetne, hogy nekem mi jutott eszembe a helyzetről, de szándékosan nincs vége a történetnek. Az utolsó dalban Fiáth András, egy rádióbeszélgetésből kiollózott gondolatai hallhatóak, mint a dal mondanivalója: „It’s a broken stage in the open space.” (Törött színpad a nyílt térben.) A kétség, az útkeresés folyamatos, nincs egyetlen megoldással záruló vége. Tehát a lemez sem úgy zár, hogy megmondja, mit csinálj. Vannak olyan zenék, amik a szabadság elkötelezett hirdetői, mint a reggae, vagy a hip-hop. Azt mondogatják, hogy „szabad vagyok”, „úgy élek, ahogy akarok”, „mindenkit szeretek”. Mégis ezekben található a legtöbb utasítás: csináld ezt, csináld azt, tedd fel a kezed, viselkedj így-úgy. Tele van irányítással. Nem vicces ellentmondás? Egymás mögé illesztett mondatok, amik nincsenek párhuzamban egymással, igaz, meg kell különböztetni a pozitív és negatív üzenetű szövegeket. De vajon miért felszólításokkal játszanak ezek a fiatalok köreiben oly’ népszerű stílusok? Ugyanis az egyértelmű üzenetek sokkal könnyebben eljutnak a hallgatókhoz. Szabadságot hirdetnek, parancsszavakban: „Legyél szabad!” Én nem akarok megoldásokat adni, csak mesélgetek.

Miért angolul?

Nem megy másképp. Próbáltam, és nagyon tisztelem azokat, akik valóban jó szöveget tudnak magyarul írni. Nekem nem megy. Én annyira tudok dalszövegeket írni, amennyire angolul. Ez az egészet inkább csak izgalmasabbá teszi, mert néha meglepődöm saját magamon is, hogy létrejön olyan angol szöveg, amit angol ajkúak is becsülnek.

Lehet-e még újat alkotni a zenében?

Igazán nem. A könnyűzene ma nem arról szól, mint a 70-es és 80-as években, valami újítót alkotni. A mai zenészek nem is árnyaltan, hanem erősen visszanyúlnak a régiekhez. Így a Daft Punk, akik kitalálták, hogy egy funky lemezt fognak készíteni. Tehát egy stílus előtt tisztelegtek, semmi egyéb nem történt. Magyarországon is sok olyan zenekar van, akik nosztalgiazenével alkotnak maradandót, így például a 60-as évek rockzenéjére építve, s akár egészében megjelenítve régi zenei stílusokat. Hangulatában, érzésvilágában lehet újat alkotni, de stílusban már nehéz.

Nem derogál hozzányúlni régihez?

Nem is lehet mást csinálni. A Minimysttel egy identitást, egy platformot és természetesen egy élő produkciót szeretnék megalapozni, és annak lehetőségét, hogy ez alatt a név alatt különböző perspektívák láttatására nyíljon mód. Szeressék meg az emberek, s erre építve lehessen más ötleteket is behozni majd, idővel. Például akusztikus lemezt készíteni, vagy zenei közösségi blogot létrehozni, a Loyalra építve.

Mi a titka a sikernek ma?

A Billboard Top 100 listáját reprezentatívnak tekintve azt kell, hogy mondjam, a popzene továbbra sem a zenei értékekről szól. A 70–80-as években ez másként volt, ott le kellett tenni valami szakmait az asztalra, nem csak pénz kérdése volt a siker. Meghallgatva a mai dobogósokat, úgy érzem, ezek részletesen megkreált áruk. Dalszövegeik nem adnak semmi szellemi többletet egy fiatalnak. A legolcsóbb hangulatképekkel játszanak. Az említett korábbi évtizedekben többen foglalkoztak társadalmi témákkal, fiatalok, kisebbségek valós problémáival. Ha nem is tudatosan, de a zenéim inkább e mintákhoz nyúlnak vissza. Nem értem a mai irányt. Talán a cél, hogy a ma kitermelt dalok minél akadálymentesebben jussanak el a közönséghez. A felszínes tartalom üzenete, hogy nem akarunk tőled sok figyelmet, csak addig, amíg a következő slágert meg nem kapod. Hiányzik az elmélyülés a mai popból. Ebben az a paradox, hogy a zeneipar minél hamarabb el akarja juttatni termékeit a közönséghez, egy olyan közönséghez, amelyik pedig tudottan a lehető leggyorsabb módon meg is akar szabadulni azoktól. Az elérhető információk rengetege persze ebben az iparágban is jelen van, és a zenének hatalmas demokráciája valósult meg, de éppen ezért a fiatalok hamar ki is dobják az előzőt, s már mennek is a következőre, amit a zenegyár le is követ: nem mélyül el, mert nem érdemes. A nagy kiadók azért működhetnek továbbra is – holott a hagyományosan értelmezett lemezkiadás már hanyatlik – mert reklámmal, nézettséggel bárki elé be tudnak furakodni. S amit aztán tálcán elénk tálalnak, azzal fogunk foglalkozni, mert az a legkönnyebben elérhető. Kevés az olyan ember, aki órákat tölt új és érdekes zenék felkutatásával. Még mindig nagy pénz van a zenében, s ilyen szempontból a siker tehát ugyanúgy működik, mint húsz éve.

Mit akarnak adni a ma slágerei?

Egyszerű, hétköznapi életérzéseket vetítenek vissza. Azért nem elmélyült egy tánczene, mert nehezen lehet egy komoly társadalmi problémáról például dance ritmusban énekelni. Mégis a szándékom talán éppen ez. Persze ne váljon közröhej tárgyává. A zene és a szöveg harmóniában kell, hogy legyenek. Érdekes kísérlet, hogy mik férhetnek meg. Tisztában vagyok vele, hogy a zene más, mint az irodalom, a vers. Mivel egy dalszöveg éppen a zene és annak képies mivolta miatt inkább csak sejtet, nem tud annyira direkt lenni, mint a líra. De ha valaki meghallgatja, vagy elolvassa, s nem üres frázisokba és ikonikus jelszavak puffogtatásába botlik, hanem a zenével szimbiózisban álló hiteles tartalomba, akkor már hordozhat mondanivalót számára. Mégsem tehet egyértelmű kijelentéseket. A szövegeim is gyakran csak sejtetnek. Ugyanazokat a hangulati mechanizmusokat próbálják visszaadni, mint a hangszerek, nincs semmi kimondva, és tudom, hogy néha elég patetikusak is, de én ezt is szeretem.

Tehát merre, és mik alapján haladhatunk a zene által?

Aki mélyebben foglalkozik művészettel, az valamilyen értelemben keresi Istent. Ennek a keresésnek pedig vannak megfogható és megfoghatatlan formái. A megfogható – egy vallásos ember számára is – a tárgyiasult eszköz, mint például a közösséghez való tartozás. Illetve minden, a külvilág visszaigazolásra képes alakja, ami erősíteni tudja benne a hitet. Lehet ez egy templom, egy közösség, vagy egy barát. Olyan dolgok, melyektől, ha éppen történnek veled, vagy részed van bennük, kevésbé vannak kétségeid a hiteddel és magaddal szemben. S van a megfoghatatlan, amikor az embernek önmagában és egyedül kell erősödnie. A művészek ugyanezzel a kettősséggel találkoznak. A megfoghatatlan az, amikor alkotnak valamit, és kétkednek, megerősítést várnának művük létjogosultságának igazolására. Hiszen erő kell ahhoz, hogy az ember létrehozzon valamit, hogy készítsen egy zenét, és elhiggye, hogy annak van értelme. Ezt nem könnyíti meg, hogy ma egy zenei termék már egyre kevésbé jelenik meg megfogható formában. Nincs lemezkiadás. Minden produktum, a zene, a mondandója, amit leírsz vele kapcsolatban, vagy a vizuális része, minden az éterben lebeg. S egy ilyen helyzetben kell megkeresni az egész értelmét, és a visszacsatolásokat, amit sajnos sokan a like-ok számából, a rádióműsor hallgatottságából, a videó nézettségéből igyekeznek leszűrni maguknak. Ezekből azonban nem derül ki, hogy az adott zene egyes embereknek valójában mit jelent. Találsz egy egészen ismeretlen zenekart az interneten, akit talán rajtad kívül más nem is hallott egész Magyarországon – nekem is van ilyen, például Peter&Kerry. Felejthetetlen élményt nyújt számodra, de te annak a zenekarnak csak egy like maradsz a közösségi oldalán. A megfogható oldal talán a koncertezés, amikor tényleg szemben állsz az emberekkel. Persze ez a forma is kezd elidegenedni: egyre kevesebben járnak koncertekre, a fesztiválozás persze működik, de az sem hiteles értékmérő. No meg a koncertek egy önkormányzati rendezvényen, a város főterén, ahova bárki eltévedhet. Kivételes az, amikor megélsz a koncertekből, a turnékból, s ezzel egyfajta hiteles visszaigazolást kaphatsz, mert emberek hajlandóak voltak belépőt fizetni a koncertedért, akár már egy helyi klubban is.

A Minimyst júniusban egy videoklippel indult, a lemez szeptember elején jelenik meg, de a weboldalon keresztül már bele lehet hallgatni. Kövesse a Minimyst aktualitásait a facebookon. theminimyst.com