Nemeshegyi Péter SJ: Az idő a Bibliában

A Biblia első mondata fejezi ki röviden és világosan a Biblia felfogását az időről: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (Ter 1,1) Az idő tehát nem öröktől fogva létező valóság, hanem valamikor megkezdődött, az örök Isten teremtő tettével.  

mMár Szent Ágoston korában voltak, akik azon töprengtek, hogy az örök Isten vajon mit tett akkor, az idők kezdete előtt. Mind Vallomásai könyvében, mind beszédeiben Ágoston többször kitér erre a kérdésre. Helyesen mondja, hogy a kérdés értelmetlen, minthogy az idő kezdete előtt nem létezik idő. Isten teremti, a világmindenséggel együtt, annak idejét. Csak mi, mindent az időben elképzelő emberek gondoljuk azt, hogy végtelen századok teltek el a világ teremtése előtt. A világ ideje a teremtett világ változásainak mértéke, ha nincs változó világ, nincs idő. Csak az Isten létezik változatlan örökkévalóságában. Az örökkévalóság pedig az ókori keresztény bölcselő, Boethius szerint „a határtalan élet egészének együttes tökéletes birtoklása.” Isten nem volt és nem lesz, hanem van. És ő teremti az időket, a századokat, és azok minden változékonyságát.

Az örökkévaló Istennek és a változó teremtett világnak szembeállítását nagyon szépen fogalmazza meg a 102. zsoltár:
„Uram, kezdetben megteremtetted a földet,
s kezed művei az egek.
Azok elmúlnak, de te megmaradsz;
Mint a ruha, mind elavulnak,
váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak.
Te azonban ugyanaz maradsz
és éveid nem fogynak el.” (Zsolt 102, 26–28)

Az örök Isten jósága

Isten örök létével kapcsolatban felmerül még egy kérdés. Az egész Biblia, és maga Jézus is nagyon határozottan mondják, hogy az Isten jó. Lehet-e azonban mondani, hogy Isten az örökkévalóságában is jó, ha nem tesz semmi jót? Erre a kérdésre az ókor másik nagy teológusa, Órigenész ad egy szép választ: Isten örökkévalóságában, szükségszerűen és ugyanakkor szabadon, odaadja egész isteni lényegét: így létezik az Isten örökké Atyaként, aki lényegének átadásával „nemzi” a Fiát, és Fiúként, aki az Atyaisten egész lényegének örök hálás befogadása. Vagyis, a Szentháromság dogmája ad választ arra a kérdésre, hogy Isten, a világ teremtésétől függetlenül is, önátadó és befogadó végtelen Jóság.

Isten teremti az időket

Térjünk azonban vissza a teremtett világ idejének kérdésére. Fontos állandóan szem előtt tartani, hogy az idő teremtményi tulajdonság: Isten állandóan teremti az időket. Ezért beszélünk üdvtörténetről is. Az idő nem semleges, homogén folyamként hömpölyög tovább, hanem Isten minden pillanatban teremtő akaratával fenntartja a világ létét, és ezért e pillanatoknak sajátos tulajdonságai lehetnek. A görög Biblia szóhasználata – ha nem is mindig, de legtöbbször – különbséget tesz a chronosz és kairosz szavak között. A chronosz jelenti általában a semlegesen továbbfolyó pillanatokat, a kairosz pedig az Isten által különös jelentőséggel felruházott időket. Az előbbi értelemben használjuk a kronométer-szót: ez egy olyan szerkezet, amely azonos minőségű időegységeket mér. Viszont az utóbbi értelemben mondja Jézus szomorúan Jeruzsálemnek: „Nem ismerted fel látogatásod idejét” (kairon). Jézus jelenlétének napjai az emberek között képezik azt az „időt”, mely az előtte és utána következő időknek értelmet ad.

Pál fejezi ki ezt az igazságot a legtömörebben: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született…, hogy elnyerjük a fogadott fiúságot.” (Gal 4,4) Pál itt a chronosz szót használja ugyan, de az időknek „teljessége” nyilvánvalóan a legfontosabb, döntő jelentőségű kairoszt jelenti. Jézus korholja az akkori zsidókat, hogy „az idők jeleit” (szémeia tón kairón) nem képesek megítélni. (Mt 16,4)

Pál viszont e szavakkal buzdítja a hívő keresztényeket: „Íme, most van a kellő idő (kairosz), most van az üdvösség napja.” (2Kor 6,2)

Jézus órája

Az Atyaisten által meghatározott üdvösséghozó időpontnak, vagyis Jézus halála és feltámadása időpontjának jelzésére Jézus, János evangéliumában az „óra” szót használja: „Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön.” (12,23) „Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához.” (13,1) „Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg Fiadat.” (17,1)