Előző cikk Következő cikk

Dudás Tamás: Nyaralás „Isten nagyobb dicsőségére”?

„Mindent Istent nagyobb dicsőségére!” – mondja Loyolai Szent Ignác. Ezzel a buzdítással, amely a jezsuita lelkiség egyik mottójává vált, A Szív folyóirat egy évszázada során többször találkozhattak olvasóink. A jelmondatot értelmező első hosszabb lélegzetvételű írás az 1921. július 30-i számunkban látott napvilágot. Nyáron, amikor megszokott életritmusunkból kizökkenünk egy-két hétre, talán jut arra is idő, hogy reflektáljunk hétköznapjaink tevékenységeire és arra a lelkületre, amely ezeket bennünk kíséri. A friss rálátáshoz segítenek minket hozzá az alábbi, ma sem kevésbé aktuális gondolatok. 

nNem azt mondja Szent Ignác, hogy „tedd azon dolgokat, amelyek Isten nagyobb dicsőségére szolgálnak.” Vagyis a szent tudja, hogy Istennél nincsenek skatulyákban külön rakva a dolgok, cselekedetek, életpályák, lelki tények, amelyek közül az egyik magasabb polcra van helyezve, a másik alacsonyabbra. Aki a magasabb polcon lévő skatulyából választ, az szolgálja jobban Isten dicsőségét, aki az alacsonyabb polcról vesz, az kevésbé. Némelyek valóban ily kicsinyesen képzelik el az Isten gondolatait. Ebből keletkeznek azután szomorú félreértések.

Egyrészt egyes életmegoldásokat vagy ténykedéseket magasabb kategóriákban képzelve, mástól idegenkednek. Azt hiszik pl., a tanítás magasabb polcra van rakva Isten országában, mint a durva kézimunka. Szeretnének Isten dicsőségére tanítani, de durva munkát is Isten dicsőségére felajánlani nem akarnak. Vagy azt hiszik, a szóbeli ima Isten dicsőségére szóló dolog, míg a munka nem az. Megilletődnek azon, ha valaki Jeruzsálembe zarándokol, az édesanya munkáját pedig, amellyel hat gyerekét önfeláldozóan neveli Isten törvényei szerint, nem becsülik. Akik így gondolkoznak, valóban rövidlátásukban azt hiszik, hogy az Isten egyes dolgokat és cselekvéseket nagyobb dicsőségére teremtett, másokat kisebb dicsőségére és azok közül kell válogatnunk. […]

Oszlassuk el a tévedést! Isten nagyobb dicsőségét nem ez vagy az a dolog szolgálja, hanem mindent lehet erre felhasználni. Ezt fejezi ki Szent Ignác jelmondata is. Vagyis egyszer a dolog, másszor a munka, egyiknél a tanítás, másiknál a mosogatás, egyiknél a papi pálya, másiknál az anyai hivatás szolgálja Isten nagyobb dicsőségét. Magyarázzuk meg jobban, Szent Ignác szellemében. Az szolgál Isten nagyobb dicsőségére, ami az Isten által rendelt célunkat jobban megközelíti. És mi ez a cél? Meg van a katekizmusban: Istent szolgálni és lelkünket üdvözíteni. Ha mosogatnod, mosnod, súrolnod kell, gondold el, hogy az isteni Gondviselés állított ebbe a körbe, tehát azzal szolgálod Isten nagyobb dicsőségét, ha Istennek felajánlva, minél pontosabban végzed el munkádat. Ha súlyos beteged van, kit reggeltől estig ki kell szolgálnod és naponta misére nem mehetsz, gondold el, hogy Isten adta neked e beteget. Akkor szolgálod tehát az Ő nagyobb dicsőségét, ha hétköznap otthon maradsz és ápolod, nem pedig azzal, ha otthagynád a szegény szenvedőt egyedül és elmennél a templomba. Megfordítva. Ha a beteg meggyógyul – Isten engedte meg – most ismét Isten nagyobb dicsőségére szolgál az, ha úgy osztod be házi munkádat, hogy hétköznap is elmehess a szentmisére. Látod? Ezt is, azt is teheted. Mindent lehet úgy tenni, hogy Isten nagyobb dicsőségére szolgáljon. […]

Egyszóval, mindég azt keresd: mit kíván tőled az Isten, milyen célt tűzött ki neked, mily körülmények közé helyezett, mily hivatást, munkakört, kötelességeket, javakat adott. Ha a neked jelölt célnak legmegfelelőbbet a rád bízott eszközök legjobb használatával teszed, Istennek felajánlva, akkor cselekszel „Isten nagyobb dicsőségére.”