Tornya Erika RSCJ: A szilvalekvár zamata

„A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak az ember történetei. Zajlanak, hogy aztán holnap feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon.”
(Milan Kundera)

Szabadulás az idő fogságából

Mivel biológiai, földi életünk véges, az idő keretei közé van szorítva, ezért minden ember életében alapvető feszültség van a jelen pillanat és az isteni végtelen megélésében. Teremtettségünknél fogva vágyunk Isten békéje, a Végtelen után, abba a szférába, ahol az idő és tér definiálhatatlan és lényegtelen, de csak korlátosan, az emlékeink-terveink idővonalán vagyunk képesek befogadni a jelen valóságot. Az Isten felé tartó ember belső szabadságának növekedését az segíti, ha el tudjuk engedni rövidke élettörténetünk fogságban tartó múltbeli eseményeit, ha nem ragaszkodunk görcsösen a terveinkhez, hanem a jelen realitását tekintjük életünk alapjának. Nem hátratekintgető „múlt-emberek”, nem örökké a következő lépésen morfondírozó „jövő-emberek” akarunk lenni, hanem a jelen pillanat emberei. Ez nem jelenti azt, hogy a múltunkat, gyökereinket meg kell tagadni, s káros, ha vannak terveink, vágyaink a jövőre nézve.

Wilfrid Stinissen OCD Idő és örökkévalóság című könyvében a három idősík kapcsolatára ad spirituális magyarázatot: „A múlt megfelel az Atyának. Ő a kezdet, a kiindulópont. Általa élünk, tőle születtünk, ő küldött minket. Mindenestül hozzá tartozunk. A jövő a Fiú, az Ige. Az a feladata, hogy egybegyűjtse, ami szétszóródott (Jn 11,52), és maga alá vessen mindent (1Kor 15,28), visszaállítva az Atya uralmát. Amit egyszer s mindenkorra véghezvitt, azt mindennap megteszi. Eljön majd ítélni élőket és holtakat. Ő a példaképünk, a jövendőnk. Amint a Lélek egyesíti az Atyát és a Fiút, mint köztük lévő szeretetkötelék, úgy köti össze a jelen a múltat és a jövendőt. Éppúgy kell követnünk a Lelket életünk minden pillanatában, ahogyan Jézus követte őt. A Lélek megvilágosít minket, és meghatározza az Atya által adott feladatot. Itt és most alkalmazkodik hozzánk.” Az emberségünknek, identitásunknak szerves része a múltunk és a jövőnk, csak az a kérdés, hogy a figyelmünkkel hol időzünk többet. A múltban, a jövőben, vagy képesek vagyunk itt és most élni? A Szentlélek csak a jelenünkben tud megérinteni bennünket.

Itt és most

A csönd és a „jelen időben való élés” nagyon fontos, hiszen Isten csak itt és most tud velünk találkozni. Benne van a múltunkban, közös jövőt tervez velünk, de találkozni csak a jelenben lehet vele.

Talán bonyolultan hangzik az „itt-és-most-levés”, hiszen itt vagyunk, most vagyunk itt, ez nem is lehetne másképp.

Fizikailag lehet, hogy jelen vagy, de igazándiból ott vagy, ahol a figyelmed időzik. Lehet múltba révedő tekintettel ábrándozni vagy éppen gondolatban már a jövő hetet tervezni. Lehet, egy filmszerű álomvilágot teremtettél magadban, s annak főszereplőjeként élsz. Elképzelhető, hogy nem tudod összeszedni a figyelmedet, s csapongsz a gondolatok és érzelmek hullámverése között. Lehet, hogy a számítógépes játékok valóságát és szereplőit jobban ismered, mint a saját családodat. Lehet, hogy mondataid gyakran a következőképp kezdődnek: „Ha majd idősebb leszek/ha befejezem az iskolát/ha elkészül a kerítésem…” stb. Érdemes odafigyelni arra, hogy mikor vagy ilyen helyzetben, mivel ilyenkor gyakorlatilag nem éled meg a jelent.

Kíváncsi figyelemmel

A jelenben való élés az érzékeléssel kezdődik. Akkor vagy „itt”, ha érzed, mi vesz körül. Ha kíváncsi figyelmességgel élsz, akkor érzed a bőrödön a lemenő nap sugarát, ízleled a szilvalekvár zamatát, hagyod, hogy felmelegítse kezedet a teáscsésze, hallod az első villamos csöngetését, érzed a pipacsok tiszta illatát. Ha reggel ébredéskor nem borítanak el a következő nap tervei, esetleg félelmei, ha nem kezdesz el eszeveszetten rohanni, hanem megpróbálod „kiszagolni”, hogy kifőtt-e már a kávé, hagyod, hogy az arcodhoz érő hideg víz megborzongasson, falatonként megízleled a reggelidet, akkor a jelenben vagy, magad-nál vagy. Ebben a jelenlétben esélyed lesz arra is, hogy Isten gyengéd jelenlétét megérezd életedben.

Ez a csöndben és saját valóságod érzékelésével kezdődik. Nem kell hozzá nagy tudás, csupán érzékeink kíváncsi használata.

Az, hogy oda tudj figyelni egy-egy helyzetre, azt igényli, hogy légy kicsit lassabb, csöndesebb, talán kicsit passzívabb is. Hagyd, hogy történjenek a dolgok, figyelj oda, érezz bele, ne te akarj mindig irányítani, hanem engedd meg a történéseket. Kíváncsi figyelemmel légy jelen a saját életedben, keresd a csöndet, ne reagálj mindenre azonnal. Egészen új mélységeket fogsz felfedezni, talán a rajtad lévő elvárások fojtogatása is enyhülni fog.

Lassíts

A posztmodern világ végre újra kezdi fölfedezni azt, amit a világvallások már évezredek óta tanítanak, amit hirdet a sivatagi atyák csöndes magánya, a monasztikus szerzetesek kontemplációja, az aszkétizmus ideálja: az élet minőségét a lassúsága adja.

Az elmúlt évtizedben világméretűvé terjedt az az olaszországi mozgalom, ami a „fastfood” ellenreakciójaként jött létre „slow life” megnevezéssel. A slow life követői környezettudatosan élnek, közösségi közlekedési eszközökkel vagy kerékpárral járnak, sokat vannak a természetben, egészségesen táplálkoznak. Kerülik az internet használatát és rájöttek arra, hogy az esti tévézés helyett lehet beszélgetni is. A slow life mozgalom segít abban, hogy az életet minőségi módon éljük, közösségi szempontok figyelembevételével, hogy így kiszabaduljunk a fogyasztás kelepcéjéből. A jelenben való élés elkezdése egy egyszerű személyes elhatározás kérdése, de nem megy zökkenőmentesen. Ugyanúgy van ez is, mint minden más spirituális gyakorlatnál: bele kell magunkat „gyakorolni”. Ha azt vesszük észre, hogy már megint rohanunk, s közben az őszi tennivalókat vesszük számba, egyszerűen lassítsunk le, s érzékeljük a környezetet. Kitartással és elszántsággal elérhető, hogy természetessé váljon a jelen idejű élet.