Lázár Gábor: Isteni irónia

Mi az irónia, milyen célt szolgálhat az evangéliumban és milyen formában jelenik meg benne? Ezekre keressük a választ János evangéliumának segítségével.

éÉvekkel ezelőtt a Sapientia Hittudományi Főiskola hallgatójaként azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk házi dolgozatot János evangéliumáról a megadott témák valamelyikében. A témák között szerepelt az irónia és félreértés vizsgálata János evangéliumában. Első hallásra nehezen volt érthető, hogy hogyan keveredhet egy ilyen profánnak tűnő téma a választható lehetőségek közé, egyúttal kérdések is felmerültek bennem. Ki lehet ironikus a kereszténység egyik legszentebb iratában? Isten? Milyen félreértések lehetnek az evangéliumban, illetve ki kit ért félre? A téma kellően botrányosnak tűnt ahhoz, hogy rögtön felkeltse a figyelmemet és foglalkozni kezdjek vele. Aztán – ironikus módon – a dolgozat elindított egy több éves folyamatot, amelynek során egyre nagyobb rajongással olvastam János evangéliumát, míg végül egy ösztöndíj keretében Oxfordban is három hónapot kutathattam ezt a különösen misztikus és oly sokrétegű evangéliumot. A téma teljesen beszippantott, és rajta keresztül a Teremtője új vonásait ismerhette meg a teremtett. Természetesen ennek az útnak még ma sincs vége. Istent sosem lehet megismerni teljesen, hiszen az egyik jellemzője éppen az, hogy Ő semper maior, azaz mindig több és nagyobb ahhoz képest, mint amit el tudunk képzelni.

Isten iróniájának János evangéliumán keresztül történő felismerését segítette számomra többek között Bolyki János, Klaus Scholtissek és Jean Grosjean ebben a témában született tanulmánya. De mi is az irónia, milyen célt szolgálhat egy evangéliumban, és milyen formában jelenik meg? Az említett szerzők tanulmányaiban megtalálhatók a válaszok ezekre a kérdésekre.

Az irónia mint irodalmi eszköz

Mint ahogy az egész Bibliában, így János evangéliumában is a szent írón keresztül beszél hozzánk Isten. Ez azt jelenti, hogy habár az evangélium tartalmát a Szentlélek ihlette, de annak írásba foglalásakor megjelent egyfajta szűrőként a szerző személyisége és a történelmi kor is, amelyben a mű született. Így mindig, amikor meg akarjuk találni a mélyebb jelentését egy-egy szentírási szakasznak, akkor érdemes megvizsgálni, hogy milyen korban és körülmények között lettek leírva az adott sorok. Bolyki felhívja a figyelmünket tanulmányában, hogy a János evangélium szerzője az iróniával mint irodalmi és retorikai eszközzel találkozhatott a hellenista kultúrában, illetve az ószövetségi iratokban is, így minden bizonnyal hatással volt rá az evangélium leírása során.

Az irónia a görög eiró igéből származik. Az ebből képzett euróneia tudatlanságot színlelő tettetést jelent. Az irónia egyik legrégebbi megjelenési formája a görög drámairodalomban lelhető fel. A görög drámában az iróniának mint irodalmi eszköznek az a célja, hogy a szerző és a közönsége összekacsinthasson, mert ők már tudják, hogy miről szól az adott jelenet, de annak szereplői azt még nem értik. Ezzel a szerző feszültséget, türelmetlenséget támaszt a nézőben, aki előbb kineveti a tudattalan szereplőket, aztán pedig alig várja, hogy ők is megtudják, amit ő már tud. Az irónia a drámairodalmon kívül, a retorika szerves alkotóeleme is. Leginkább Cicerónál érhetjük tetten az irónia alkalmazását. Cicero De oratore című művében máig érvényes definícióját adja az iróniának, amikor azt írja, hogy az iróniában eltérés (jelentéseltolódás) van aközött, amit mondanak, és amit gondolnak.

A hellenizmus mellett az Ószövetségben fellelhető irónia is befolyásolhatta az evangélium szerzőjét. Ilyen befolyást jelentő, az Ószövetségben előforduló ironikus történet például a babiloni torony építéséről szóló elbeszélés. Az emberek meg vannak győződve róla, hogy elérték Isten magasságát, viszont Istennek alá kell szállni az égből, hogy megnézhesse, mit építettek az emberek. De több más olyan ószövetségi történet is van (pl.: Illés története, Jeremiás gúnyolódása a csillagokkal, Dániel próféta könyvében Bél-isten papjainak megszégyenülése, stb.), ami hatással lehetett az evangélium írójára.

Tehát a János evangéliumának szerzője értelmileg teljesen tisztában lehetett az irónia, mint irodalmi eszköz természetével és azt teljesen a szerepének megfelelően tudta alkalmazni. Ezt a szerepet pedig alárendeli az egész evangélium fő céljának, azaz a Jézus Krisztusról történő tanúságtételnek.

Amíg Bolyki segít számunkra felismerni, hogy a jánosi irónia megértéséhez figyelembe kell venni a történeti körülményeket, addig Scholtissek tanulmányában egy más szempontra hívja fel a figyelmünket, megvilágítva ezzel az alkalmazott irónia célját. Ő nem vizsgálja az irónia történeti körülményeit, amelyek hatással lehettek az evangélium szerzőjére. Ehelyett a korábban idézett cicerói definíciót ismerteti és hozzáteszi, hogy „az irónia relatívvá teszi a megismert dolgokról szóló nyilatkozatokat és megmutatja azoknak határait”. Azaz, amikor egy ironikus részt olvasunk János evangéliumában, akkor az ahhoz segít bennünket, hogy egy új szemléletet alakítsunk ki azáltal, hogy mélyebb bepillantást kapunk a lényegbe. Éppen azért fontos felismernünk ezt a jánosi stíluseszközt, mert csak ezáltal tárulhat fel előttünk több vita- és beszélgetés-leírás mélyebb értelme. Az irónia alkalmazásával megfordulnak a viszonyok, például a vádlottból bíró lesz, a bíróból pedig vádlott, a főpapok tanácsával az egyetlen igaz Főpap áll szemben, stb. Ezek az ironikus részek arra késztetik az olvasót, hogy megvizsgálják a Jézusról alkotott képüket és mélyebben megismerjék Őt. Egyúttal segítenek felkészülni arra is, hogy a Jézussal való találkozás tele van meglepetésekkel.