Horváth Árpád SJ: Mit akar A Szív?

A 100. évfolyamát megkezdő folyóiratunk legelső számának vezércikke kezdődik ezzel a patetikus kérdéssel. Az első világháború idején vagyunk, a frontról érkező rossz hírek áradata egyre kétségbeejtőbb. Már senki sem hisz abban, hogy a borzalmas harcoknak jó vége lehet. Ilyen körülmények között indult el a lapunk, s A Szív szerzői küldetésüknek élték meg, hogy az általánossá váló letargia közepette a vigasz, a hit, a remény hangján szóljanak az olvasókhoz és ezáltal a béke előmozdítói legyenek.

a

Az alapötlet az volt, hogy a jó szívű emberek összefogásával a jóság mind jobban kiterjedhet az egész világon, s ez kivezethet a kilátástalan háborúból, sőt elvezethet a világbékéhez is. Erről így ír a vezércikk: „Gondold meg, ki, mi okozta a háborút? Hol a háború lappangó tüze, titkos forrása, kohója? A rossz, a csúnya szívekben. Ezek belső szenvedelmes háborgása vetítette ki magából ezt a világháborút, mint vulkán a tüzet, a lávát.” A Szív szerkesztői tehát úgy gondolták, hogy a nagy világégés okozta szenvedések voltaképpeni forrása a bűn, az egyes emberek gonoszsága. Ezzel a szemlélettel a jezsuita szerzők korántsem voltak akkoriban egyedül. Gondoljunk csak a korabeli irodalomra, illetve éppen a boldog békeidőkben kibontakozó avantgárd művészeti irányzatokra, amelyek rendkívül éles kritikával mutattak rá a háborút megelőző társadalom belső korróziójára.

A Szív szerkesztői komolyan gondolták, hogy a jóság példáinak felemelésével és az áldozatok ellenére is a hithez, a reményhez való hűség által megújulhat a haza, sőt megújulhat az egész világ! Ennek érdekében indították el ezt a lapot, amely néhány éven belül megközelítette a százezres példányszámot, majd csakhamar elérte a kétszázezrest is. E küldetéstudattól vezérelve szervezték meg a jezsuiták a szlovák nyelvű szerkesztőséget is (akkoriban még az egész Felvidék Magyarország szerves része volt), majd elindították A Szív sváb nyelvű változatát is. Főleg az utóbbi esetében remélték, és joggal, hogy e kezdeményezés túlnőhet az akkori Magyarországon, talán még az egész dualista monarchián is, és így a jó szívek mozgalmának világméretű kibontakozása által csakugyan az ember szívéből áradó jóság lehet a meghatározó a világbéke előmozdításában.

Küldetésükben a szerkesztők persze nem csak a maguk erejére kívántak támaszkodni, hanem arra a lelkiségre, amelyet éppen a jezsuita rend terjesztett nagy odaadással, és amely a 20. század elejére széleskörűen ismertté vált szerte a katolikus világban. Ez a lelkiség a Jézus Szíve tisztelet. Lényegét tekintve azt hangsúlyozza, hogy a Názáreti Jézusnak, mint mindannyiunknak, emberi szíve volt. Ez az emberi szív vált Isten legtökéletesebb otthonává a történelemben. Ezért Jézus szíve minden keresztény ember számára az abszolút minta: „Alakítsd szívemet a Te szíved szerint”. E lelkiségtől áthatva élték meg a szerkesztők a küldetésüket, hogy írásaik, az újságban olvasható fejtegetések és példák által mind több ember szíve alakulhasson Jézus szíve szerint. Meggyőződésük volt, hogy egyedül ez hozhatja el a tartós békét, a valódi kiengesztelődést: „Jertek, jertek, ti szenvedő emberi szívek, alakítsátok szíveiteket a Szív szerint. E jó szívekből, mindmegannyi boldog téglácskákból építsük meg az új békepalotát. Az állni fog: A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.”