Novák Zsüliet: Az élet sója

Nincs olyan ember, akinek ne lenne humora. Egyszerűen csak mindenki mást tekint megmosolyogtatónak. Egy idő után már nem is próbáljuk megérteni, hogyan serkenthet valakit nevetőgörcsre az, amit mi esetleg kínosnak, olykor felháborítónak érzünk, egyszerűen csak elfogadjuk a tényt, hogy emberek vagyunk. Ilyenek, olyanok.

„Nevetni annyit jelent, mint mélységesen élni.”
Ku n d e r a

aA képességet, hogy tudjunk nevetni másokon és önmagunkon, sokszor méltatlanul becsüljük alá. Pedig a nevetés feloldás. Freud szerint az elfojtott, tudattalanba száműzött vágyak és indulatok előretörése. Az elfojtás mikéntje azért Freud sok esetben történő megkérdőjelezése ellenére sem változott, azonban a tréfák típusa, és nem utolsósorban erőssége gyorsan változik, akár a divat. De rangsorolhatjuk-e a humor típusait? Tükrözi-e a személyiségünk, vagy társadalmunk fejlettségét? Létezik-e olyan fennkölt humor, ami nem tartalmaz egy cseppnyi rosszasságot sem? Nem található meg benne semmilyen káröröm, rasszizmus, szexizmus, vagy sztereotípia? Jelentheti-e az a fejlettségünket, hogy öregedve, és így bölcsebben egyszercsak a szubtilis dolgok fogják jelenteni kacagásunk netovábbját?

A finom humor

Az evangéliumi humor a humor legfinomabb típusa. Az örömhír. Aminek kapcsán nem is egyértelmű, egyáltalán humornak tekinthető-e. Ami nem kacagás és térdcsapkodás, pusztán az ősi derű, ahogyan a világot kellene szemlélnünk. Gromon András az evangéliumi humor kapcsán Jézus iróniájáról beszél, amely keserű, de szellemes, finom gúny. Célpontja a nép, a gazdagok, az ellenfelei, a tanítványai és önmaga.

„A latin humor szó nedvet jelent: / nemcsak az első fiziológisták, / de lám magyar nyelvünk véletlenül / összekacsintó szavai szerint, / rossz nedveink hozzák rossz kedveink;" – írja Illyés Gyula 1965-ben, Az orsók ürügyén című versében.

Tehát a humor egyfajta szellemi enzim. Amelynek segítségével megemésztjük a bajokat, bánatokat, önnön hibáinkat és esetlenségünket, egyszóval az életet. Persze a humoros dolgokat nem könnyű sem megalkotni, sem befogadni. Kell tudni kódolni, majd dekódolni a tartalmat.

Az erős humor

Ha megnézzük a 16. vagy a 17. században virágzó humort, már az értelmezésével is bajba kerülünk. A magyar irodalomban a trufa kifejezést elsőként Benczédi Székely István használta, aki a 16. században egy Mátyás királyról szóló tréfás történetét az „e’ féle trufai sokak vadnak még Matiás királnak” szavakkal zárta. Ez a szó a csínytevést, kópéságot takarta, innen eredeztethető a tréfa szavunk. Azonban az akkori trufákat egészen nagy hányadban nem értjük a kor ismerete nélkül, a többi pedig inkább kicsit vérbő, „malac” történeteket takar, ami nem kímélte az alsóbb néprétegek egyszerűségének kifigurázását. Ez a fajta humor a sokféle egyenjogúság harcának korában inkább sértőnek, és primitívnek hat. De ne felejtsük el, hogy akkoriban nem a nők, és az alacsony iskolázottságú osztály olvasott, szórakozott, és persze gyártott trufákat. A tréfa sokszor a csúffá tevéssel, megszégyenítéssel volt egyenlő, azonban ez a kor ízlésének megfelelt. Az ember pedig minthogy mindig is szerette a szórakozást és a szórakoztatást, a sziporkázó, csípős történetek előadása, a szellemes szójátékokkal és mondásokkal fűszerezett történetek egyre inkább a műveltség kritériumává lettek. Így ezek gyűjtése írásban, és az alkalmazása az élőbeszédben mindinkább terjedni kezdtek. Nyomtatásban magyar nyelven az első szólás-, illetve trufa-gyűjtemény 1577- ben jelent meg Kolozsvárt, a Salamon királynak, az Dávid király fiának Markalffal való tréfabeszédeknek rövid könyve címen. A mű latin forrásból itthon már régen ismert volt, hiszen a 15. században latin nyelven nálunk is másolgatták, a Sokféle részögösről írt énekében Tinódi is említi a bolondos Markalfot. Markalf közeli rokonának tekinthető Laskai János debreceni iskolamester 1592-ben kiadott könyve: Az Aesopus életéről, erkölcséről, minden fő dolgairól és haláláról való historia. Ez a könyv lényegében életrajzi keretben Ezópus személye köré csoportosított bölcs mondások és trufák sorozata. Még Ezópus és Markalf külsejének rajzában is (mindkettő rút, púpos ember) sok hasonló vonás van, sőt a mindenki eszén túljáró bölcsességük is hasonló.