Következő cikk
aHónapImája
 
é
Én édes jó Istenem! Bizony, én már nagyon öreg lettem. Emlékszem,
hogy régen milyen jól tudtam Rólad nagyokat elmélkedni, szép
gondolatokat szövögetni. Most pedig mindjárt elálmosodom, amikor
Hozzád imádkozni próbálok. Nem is szerkesztek én már magamnak
szép gondolatokat, hanem csak mondogatom magamban: „Hiszek
Benned, én Istenem, és bízom a Te nagy irgalmadban.” Meg aztán
azt kérem, hogy a te örömöd lángja mindig ott pislákoljon bennem,
hiszen Te végtelen vagy, és ezért az a szeretet, amellyel engem
szeretsz, szintén végtelen. Ez aztán nagyon örvendetes dolog, mert
én is, mint mindenki, „szeretném, hogyha szeretnének, / S lennék
valakié”. A végtelennek nem lehet a végére érni, és ezért remélem,
hogy ez az öröm sem fog kifogyni sohasem.
Néha megjelenik a szobámban egy icipici bogárka. Nem tudom,
hogy tartósan hol rejtőzködik, de egyszer csak azt látom, hogy ott
repül el a szemem előtt. Dehogy bántom! Örülök, hogy meglátogat.
Azért örülök, mert az jut eszembe, hogy Te, Istenem, még az ilyen
icipici bogarat is ismered, és örülsz annak, hogy él és röpdös.
Hiszen Terólad írja a Biblia, hogy „az élet barátja” vagy. Ha pedig
az icipici kis bogár életének örülsz, akkor örülsz az én életemnek
is. Bár végtelenségedhez viszonyítva még a legkisebb bogárnál is
végtelenül kisebb vagyok. Minthogy azonban végtelenül „szeretsz
mindent, amit alkottál”, megnyugszom karjaid ölelésében.
 
Nemeshegyi Péter SJ