Nemeshegyi Péter SJ: Istennek adott ajándék: az áldozat

Lehet-e ajándékot adni Istennek? Első pillantásra úgy látszik, hogy nem. Isten ugyanis végtelenül hatalmas és boldog; és neki semmije sem hiányzik. Mit is adhatnánk Istennek, amikor már eleve minden az övé?

Az áldozatbemutatás problematikája

A Biblia 50. zsoltárában Isten így beszél: „Nem veszek el házadból fiatal bikákat, / sem nyájaidból kecskebakokat. / Mert enyém az erdő minden vadja, […] / Ha éheznék, nem kellene neked szólnom, / mert enyém a földkerekség, s mindaz, ami betölti. / Eszem-e én a bikák húsát, / iszom-e én a kecskebakok vérét?” (Zsolt 50,9–10.12–13)

Úgy tűnik, hogy csak téves istenfogalomból származik az, hogy egyes vallások követői áldozati adományokkal igyekeznek kedveskedni Istennek, vagy azért, hogy enni adjanak a szerintük ételre-italra szoruló istenségnek, vagy azért, hogy elhárítsák az istenek irigységét túlzottnak érzett jó sorsuk iránt; vagy azért, hogy kincseiket átadva kieszközöljék az istenek jóindulatát. Az ókori népeknél nagyon általános szokás volt az ilyen vagy hasonló szándékokkal ajándékokat adni az isteneknek. Indiában, például, a védáknak nevezett szent iratok fő témája az áldozati szertartások leírása. Az indiai társadalom legmagasabb kasztjához tartozó papoknak, a bráhminoknak szabadott ezeket a szertartásokat végezniük, és hosszú ideig az volt az általános felfogás, hogy ezen áldozatok pontos végzése tartja fenn az egész világmindenség rendjét.

A világ keletkezéséről szóló ókori mezopotámiai Gilgames eposzban pedig azt olvassuk, hogy amikor megjelentek a földön az emberek, égő áldozatokat mutattak be az isteneknek, az istenek pedig összesereglettek, hogy élvezzék az égő áldozatok füstjének illatát.

Az izraelita vallás illetékes képviselői erősen tiltakoztak az ilyen felfogások ellen. Hangoztatták, hogy az igaz Istennek nincs szüksége ételre, italra, nem is irigyli az emberek boldogságát, hiszen jó; nem lehet megvásárolni ravaszul jóindulatát ajándékokkal, mert az olyan áldozat, amely nem a teljesen Istenhez forduló, töredelmes, engedelmes, hívő és szerető szívből fakad, hasztalan, sőt káros. Megdöbbentőek Isten szavai Izajás próféta könyvében:

„Minek nekem véres áldozataitok sokasága? – mondja az Úr – / Elegem van kosáldozatokból és a hízott állatok hájából; / bikák, bárányok és bakok vérében / nem lelem kedvemet. […] / Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot! / A tömjénfüst utálat számomra!” (Iz 1,11.13)

Emberek áldozatként való megölése pedig, a próféták szerint, „utálat” Isten számára. Jeremiás könyvében ezt mondja az Isten: „(Izrael fiai) felépítették Baál magaslatait a Ben- Hinnom völgyében, hogy tűzön küldjék át fiaikat és leányaikat Moloknak, amit nem parancsoltam nekik, és eszembe sem jutott, hogy megtegyék ezt az utálatosságot, és így bűnbe vigyék Júdát.” (Jer 32,35)

Annak a titokzatos történetnek, mely arról szól, hogy Isten megparancsolja Ábrahámnak saját fia feláldozását, valószínűleg szintén az az egyik célja, hogy világossá tegye az izraeliták számára: nem szabad embert áldozatként megölni: az Úr angyala kiált rá a mennyből a fiára kést emelő Ábrahámra: „Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit!” (Ter 22,12)